´56-os inzert II.

A jövő útjai / Novellák (848 katt) Homoergaster
  2012.10.19.

Hajnalodott a háztetők felett. Reggel volt, 1956-ban. A csendbe távolról öblös moraj tépett bele. Először mély brummogás volt, de fokozatosan gonosz, fémes dübörgés lett belőle. Hajnalodott, mégis visszatért a sötétség. Reggel volt, ezerkilencszázötvenhatban...

Az egyik pesti bérház szobája zsúfolt képet mutatott. Néhány géppisztolyos vadsuhanc és a harcok miatt ide menekült emberek húzták meg magukat itt átmenetileg. Ide is eljutott az agresszív hang. Az alvók önkéntelenül a fejükre húztak takarót, párnát, kabátot. A hang azonban vibrálássá vált áttörve az álom falát. Egyre erősödött. Egy felkelő esett be, valósággal feltépve az ajtót. Zihált volt és rémült. Megérkezése véget vetett az amúgy is foszladozó idillnek. Felugráló, riadt és értetlen arcok meredtek rá.

- Itt vannak az oroszok! Támadnak!! - kiáltotta.



Az 1-es időutazó ásított egy hatalmasat, és lustán nyújtózott.

- Ez nem újdonság! Lepjél meg mással pubi!
A felkelő rábámult, kissé bambán.
- Na de...Na de hát egyszer már kimentek... mer´ győztünk! Nagy is aszonta...

Ebben a pillanatban egy másik fiú érkezett, benzinszagot árasztva. A kezében két Molotov-koktélt szorongatott. Meg akart szólalni, de megpillantotta az időutazót és társait. Becsukta a száját. Láthatóan ismerte őket. A megpillantott folytatta.

- Méghogy kimentek! Ezzel jól megetettek benneteket!

Önelégülten rávigyorgott a 2-es időutazóra, aki fáradt arccal bólogatott. De hirtelen ledermedt komikus állóképpé, hideglelősen szemezett a két fiúval. Azok értetlenül néztek vissza rá. Az 1-es eltátotta száját, aztán hangosan összecsukta. Szinte kaffant a fogsora.

- Hanyadikavanma!! - visított rá fejhangon az elsőnek érkezett fiúra. Ő bambán meredt rá, összenézve a társával. Az biztatóan nézett rá, végül megvonta a vállát és válaszolt.
- Negyedike.
Ezt hallva, az időutazó elvigyorodott. Úgy festett, akár egy éhes ragadozó.
- Király! Egy újabb történelmi dátum!

Felemelt egy töltényt a szeme magasságába. A lőszer kékes fénnyel megcsillant. A második felkelő arcán felismerés suhant át. Hátralépett és megilletődötten nézte a halálos röppentyűt. Az egyes számú időutas lendületesen talpra ugrott.

- Mindig a sűrűje! Mi aztán nem unatkozunk sose!

Intett a társainak. Azok hárman párducként ragadtak fegyvert, muníciót. Érdekes volt, mivel csak ezután kezdtek el ruházkodni. De valahogy ez természetesnek tűnt. Őrültnek látszottak és elszántnak, sokat látott, vérszomjas profiknak. És mivel a quartet egyik tagja egy szépséges leányzó volt, aki egy szál semmiben ugrott ki a lepedő alól, a két forradalmár esztétikai élvezetben is részesült. A két fiú döbbenten ismert fel egy jelzéseitől megfosztott orosz egyenruhát, ahogy a lány öltözött. Oroszul kérdezett valamit az egyik fiútól, aki szintúgy ezen a nyelven válaszolt neki. Ő is egyenruhát rángatott magára. Ez nem orosz mintájú volt. De nem is tűnt magyarnak. Baljóslatú volt, főleg amikor a terepszínű köpenyt is felvette.

- Na, gyerünk, részesítsük forró, testvéri fogadtatásban az elvtársakat! - rikkantotta vidáman az egyes, és kiviharzott a helyiségből elsodorva két felkelőt. Azok az ajtófélfába kapaszkodtak, hogy egyáltalán talpon tudjanak maradni. A hármas, a kettes és a lány után rohantában megállt egy pillanatra a két fiú mellett. A harcoson jól látszott valami plusz, amit leginkább harctéri tapasztalatként lehetne azonosítani. De jóval több volt annál. Ezt a csontjaikban érezték. Keményen mosolygott, szürke szemeiből sütött a halál.

- Most kitetováljuk hőseink seggét! - suttogta hidegen. A két felkelőt kirázta a hideg. Szép tiszta, művelt zöngével beszélt. Ez még félelmetesebbé tette. - Szép kacskaringósra! - aztán a társai után rohant. Az emberek vegyes érzésekkel bámultak utána.
- Ki ez? - kérdezte az első felkelő kissé reszketegen.
A társa nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ám a szoba mélyén felült egy idősebb férfi. Ő mondta meg.
- Egy SS legény.

Ahogy kiejtette a kettős rúnák nevét, érződött, hogy volt már "szerencséje" a múltban is hozzá. Az első fiú becsukta a száját. Ismét nem jutott szóhoz. A másik meg értetlenkedett.

- Dehát hogy került ide? A háborúnak régen vége!
- Ez is egy háború, nem? - kérdezte valaki ironikusan. A társa megragadta a karját.
- Azzal a két lelkes őrülttel érkezett! - mondta neki, mintha ezzel egy csapásra érthetővé tette volna a számára. De persze amaz semmit sem értett.
- És magyarul beszél! Nem német?
Az idősebb úr megcsóválta a fejét.
- Nem. A Hunyadi SS-ben szolgált.
A fiút ez lenyűgözte, bár nem értette. Megrázta a fejét.
- És a lány?
- Ő dezertőr.
Meglepett arc.
- Mi késztet egy oroszt arra, hogy átálljon hozzánk?
A férfi haloványan elmosolyodott és válaszolt.
- A szerelem.
A forradalmár eltátotta száját, teljesen idióta képet vágva.
- Kibe szerelmes? - nyögte ki letaglózva.
- Az SS legénybe - válaszolt neki az öregúr.

Ebben a pillanatban odakintről idegekbe maró géppuskaropogás hallatszott. Az őrületes zenebona végén egy gyomorszorító robbanás dübörgött be a szűk térbe. Folytatódott a fémrobaj. A két fiú észbe kapva kisietett...

Előző oldal Homoergaster