A szenvedés vége
"A megvilágosodás a szenvedés vége"
Buddha
A megvilágosodásról nagyon nehéz írni. Sokan keresték már, főleg keleten, de nem egyszerű megfogalmazni a lényegét. A saját szavaimmal próbálom most megtenni, elnézést, ha kissé együgyű lesz.
A megvilágosodás egy olyan állapot, amikor az ember teljesen a cselekvésben van benne, és eltűnik az "énje" - ez a körülmény pedig nem csupán átmeneti, hanem állandó.
A megvilágosodott ember meghal, mint személy, és megszületik, mint cselekvés. Ez azt jelenti, hogy bármit is tesz, a takarítástól az agysebészetig, azt a teljes figyelmével teszi, tökéletesen átélve mindent, ami a jelenben zajlik. Tisztában van az idővel, de sohasem a jövő, vagy a múlt az igazán fontos a számára, hanem a mindenkori jelen. És a legkevésbé sem törődik azzal, hogy mennyire ügyes abban, amit csinál, nem hasonlítgatja magát másokhoz, nem teremt az elméjében "időt", hanem tökéletesen feloldódik a jelenben - mintha ő már nem is létezne.
Az ilyen emberre nem "főnévként" tekinthetünk, hanem sokkal inkább "igeként". Ezért mondják a keleti bölcsek, hogy ha egy megvilágosodott ember gyilkol, még akkor sem szed fel negatív karmát. Tudniillik, ha nincsen "személy", akkor nincs, akire visszahasson a következmény.
A legtöbben jóformán csak elképzelni tudjuk, milyen lehet ez az állapot, vagy legfeljebb néha egy rövid időre élhetjük át, amikor megfeledkezünk a hétköznapok gondjairól.
Teszem azt, séta közben valaki hirtelen rácsodálkozik egy virágnak szépségére, ahogy ráesik a napfény - ekkor mintha kikerülne az időből. Olyankor is előfordulhat, ha valami veszélyes tevékenységet folytat az illető, amikor kikapcsol a gondolkodás. Nincs múlt és nincs jövő. Csak a jelen létezik. Vagyis a valóság.
Ekkor mondják a keletiek, hogy "szatori pillanat" jött létre.
A nyugatiak viszont, ha olykor tapasztalnak is ilyesmit, jóformán észre sem veszik, mert rögvest átveszi az irányítást az elméjük, és elárassza őket tervekkel, gondokkal, feladatokkal, fantáziákkal, félelmekkel, reményekkel, bosszúságokkal, tehát nagyon "fontos" dolgokkal.
Az elmét ugyanis az ego, vagyis az "én" irányítja. Ezt az ént a társadalom hozta létre. Ez egy álszemélyiség, ami alapján meghatározhatod önmagad - vagyis mások tanították meg neked, hogy kinek hidd magad.
Ez az énkép természetesen hamis, mivel előre meghatározott, így nem lehet azonos veled. Gondolj csak bele: ha keresztény családba nevelnek, akkor nagy valószínűséggel keresztény leszel. Még az is előfordulhat, hogy lenézed majd a muzulmánokat, és állandóan azon rágódsz, mennyire kellemetlen alakok.
Ha viszont beleszületsz egy muzulmán családba, akkor muzulmánnak fognak nevelni. Még az is előfordulhat, hogy lenézed majd a keresztényeket, és állandóan azon rágódsz, mennyire kellemetlen alakok.
Gondolataidat ezek a dolgok foglalkoztatják majd. Az agyat ugyanis a körülmények programozzák.
Így van ez szinte mindennel. Te nem vagy más, csak az elméd van másképpen programozva, a valódi, istenadta egyéniséged pedig a háttérbe szorul. Jóformán az egész én tudatodat másoktól kapod. A társadalom előre legyártott terveket használ.
"Szabvány" embereket készítenek, mintha mindenkinek hasonló páncélzatot kellene viselnie, függetlenül attól, hogy milyen a testalkata. Ha kicsi vagy, majd belenősz, ha nagy, akkor meg belekalapálnak.
Szabályokat állítanak fel, és úgy nevelnek, hogy betartsd őket. Ha nagyon kilógsz a sorból, kiközösítenek, hogy ne legyél veszélyes másokra. Ez természetes. És szükségszerű.
Legyél törvénytisztelő, becsületes, szorgalmas és a többi. Nincs is ezzel baj. De ne hidd, hogy a morális normák kőbe vannak vésve!
Ha valaki embert öl, azt elítélik. De ha ugyanaz a személy háborúban ezreket gyilkol, akkor már hős lesz belőle.
A társadalmat nem érdekli az erkölcs, és nem érdekled te sem. A társadalom pártfogolja az egót. Nem az igazi egyéniségedre kíváncsi, hanem arra, akivé nevelnek. "Fogaskerekekre" van szükségük a gépezetben.
Legyél fogyasztó, és légy büszke magadra, ha magas pozícióban vagy. Legyél "fontos" valaki. Örülj, ha sok mindened van, és szomorkodj, ha nincs.
Hisz többmilliárd hasonlóan programozott alak vesz körül. Legyél te is ilyen! Talán nem is kellene neked az a több száz négyzetméteres villa, de hát a szomszédodnak is majdnem akkora van.
Miért ne lennél gazdagabb nála? Ettől leszel fontos, mert ugye a gazdagok fontosak. Így alakul ki az ego, ami mindig "éhes". Éhezik a sikerre, az elismerésre.
Egyes diktátorok egyenesen istennek hitték magukat. Persze valójában emberek voltak, de az igazság az egót nem érdekli. Mert mindenáron különlegesnek, és roppant fontosnak kell éreznie magát.
Ezt különböző szerepek alapján érheti el. Az elme szinte mindenből egót tud gyártani, sőt mindennek az ellenkezőjéből is.
Néhány tipikus szerep: bombázó nő, férfifaló végzet asszonya, vagy éppen ellenkezőleg: hűséges szende, vagy akár szűz.
Az elme bármelyikből képes egót gyártani, attól függően, hogy melyik szereppel azonosítja magát szívesen az illető, és melyikre tud büszke lenni. Ez jóformán csak attól a "programozástól" függ, amit az élet hozott magával.
Ha megfelel az illető az adott szerepnek, az kellemes érzést kelt benne, ám, ha nem felel meg neki… az maga a pokol.
Ha például a "végzet asszonyát" is becsapja egy férfi, akkor valósággal megőrül a fájdalomtól, ha pedig a "szende szűz" vét az erkölcs ellen, mert szerelmes lesz valakibe, holott férje van, akkor önmagát fogja kínozni.
Mary Zsuzsi öngyilkos lett, amikor megöregedett, és nem felelt meg az addigi szerepének. Pedig ha megéli, akkor mindenki öregedésre van ítélve. A valóság nem egy szerep.
Az ego viszont nem más, csak szerep, amivel azonosulsz. Ezt könnyű megérteni, ám szabadulni tőle mégsem egyszerű. Miért? Mert a kellemes részét nem akarod elengedni, csak a rosszat. Ha megfelelsz a választott szerepednek, akkor boldog vagy. Miért akarnál elszakadni tőle?
Csakhogy az élet mindig változik, mert ilyen a természete - senki se vonhatja ki magát a törvényei alól. Ma megfelelsz a szerepednek, holnap talán nem. És akkor szenvedni fogsz.
Tény, hogy az egótól akkor akar megszabadulni az ember, amikor éppen a negatív oldalát éli meg. Büszkeség helyett a szégyent, siker helyett a kudarcot, öröm helyett a bánatot.
Nem túl bonyolult dolog ez. Ha valaki sokat szenvedett a saját egója miatt, akkor meg akar válni tőle. Akkor már a megvilágosodott állapotra vágyik.
Hogyan lehet ezt elérni? Tudatosan sehogy. Ha el akarod érni, akkor nem történik más, mint egy új szerepre (egóra) vágysz: "megvilágosodott" akarsz lenni, és máris távolabb vagy a célodtól.
De akkor mégis, mit lehet tenni? A már megvilágosodott emberek (például OSHO és Eckhart Tolle szerint) egy lehetőség van: tudatosnak kell lenni arra, ami történik.
Ez azt jelenti, hogy bármit hoz az élet, tudnod kell, hogy az csak egy szerep, és nem kell nagyon komolyan venned. Egy kicsit paradoxnak tűnik, de kívülről kell érzékelned önmagad: a tetteidet, a szavaidat, az érzéseidet, a gondolataidat - bármi történik. Megfigyelővé kell válni.
Ekkor már nem azonosulsz tökéletesen az egóddal, mert valamelyest kívül kerültél rajta. Ezt a mentalitást kell a lehető legjobban elmélyíteni, amiben nagy segítséget nyújthatnak különböző meditációs technikák.
De ha ez az éberség már természetessé válik számodra mindenféle erőltetés nélkül, az a legjobb. Ezt hívják jelenlét állapotnak - amikor tudatos vagy arra, ami történik.
Ez persze még nem a megvilágosodás, csupán az előszobája annak. S hogy milyen hosszú az "előszoba"? Mindenkinél különbözik. Ki tudja, mennyi karmát halmoztál fel hosszú évek "szerepei" alatt, és mi van a tudatalattidba fojtva.
Valójában azonban nem az út hosszával kell foglalkozni: ha elértél odáig, hogy már eleged van az egóból, akkor egyszerűen mélyítsd el magadban a "jelenlét" állapotát! Ennyi a tanítás.
S hogy a megvilágosodás mikor fog megérkezni? Talán a következő percben, talán a következő életedben. Ezt sajnos nem tőlünk függ.
Vége
Forrásanyag:
OSHO Az én utam a bárányfelhők útja
