Cím nélkül... IV.
Kristályfogak fájdalmas villogása a hideg pajzsok mögötti
félhomályos termek időtlen csendjében...
...fény...árnyék...ideát...
...alkonyodik
alkony
az alkony
az alkonyban
az alkonyatban
Lebegve az esti ég kábulatában
fejemet lehajtom
gondolkodom:
A Nap vérző, vörös korongja
lassan halványulva tűnik
a sötét múltba
lassan süllyed
gyorsan fakulnak a színek
a holt pusztaságban
ismét mint egykor
a múlt ösvényein por
egyedül vagyok önmagammal
a kristályfogak harapása nyomán
habos vér fröccsen végig
a világ arcán...
hiány támadt a valóságban -
vérző seb az élet
