Másnap
A sötétség tengerén vigyorog a parázs,
Ahogy oszlopnak dőlve, a füst, mint darázs
Marja, szaggatja torkomat,
S az elmúlt éjszaka emléke arcomat
Hullámzó grimasszá morzsolja szét.
Csont és hús a testem; lüktető kaloda
Benne lángoló cseppek üvöltő moraja
Dübörög elszántan fülemben,
S a folyékony mákony szédülő fejemben
Kéjéhes cédaként sikít felém.
Lassan elmúlik fejem pörgő zsibbadása,
S nem marad más jó emlék utána,
csak az elmém tompa mása,
Ahogy véres gyermekét a világra hányva
A másnap gúnyosan rám nevet.
