Jelmeztelen

Fantasy / Novellák (1288 katt) juditti
  2012.08.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/8 számában.

A patkányarcú démon megrázta fejét, és a lányra mosolygott.

– Jaj, bocs! – mondta a lány, és zavartan pislogott. – Összekevertelek valakivel…
– Semmi baj – felelt a démon. – Nekem jól esett, hogy egy pillanatig azt gondoltad rólam, hogy én vagyok a… Kinek is hittél?
– Azt hittem, hogy a párom vagy – mondta kicsit pironkodva a lány. – Nem akarta elárulni, hogy milyen jelmezben lesz. Azt mondta, hogy találjam ki, én meg jól mellétrafáltam. De nagyon hasonlítasz rá… Amúgy nem szoktam idegeneket letámadni…
– Nem éltem meg támadásnak ezt az ölelést – mosolygott tovább a démon. – Sőt! Mint mondtam: határozottan jól esett. Az az igazság, hogy meglehetősen ritkán esik meg velem, hogy egy csinos, ifjú hölgy önszántából átöleljen. Ha azt mondanám, hogy ezerévente egyszer, akkor is sokat mondanék.

A lány megfeledkezve korábbi zavaráról, kíváncsian fürkészte a patkányarcot.

– Most komolyan beszélsz?
– Én mindig komolyan beszélek.
– Kerülnek a nők?
– Bizony, jól értetted, pontosan erről van szó: kerülnek a nők.
– De miért? Szerintem egész normális ember vagy… – csodálkozott a lány.
– Démon – helyesbített szelíden a másik.
– Persze! Majd’ elfelejtettem! – kacagott fel a lány. Majd makacsabbik oldalát is megmutatva, újra kérdezett: – Szóval, miért?
– Csak nézz rám! Ijesztő, csúf, patkányarc néz vissza rád. Kinek tetszene egy ilyen pofa? Aki csak meglát, borzadva fordul el tőlem.
– Még szerencse, hogy nem ezt az arcot viseled minden nap… – próbálkozott a lány.
– Valóban, bizonyos bolygó-együttállások alkalmával, nagyjából ezerévente akad egy-egy nap, amikor nekem is emberibb külsőm van.

A lány ismét nagyot nevetett.

– Hát, vicces fazon vagy, az biztos, de tényleg nem értem, hogy mi bajuk lehet veled a nőknek…
– A démonok sosem voltak népszerűek.
– Na, bumm! Látom, ragaszkodsz a szerepedhez…
– Ó, dehogy! Bár megszabadulhatnék tőle! Ha tudnád, hogy mennyire vágyom rá, és mennyi mindent megtettem már ezért! A Nap felszínén fénnyé égettem magam, a Föld mélyén olajjá préselődtem, a vízzel eggyé válva atomjaimra szaggattam magam és zuhatagként hulltam alá a legmagasabb hegy csúcsáról, hogy ismét egyesüljenek darabjaim, majd a legvadabb széllel rohantam újra és újra körbe a világot, egyre tébolyultabb iramban, a végén már olyan sebesen, hogy önmagamat utolérve a létből is kiléptem a nemlétbe dermedve, de hiába…
– Te dilis vagy – legyintett rá a lány, és odébbállt.
– Biztosan… – felelt a patkányarcú démon csendesen, és eltűnt.

Előző oldal juditti
Vélemények a műről (eddig 3 db)