Zelma

Szépirodalom / Novellák (917 katt) sleepwalker
  2012.08.24.

Kellemes időnk volt, elhúzódott a kisváros fölül a nyomasztó felhőzet. Előtérbe került a nap, itt-ott fátyolfelhőkbe tekeredve. Zelma is élvezte, ahogy a hajába kap a szél, mikor kihajolt a lakása ablakán. Az ötödikről pont belátott a parkba. Az a zöld tenger meg is babonázta, hamar a lakáskulcs után nyúlt, és lekapott a polcról egy könyvet a kedvencei közül. Nem hezitált sokat, lesuhant a lépcsőkön, és abban a pillanatban, ahogy kitört a vén ajtók mögül, mély levegőt vett. Lent tartotta elég sokáig, minthogyha egy szenvedélyes dohányost látnánk, pedig csak a természetet akarta magában érezni. Lassan kilélegzett.

Haladt is tovább, egyenesen a park felé lépkedett. Odafelé néha meg-megpördült, miközben arcára mosoly szökött. Mikor a park bejáratához ért, megállt. A hatalmas kapu a kovácsok büszkesége lehetett volna, olyan szépen tekeredett indaként a vas, és nyílott belőle rózsa. Ezt a szépség monstrumot bámulhatta vagy öt percig, minthogyha még soha nem találkozott volna vele.

A park kikövezett járdáiról hamar letért, és egy kis ösvényen barangolt egészen a park szívéig. Kis füves tisztás ölelt körbe pár veterán nyárfát, köztük bújt meg egynéhány fapad. Zelmának ez volt a park legszebb, legnyugodtabb pontja. Nem sűrűn poroszkálnak arra emberek, inkább futni szoktak, és azt is csak a tisztás szélén teszik a sportosabb polgárok. Tényleg nyugalmat árasztott magából a hely.

Ki is nézett magának egy padot, majd elfoglalta. Egy darabig fészkelődött, de aztán a pad támlájának dőlve egy óvatos mozdulattal kinyitotta olvasmányát, és a szemei rögtön a betűket kezdték el zavarni a könyv lapjain. Így kezdte tömni magába a már jól ismert és kedvelt történetet.

Egészen belemélyedt cselekvésébe, észre se vette a futkározó embereket. Hanem a sok hobbi-atléta közül egynek megakadt Zelmán a szeme.

De még milyen szeme! Inkább fekete volt már, mint barna. És a haja... Egy szalmakazal rendezettebb, mint amilyen annak a fickónak a frizurája volt. Középtermetű, ereje teljében levő ember forma volt. Elkezdett közelíteni Zelma padjához. Miközben odabaktatott, átgázolt néhány gallyon, amik rögtön reccsenve lehelték ki lelküket. A fiú egyre határozottabb léptekkel haladt, majd mikor odaért, egyszerűen helyet foglalt.

Zelma erre fölemelte a fejét a könyvből, az idegen felé fordult, majd ugyanazzal a lendülettel, mormogva folytatta az olvasást. A fiú a szemben lévő fát bámulta. Néhány perc múlva szemei Zelmára tapadtak. Majd újra a fát nézte. Zelma érezte magán a fiú tekintetét, és ez zavarta. Néha ő is fölpillantott, de a könyvet még mindig érdekesebbnek találta.

Alkonyodni kezdett. Egyre kevesebb fény szűrődött át a lombokon, így Zelmának is be kellett fejeznie a szöszölést a könyvvel. Hirtelen fölpattant, és könnyű léptekkel haladt a kisösvény felé. Gally reccsent. Önkénytelenül is hátrafordult. Majdnem az ismeretlen fiúra borult. Szívéhez kapott a lány, úgy megijedt. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy Zelma érezte, ahogy az idegen kifújja a levegőt. Egyikük se mozdult.

- Mi a francot akarsz? - fakad ki a lány végül.
A fiú a kérdésre csak mosolygott.
- Mi a neved?
Erre sem válaszolt.
- Mondj már valamit, te töketlen bolond!

Meghátrálás eszébe se jutott, inkább kihúzta magát, állát megemelte, és szemeivel már véresre verte a pofátlan idegen ábrázatát. Az ürge váratlanul hátralépett, felemelte bal kezét, és levetette a kézfejéről a sport kesztyűjét. Egyet végig simított kézfején, majd Zelma felé fordította.

- Pentagramm. És ettől érzed magad fasza gyereknek? Ugyan, kérlek.
A fiú mosolyogva visszahúzta a kesztyűjét.
- Na, menj a francba! – ezzel hátat is fordított Zelma, és tempósan szedte a lábát.

A tisztáson még egész jók voltak a látási viszonyok, azonban ezeken a kitaposott ösvényeken már a vaksötét pihent. Megállt egy pillanatra, lépteket hallott. Nem álmélkodott sokáig, folytatta a menetet. Egyszer csak azt vette észre, hogy rendesen kocog már, az idegen pedig kitartóan a nyomában liheg. Egyre feszültebb a légkör Zelma körül. Ereibe lassan táncra pendül az adrenalin, és futásba kezd.

Közben a parkra leült a fiatal est. Sötét köpenye mindent beborított, az orráig alig látott el szegény Zelma. Végre eltalált az egyik kijárathoz, azonban a rácsos nagykapu nem nyílt. Lakattal lett lezárva. Zelma lihegve nekidőlt testével a rozsdás kapunak. Az őt követő léptek hangja elcsöndesült. De még mindig hallotta őket, és már egész közel járt. Egyszer csak fény vakította el, majd egy homályos alak tűnt fel előtte. Egyre tisztábban látja az ismeretlen fickó arcát. Az idegen a képébe nyomta fehér fénnyel világító telefonját. A telefon kijelzőjéről pár mondatot lehetett leolvasni:

- Nyugalom. Néma vagyok; csak az e-mail címed szeretném elkérni.

Ahogy ez elhangzott Zelma szájából, hajszolt vigyorral rogyott össze.

Előző oldal sleepwalker
Vélemények a műről (eddig 6 db)