Pite és a sárkánylovagok

Szépirodalom / Novellák (961 katt) Placebo
  2012.09.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/10 számában.

- Nézd, Sajti! Ott balra fent egy vadmalac! – mondta vidáman Pite a kissün a virágokkal tarkított fűben mellette heverő kisegérnek. – Pont úgy fest, mint Turcsi, amikor dühös.
- Tényleg! – kuncogott fel barátja. – Az a kis pamacs az orra felett olyan, mint amikor mérgesen fújtat – horkantott Sajti, és megpróbálta utánozni a kis vadmalacot. Ezen mind a ketten jóízűt nevettek.

A két jó barát ugyanis éppen szokásához híven az erdőszéli tisztás puha pázsitján heverészett. Közben az égen békésen ballagó bodorfellegeket bámulva találgatták, hogy azok mit is ábrázolhatnak. Láttak lepkét, kisnyulat, de még Nefelejcs, a virágtündér alakja is felrémlett előttük egy pillanatra.

A két kis kópé ugyanis, így nyáridőben, amikor Pite nem aludt téli álmot, - tudni illik, hogy a sünök telente alszanak egészen tavaszig - gyakran eképpen múlatták az időt. Ez a lustálkodásnak tűnő henyélés azonban nem csak szórakozás volt, hanem komoly szellemi munka is egyben. A két lurkónak ilyenkor támadtak a legjobb gondolatai, melyekből mindig valami olyan fergeteges játék kerekedett, amit az egész meseerdő megemlegetett a végén. Persze a felnőttek nem mindig mosolyogva, de ők már csak ilyenek. Ők egész nap csak a munkájukat végzik. Futnak-loholnak, semmire sincs idejük. Mi több! A legtöbben már nem tudnak sárkányra vadászni, de még kalózokkal csatázni sem. Akkor sem veszik észre a kalandot, ha az teszem azt, éppen egy az égről lekacsintó felleg képében rájuk nevet.

Így volt ez most is, amikor az egyik felhőcske bájos tündérhercegnővé alakult, s egy arra libbenő szellőifjonc lobogó kezét megragadva táncra perdült, majd vidáman pörögve tűntek el a tisztás szélén magasodó fák koronája mögött.

Ez még nem lett volna gond, de két másik felhőből egy félelmetes sárkány öltött alakot, és pont arra szállt, amerre a tündérhercegnő és táncpartnere eltűnt a szemük elől. Lentről nézve úgy tűnt, mintha pont a táncosokat üldözné. Az pedig köztudott, hogy a sárkányok előszeretettel rabolnak el tündérhercegnőket, hogy magukkal hurcolják sötét váraikba, ahol aztán egészen addig fogságban tartják őket, míg egy, vagy akár több bátor lovag meg nem menti őket.

- Gyerünk, Sajti! – pattant fel Pite, amint gondolatai között a legújabb terv alakot öltött. – Itt az ideje, hogy, mint bátor lovagokhoz illik, felkerekedjünk és megkeressük a bajba jutott hercegnőt, és kiszabadítsuk a gonosz tűzokádó fogságából.

Persze Sajtinak sem kellett kétszer szólni, már talpra is ugrott. Vadul meredező bajszocskáját rezegtetve elszántan kiáltott fel:

- Sir Pite! Kardom tiéd! Ha kell, a meseerdő legsötétebb szegletébe is követlek, míg e nemes ügyet szolgáljuk – majd kissé elbizonytalanodva nézett pajtására. – Mégis kit fogunk megmenteni?
- Hááát… - bizonytalanodott el egy pillanatra Pite, de tényleg csak egy pillanatra, mert a következőben arca felderült, és állát felszegve, felhős tekintettel fordult lovagtársához. – Sir Sajti! Nefelejcs, a bájos virágtündér a félelemtől reszketve várja, hogy mi ketten - itt kissé halkabban, bizonytalanul folytatta - és talán Tapsi lovag, ha anyukája elengedi, elvigyük számára a szabadság édes virágát.
- Akkor nincs idő a további szócséplésre! – oszlott el minden kétsége a kisegérnek. – Induljunk máris, hogy fegyvereinkkel, és ha minden jól megy, Tapsi lovaggal kiegészülve szembeszálljunk száz veszéllyel!

Mire a felhősárkány semmivé foszlott a tisztás feletti égbolton, Pite és Sajti már szaladt, hogy végrehajtsák küldetésüket.



Először elszaladtak Pitéékhez, ahol Sün Lajos (Pite apukája) éppen a hátán meredező tüskéire tűzve almákat hozott egy közeli fa alól.

- Hova-hova, ifjoncok?! – kérdezte.
- Szia, apu! – intett neki mosolyogva Pite. - A kardjainkért jöttünk, mert fontos küldetésben járunk.
- Csókolom, Lajos bácsi! – tette hozzá Sajti. – Igen, mi most nem ifjoncok, hanem lovagok vagyunk!
- Áhá! – húzta fel a szemöldökét az öreg sün, majd mélyen meghajolva folytatta. – És mondjátok csak, lovag urak, mégis miféle küldetésről lenne szó? Mert ugye legutóbb, amikor tűzoltósat játszottatok, majdnem leégett Röffencs mama boltja.
- Tudom, apu! Tudom – sóhajtott Pite. – De az teljesen véletlen volt, és nem is a mi hibánkból történt. Mi mondtuk Szipornak, a tűzmanónak, hogy csak egy kis tüzet gyújtson. Amolyan gyerek tüzet. És ő igen is csak egy kis lángocskát tett a farakás mellé. Nem gondoltuk, hogy a szél belekap, és begyullad tőle az egész…
- Nyugalom, Lajos bácsi! Nem lesz semmi gond – vette át a szót Sajti. – Most egy ifjú tündérhercegnőt kell megmentenünk a gonosz sárkánytól. Majd nagyon odafigyelünk és nem lesz semmi baj.
- Jól van. lovagok! – mosolygott sünapó. – De nekem nagyon okosan játszatok, mert nem szeretném, ha bajotok esne. És vacsorára tessék hazajönni!
- Igen is, Sir! Vigyázni fogunk! – ígérte Pite, azzal kardjaikat felöltve a két gézengúz már szaladt is kifelé az udvarról.
- Pont ettől félek én is – nézett a távolodó gyerkőcök után sünapó.



A harmadik lovag

Tapsi lógó fülekkel ücsörgött a szobájában, és magában az élet igaztalanságán kesergett. Mindig neki kell szobafogságban senyvednie, miközben húgai vidáman játszhatnak az udvaron. Csak azért, mert ők nem tudnak elég nagyot dobni! Tapsi meg volt győződve róla, hogy ő bizony most jutalmat és nem büntetést érdemelt volna. Elvégre egyetlen pajtása sem tud almával átdobni a házuk teteje felett. Ő viszont igen! Olyan sokat gyakorolt, hogy mostanra már minden második alma, mint valami pirosra festett üstökös száguld át a házuk zsupfedele felett.

„Az, hogy ezek az almák el voltak rakva télire, és a túloldalon lakó Mekegi bácsi, az öreg kecske fejére estek, csak amolyan lári-fári –gondolta. – Mert ugye almát lehet még szerezni bármikor, hisz Röffencs mamának annyi van belőle, hogy még el is adja! Ha meg valaki kint van a szabad ég alatt, akkor figyeljen, nehogy a fejére essen valami. Mekegi bácsinak akár Napanyó is a fejére pottyanthatott volna. Egy-két almából nem kellene ekkora ügyet csinálni.”

Itt tartott az elmélkedésben, amikor meghallotta az udvarról Pite és Sajti hangját.

- Drága hölgyeim! Fogadjátok legmélyebb hódolatom! – hajtott fejet Pite az udvarban kergetőző nyuszi lányok előtt. A mozdulattól a fejére húzott tésztaszűrő majdnem leesett a helyéről. Hogy a kis malőrt ellensúlyozza, elszánt képpel előrántotta az övébe dugott fakardját, és amúgy lovagosan, az orra elé emelve tisztelgett vele. A nagy hadonászás közben véletlenül felgáncsolta a mellette ellépő Sajtit, aki nagyot nyekkenve terült el a fűben, és meglepetten pislogott fel barátjára. Nem értette, hogy most miért őt támadja a kis tüskéshátú, amikor arról volt szó, hogy egy oldalon fognak harcolni a tűzokádó ellen. A nyuszi lányok persze hangosan kuncogni kezdtek a sünifjonc ügyetlenkedése láttán.

– Bocs, Sajti! – súgta kis barátjának szája sarkából Pite, majd az immár hangosan nevetgélő lányokhoz fordult. - Mi ilyen mulatságos, hölgyeim?! Talán nem láttatok még lovagi bemutatót? – kezdett bele kioktatóan. – Tudjátok, mi lovagok eképpen gyakorlatozunk, és készülünk fel arra, hogy hősies tetteket hajtsunk végre.
- Jajj, Pite! – intett Margitka, a legidősebb nyuszi lány. - Ti nem is vagytok lovagok! És különben is, mi az a fejeden? Csak nem egy tésztaszűrő?!
- Bah! – háborodott fel a sértés hallatán Pite. - Úgy látom, ti nem is nyuszi lányok, hanem valami gonosz banyák vagytok! Úgyhogy csak egyszer kérdezlek meg, hogy hol van Sir Tapsi lovag, a mi igaz harcostársunk? És jól válogasd meg a szavaidat, banya, mert ha nem, akkor kardélre hánylak az összes cimboráddal együtt! – próbált fenyegető képet vágni Pite, de a tésztaszűrő pont ekkor bukott előre a feje búbjáról, és csúszott le egészen az orra hegyéig. Így aztán a tapsifülesek még hangosabban kezdtek el nevetni.
- Így van! – helyeselt Sajti, hogy barátja védelmére keljen. – Mondjátok meg, hol van Tapsi lovag, vagy nagyon pórul jártok!
Margitka a nevetését elnyomva lemondóan legyintett egyet
- Bent van a szobájában, akarom mondani az erődjében a barátotok. De nem hiszem, hogy veletek mehetne, mert reggel óta szobafogságban van.
- Köszönöm, banya! – hajtott fejet Pite.
- Banya ám a nénikéd! – gurult dühbe most már Margitka. – Gyerünk, lányok! Tanítsuk móresre ezt a két mihaszna lovagot! – azzal húgaival homokbombákkal kezdték hajigálni Pitééket.
- Futás, Pite! Ennek a fele sem tréfa! – kiáltott fel Sajti. – És már rohant is nyuszik háza felé.
- Erre! Erre! – integetett szobája ablakából Tapsi, hogy magára vonja szorult helyzetben lévő barátai figyelmét. – Gyorsan ugorjatok be az ablakon!

A két lovagnak nem kellett kétszer mondani. Egymás után vetették be magukat az ablakon, egyenesen Tapsi nyakába, akivel együtt nagy összevisszaságban henteregtek a földön. Amikor végre sikerült feltápászkodniuk, lassan az ablakhoz settenkedtek, és félve kukucskáltak ki az udvarra. Nem volt okuk az aggodalomra. A nyuszi lányok ekkorra már nem velük, hanem babáikkal foglalkoztak.

- Nézd! – vágta hátba Tapsit Pite, miután mindannyian köszöntötték egymást. – Feladták a gyávák. Pedig pont most akartunk megsemmisítő támadást indítani ellenük. Igaz, Sajti? – pillantott barátjára a kis süni.
- Háááát… végül is igen! – felelte tétován a kisegér. – Mondjuk, én azt hittem, hogy simán elmenekültünk – adott hangot azért kétkedésének is.
- Csak taktikai visszavonulást hajtottunk végre, Sir! Csak taktikai visszavonulást! – emelte fel mutatóujját a süni. – Már a fejemben készen állt a terv, hogy miként szorítsuk vissza ezeket a gonosz banyákat.
- Egyébként mi járatban vagytok, srácok? – tette fel a kérdést Tapsi. – Látom, páncélt és kardot is öltöttetek.

Pite dagadó mellel ölelte meg barátját, majd az ablakhoz ugorva kikiáltott:

- Látjátok, banyák?! Sir Tapsi rögtön látta, hogy ez páncél, és nem holmi tésztaszűrő! – Majd válaszra sem várva visszafordult barátai felé. Egy hosszú pillanatig ünnepélyesen nézett végig a többieken, majd szavait Tapsinak intézve belekezdett. – Sir Tapsi! Sir Sajtival azért jöttünk el hozzád, hogy lehetőséget adjunk neked egy jó ügyért hadba szállni. Nefelejcset, a virágtündért, foglyul ejtette egy gonosz sárkány. Azért keltünk útra, hogy kiszabadítsuk.
Velünk tartasz, Sir Tapsi?

Szegény Tapsi. Most lett szomorú igazán. Még jó néhány órát a szobájában kellett rostokolnia, hogy lejárjon a szobafogság. Ha azt megelőzően kioson börtönéből, és anyukája meglátja odakint, akkor aztán mehet vissza a szobájába vagy három napra. Három hosszú nap. Az nem rövid idő, hanem nagyon is hosszú. Olyan hosszú, hogy ennyi idő alatt akár egy teljes könyvet is el lehet olvasni. Tapsi, akármilyen rosszaság volt, ennek ellenére nagyon szeretett olvasni is. No meg írni és számolni. Ő volt az osztály egyik legjobb tanulója. Ez a tény valamelyest ellensúlyozta a lehetséges büntetés szörnyűségét.

No meg most nem is csak egy kis apróságról volt szó, hanem egy bajbajutott tündérhercegnő megmentéséről. Így aztán tudta, hogy nem tehet mást, vállalnia kell a büntetést. Szó nélkül az ágyához lépett, és a matraca alól előrántotta a legjobb, legszebben faragott fakardot egész meseerdőben. Hozzáértően suhintott vele néhányat, miközben az ágy alól előhúzott egy szépen faragott fadobozt is. A doboz tetejét felhajtva kiemelt belőle egy kerek lábos fedelet, amit egy spárgával a bal karjához erősített. Pajzzsal és karddal kezében, elszánt tekintettel, meredező fülekkel fordult barátai felé.

– Harcostársaim! – kezdett bele. – Szívem mostantól csak azért dobog, hogy megmentsem a kis tündérhercegnőt a gonosz karmai közül – majd kissé szomorkásan, de meg nem hátrálva folytatta. – Utána pedig magamtól fogom megmondani anyunak, hogy kiszöktem a szobafogságból, és vállalom a három napos büntetést.
- Sir Tapsi! – emelte eskühöz jobb kezét Sajti. – Ezennel megfogadom, hogy ha szobafogságban lesz részed, akkor önként osztozom a sorsodban, és amíg te nem jöhetsz ki innen, addig én is bent maradok a szobámban.
- Ezt az áldozatot nekem is meg kell hoznom! – csatlakozott Pite is a felszólalókhoz.
- Drága lovagtársaim! - mondta meghatottan a kis nyuszi. – Ez az együttérzés nagyon jólesik. Most azonban azt mondom, hogy induljunk, és tegyük, amit egy igaz lovagnak tennie kell!

Azzal egymás után kiugráltak Tapsi szobájának az ablakán. Persze tartottak tőle, hogy a lányok kint várnak rájuk, de az udvar csendes volt. A lányok sehol.

- Biztosan bementek a házba teázni – vélte Tapsi. – Szerintem ne várjuk meg, amíg visszajönnek, inkább gyorsan oldjunk kereket.

Így is lett. A három lovag együtt iszkolt ki Nyuszkóék házának udvaráról.

- Most merre induljunk? – kérdezte Sajti Pitétől. – Vajon hol lehet ilyenkor a bajba jutott Nefelejcs?
- Szerintem otthon, meseerdő közepén a tündér vízesésnél – válaszolta a süni rövid gondolkodás után. – Induljunk el arra!
- Jó ötlet – hagyta helyben a javaslatot Tapsi. – Akkor indulás!



Levél a palackban

A három lovag mindenre elszántan lépdelt az erdei ösvényen. Éppen egy óriási málnabokor mellé értek, amikor is Tapsi hangosan felkiáltott.

- Megállni, lovagtársaim! Nézzétek, mit találtam! – hajolt le és kapott a kezébe egy üveget. De nem akármilyen üveg volt ám ez. Benne valami összetekert papírlap fehérlett.
- Ez meg mi lehet? - nézett kérdőn a többiekre Pite.
- Szerintem egy palackposta – válaszolt töprengő arckifejezéssel Sajti. – Csakhogy a palackpostát hajótöröttek szokták küldeni. Ahhoz meg, hogy valaki hajótörött legyen, először is kell egy hajó, no meg egy törés is.
- Jajj, Sajti lovag! – csóválta a fejét mindent tudóan Pite. - Hajótörést szenvedni csakis tengeren lehetséges, de olyan nincs itt az erdőben.

Ezen valamennyien elgondolkodtak. Végül Tapsi volt az, aki előállt egy ésszerű magyarázattal.

- Léghajó! – pörgette meg a levegőben az üveget. – Biztosan egy a levegőben úszó hajóról hajította le valaki, pont az utolsó pillanatban azelőtt, hogy a hajó felrobbant volna – nézett diadalmasan a többiekre.

Pite és Sajti elismerő pillantásokkal jutalmazták a briliáns logikát.

– Igazad lehet, Tapsi koma, akarom mondani Sir! – javította ki magát Sajti. – Most már csak az a gond, hogy a titkos levél az üvegben van, és nekünk nincs semmink, amivel azt a fránya dugót kihúzzuk az üvegből.

Pite kicsit furcsállotta, hogy miért titkos az üzenet, de végül is jól hangzott, így nagyvonalúan nem szólt semmit. Hagyta, hogy a palackba zárt levél mostantól, a TITKOS palackba zárt levéllé váljon. Viszont a megoldás a kezében, akarom mondani a házán meredezett.

- Lovagtársaim! Az üveget nem lesz nehéz kinyitni. A megoldást már ki is találtam – mosolygott titokzatosan barátaira. Sajti ezt a nézést jól ismerte, ezért már előre tartott ettől a bizonyos megoldástól.
- Előre szólok, hogy lovagi mivoltomra tekintettel, nem vagyok hajlandó sem dugóhúzóvá, sem élő üvegtörő lövedékké válni – szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nyugodj meg, Sir! A megoldáshoz most nincs rád szükség – veregette meg bátorítóan a vállát barátja. – Most a tüskéimet hívom segítségül – azzal Pite háttal fordult feléjük. – Rajta, szúrjátok az egyik tüskémre az üveget, és ha megszorult a dugó, csak húzzátok le róla a palackot!

Így is lett. Tapsi az egyik meredező tüskére szúrta az üveget lezáró dugót, majd Sajtival két oldalról megragadva a palackot, egyetlen határozott mozdulattal megrántották. A dugó egyet nyikkant, majd apró pukkanás mellett már ki is csusszant az üvegből. A nyuszi kirázta belőle az összetekert papírlapot, ami pont egy kisebb pocsolyába pottyant volna, ha Sajti egy villámgyors mozdulattal el nem kapja azt. Így aztán a kisegér azzal, hogy megmentette a levelet az elázástól, jogot szerzett magának arra, hogy ő legyen az, aki felolvashatja a tartalmát a többieknek.

-Kühüm… kühüm… - kezdett bele.

„Cím: Kétségbeesett segélykérő levél

Címzett(ek): Kedves idegen(ek)!

Ez egy segélykérő levél!

Nefelejcs vagyok, a tündérhercegnő, akit elrabolt a gonosz sárkány. S most az ő sárkánylovagjai tartanak fogva a Nárcisztisztáson álló táborukban. Kérlek, hős megtaláló, hogy a levelemet juttasd el Meseerdő legbátrabb lovagjainak!...”

- Itt ránk gondol! - vágott közbe vigyorogva Pite.
- Várjál! Még nincs vége – nézett rá sértetten Sajti. – Nem illik más mondandójába belevágni. Először felolvasom a levelet, akarom mondani a „Kétségbeesett segélykérő levelet”, és majd utána te is elmondhatod a véleményedet róla. Te már biztos nem emlékszel rá, de Talpas tanító bácsi megmondta, hogy nem illik egymás szavába vágni!
- Bocsáss meg, Sir Sajti! – emelte tisztelgésre kardját Pite, és közben egy laza mozdulattal leverte a lábáról a mellette álló Tapsit.
- Te ezt direkt begyakoroltad?! – nézett fel rá mérgesen a meglepett nyuszi.
- Jajj, bocsáss meg!- mentegetőzött Pite, és felé fordulva kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Közben a háta mögé dugott kardjával akaratlanul Sajti lába felé suhintott. A kisegér számított valami hasonlóra, és a levegőbe szökkenve ugrotta át a lábai felé lendülő fakardot.
- Tudod, Sir Pite - mondta -, ha majd a sárkánylovagokkal kerülünk szembe, és ne adj Isten, szorulna a hurok, te csak köszöntsd őket a kardoddal, és ha valaki elesne közülük, segítsd fel a szerencsétlent! Ha így teszel, a győzelmünk garantált lesz.
- Most miért mondod?! – fordult felé a süni, amitől kardja ismételten Tapsit fenyegette, aki pajzsával védte ki a feje felé lendülő fadarabot.
- Semmi, semmit – mosolygott a kisegér Pitére, és témát váltva így szólt: - Folytathatom a felolvasást? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem érdekelne, mit ír szegény bajbajutott hercegnő.
- Folytasd csak! – helyeseltek a többiek, mire a kisegér, kicsit eltávolodva Pitétől a figyelmét ismételten a levélnek szentelte.
- Tehát:

„Ezek a bátor lovagok, ha módjukban áll, szabadítsanak ki engem a fogságból, még a délelőtt folyamán, mert délután nem érek rá. Tündérgyűlés lesz, amin részt kell vennem…
Úgyhogy várom a megmentőimet! Nagyon rémülten KÖNYÖRGÖK, HOGY SZABADÍTSANAK KI!!!

Aláírás:
Nefelejcs, a tündérhercegnő

Ui.: A megmentőmnek csodálatos jutalmat is adok.”

- Vége – fejezte be a felolvasást Sajti. – Most már előadhatod a mondandódat, Sir Pite – adta meg a szót kegyesen barátjának.
- Azt hiszem, nincs más hátra, mint valami haditervet kieszelni – nézett társaira a kis tüskéshátú. – Úgy gondolom, hogy mint lovagoknak, először is fel kell derítenünk az ellenség táborát, majd ha ez megvan, akkor tudjuk eldönteni, hogy miként hajtsuk végre hőstettünket.
- Ez a beszéd! – bólintott Tapsi, majd elmélázva folytatta. – Szerintetek milyen jutalmat fogunk kapni, ha kiszabadítottuk a hercegnőt?
- Nem tudom – ingatta a fejét Sajti. – De szerintem ez nem is lényeg, mivel a lovagok nem a jutalomért, hanem a lovagiasságért visznek véghez hőstetteket. Az óriási sajttorta, akarom mondani a jutalom, az csak másodlagos dolog.
- Igazad van – helyeselt Pite, de közben lelki szemei előtt egy hatalmas, illatozó almás pite képe jelent meg. Pite ugyanis az almás pitét szerette a legjobban.
- A jutalomként bezsebelt répatorta egyáltalán nem fontos, egy ilyen nemes küldetésnél! – tette hozzá Tapsi – Izé… őőőő… Akarom mondani, nem kell semmiféle répatorta! – helyesbített sietve.

Most, hogy megbeszélték, senkinek sem kell a jutalom, szaladva indultak el Nárciszrét irányába, ami nem is volt túl messze innen. Már csak egy-két órájuk volt délig, és nem akarták a bajbajutott Nefelejcshercegnőt megváratni, hisz a tündérgyűlés nem tréfa dolog, és ha azon részt kell vennie, akkor nekik, lovagoknak mindent el kell követniük azért, hogy ott is legyen.



A Nárcisztisztás

Lihegve értek a rét melletti dombon álló hatalmas fenyőfához. Innen a rétig elterülő területen csak néhány bokor nőtt, melyben könnyedén elrejtőztek a réten tanyázó sárkánylovagok szeme elől.

Óvatosan kúsztak fel a térdig érő fűben egészen a hatalmas örökzöld törzse mellé, majd itt a termetes fűszálakat félrehajtva pillantottak le a napsütésben fürdő Nárcisztisztásra. A tisztáson, mint ahogy a neve is sugallja, temérdek virág nyílott. Ami nem is meglepő, hisz Meseerdőben minden réten sok virág nőtt. Azonban ez mégis különbözött a többitől, ugyanis itt állt az erdőben élő gyerkőcök titkos erődítménye, vagy, ahogy egymás között nevezték, bunkija.

A bunkit maguk építették faágakból, amiből egy indiánsátorformát alakítottak ki, majd az egészet lefedték fűvel, no meg virágokkal. A bunki előtt egy hatalmas oszlopot is felállítottak, mert amikor indiánost játszottak, oda kötözték ki a foglyul ejtett cowboyokat. Most azonban nem egy kalapos revolverhős, hanem egy rémült tündérhercegnő ücsörgött az oszlop mellett. Egyik lábára egy vékony madzag volt kötve, ami a fűben tekergőzve egészen az oszlopig siklott, és ott egy masniban végződve rögzült azon. Nefelejcs éppen egy cseresznyét majszolt, amit a tisztáson őrködő fogva tartói hoztak a számára.

A sárkánylovagok öten voltak. Ott volt Turcsi, a vadmalac, aki éppen ekkor lépett elő a bunkeszből. Kezében egy faágat tartott, amit ha hozzáértő szem megvizsgált, rögtön látta, hogy az valójában egy varázslándzsa, amivel ha valakihez hozzáérnek, az rögtön sóbálvánnyá dermed, és harminc másodpercre kiesik a játékból.
- A főnök azt üzeni – fordult Surranóhoz, a kisrókához -, hogy menj felderítő útra, mert mostanra már biztosan a közelben lehetnek a megmentésre érkező lovagok. Ti pedig, lányok, menjetek, és főzzetek nekünk levegő-sütit, mert a főnök azt szeretne enni. Addig én felváltalak benneteket, és vigyázok a fogolyra.

A két megszólított faágból rögtönzött kardját letéve, karjukban egy-egy csuhébabát tartva indultak el a bunki felé, hogy odabent elkészítsék a finomságokat. A bunki ajtaját, ami szorosan egymásmellé felerősített fűzfaágakból állt, félrehajtva léptek be annak belsejébe. Odabent jobb oldalon volt kialakítva a konyha, ahova jó nagy kupac homokot hordtak, mivel az volt a levegő-süti egyik alapvető összetevője. A másik az apróra tépkedett fű, míg a harmadik és legfontosabb a levegő. Azt kellett az első két alapanyaggal megfelelő arányban elkeverni, hogy az eredmény a legfinomabb csemege legyen, amit csak a képzelet szülhet.

Baloldalon a fegyverraktár terült el. Itt válogatott faágak és különféle ruhadarabok voltak szépen rendezetten lepakolva, hogy ha a szükség úgy kívánja, akkor könnyedén fel lehessen őket kapni. A sátor hátsó felében pedig mohából készült, puha ülőhelyek sorakoztak. Itt tudtak a bent lévők lecsücsülni, ha megbeszélés volt, vagy éppen ehhez volt kedvük. Most a főnök volt itt egyedül, és szigorúan nézett a két jövevényre.



A Sárkánylovagok vezére

- Hol van a kardotok, lovagok?! – kérdezte szigorúan a Főnök. – Kard nélkül miként fogtok szembeszállni az erdő lovagjaival, ha ideérnek?
- Kikkel hogy fogunk szembeszállni, Margitka? – nézett kérdőn testvérére Julcsika, a kis nyuszi lány. – És különben is, karddal nem lehet levegő-sütit készíteni – tette hozzá sértődötten.

Ugyanis Margitka volt a Sárkánylovagok vezére. Most mindenki csak Főnöknek szólította, kivéve Julcsikát és Pannikát, akiknek nem sok kedve volt lovagosdit játszani.

- Jól van na, Julcsika – enyhült meg Margitka, akarom mondani a Főnök hangja. – Akkor titeket most konyhaszolgálatra osztalak be, és azt parancsolom… – itt Pannika volt az, aki mérgesen nézett a nővérére, mert nem szerette, ha parancsolgattak neki. Ő is mindig mindent szépen kért másoktól, és ezért el is várta, hogy ha valamit kérni akarnak tőle, akkor azt igen is szépen tegyék, és ne utasítgatással. Rosszalló pillantását észrevéve a Főnök pontosított – …illetve kérem, hogy készítsétek el a legfinomabb levegő-sütit, amit csak tudtok. Addig mi a sárkány lovagokkal kiporoljuk Pitéék, az az, az erdő lovagjai hátsóját.
- Jól van! – bólintottak a húgai. – Ha gondolod, főzünk mellé valami isteni teát is.
- Jó ötlet! – lelkesült fel a sárkány lovagok vezetője, aki pörgős, virágos szoknyája fölé most egy szíjat is felrakott, hogy legyen mibe dugni a kardját.

Margitka lány létére imádott lovagosat játszani, és bár Pitéékkel incselkedett, amikor azok Tapsit keresték, azonban titkon remélte, hogy őket is hívni fogják a fiúk játszani. Amikor pedig lebanyázták, akkor elhatározta, hogy akár mi is a lovagok terve, ő majd szembeszáll velük. Pitéék alig ugráltak be előlük Tapsi ablakán, ő már oda is settenkedett, és hallgatta ki a lovagok tervét, illetve azt, hogy Nefelejcset, a virágtündért akarják megmenteni.

Ekkor egy zseniális ötlete támadt. Mivel azt erősen gyanította, hogy Nefelejcs nem tud a megmentésére induló hősökről, sőt valószínűleg arról sem, hogy ő éppen rabságban sínylődik, ezért testvéreivel nekiálltak megszervezni a sárkány lovagok seregét. Pannikát elküldte Surranóért és Turcsiért, akik éppen otthon unatkoztak, és örömmel csaptak fel sárkány lovagnak, míg Julcsikát Nefelejcsért küldte, hogy legyen kedves, és legyen már elrabolva, ha egyszer Pite és két kis barátja ezt találta ki. Nefelejcsnek, aki igaz barátja volt Pitének, és a többi kisállatnak, csupán annyi kikötése volt, hogy délig legyen vége a rabságának, mert utána már nem ér rá, ugyanis fontos ügyben ül össze a tündértanács, aminek ő is tagja volt.

Ezután már csak meg kellett írni a levelet és palackba zárni. Az, hogy Tappancsék megtalálják, nem volt kétséges, hisz a házuktól csakis a Tündérvízesés felé indulhattak el, amennyiben meg akarták menteni a mit sem sejtő virágtündért. Most, hogy minden összeállt, csak meg kell várni a lovagokat, és a két sereg megütközhet.

A tea és a süti ügyét elrendezve a Főnök hosszú léptekkel hagyta el a sátrat, és lépett Turcsihoz.

- Don Turcsi! - szólította meg a vadmalacot, aki éppen a tisztás melletti dombon álló óriási fenyőfa felé nézett, mert mintha valamit látott volna egy pillanatra a törzse melletti magas fűben mocorogni. Nevét hallva azonban odafordult a Főnök felé, és már el is felejtette az előbb látottakat.
- Parancsolj velem, Vezérem! – csapott egyet ökölbe szorított jobbjával a mellére, ami egy kicsit nagyra sikerült, és a pillanatnyi fájdalomtól összeráncolta a homlokát. Ettől aztán olyan vad lett az ábrázata, hogy még Margitka is megijedt tőle.
- Jujj, de félelmetes vagy, lovagom! – lépett hátra egyet a nyuszi lány. – Csak azt akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e.
- Bocsánat, ha megijesztettelek, Főnök. Tudod, én már csak ilyen félelmetes vagyok – próbálta az előbbi grimaszt utánozni Turcsi, de ez nem igazán akart neki sikerülni, ezért inkább feladta. – Egyébként minden rendben. A fogoly is jól érzi magát. Az előbb adtam neki a cseresznyéből, amit anyu küldött, hogy legyen mit uzsonnáznunk.
- Ő csak egyen cseresznyét, de mi, Don Turcsi, a legfinomabb levegő-sütit fogjuk lakomázni, ha elkészülnek vele bent a konyhaszolgálatosok.
- Az csodajó lesz, Főnök! – lelkesült fel a vadmalac.

Itt tartottak a beszélgetésben, amikor a tisztás széle felől szaladva érkezett Surranó.

- Főnök! – kiáltotta messziről. – Készüljetek fel, mert mindjárt megtámadnak minket az erdei lovagok – lihegte. - Láttam őket fent a dombon a nagy fenyőfánál.



A Csata

Ahogy ezt kimondta, a tisztás szélén lévő bokrok felől, vad csatakiáltások hangzottak fel, és az erdő lovagjai, tehát Sir Sajti, Sir Pite és Sir Tapsi, kardjaikkal hadonászva támadásba lendültek.

Az előbb, amikor fentről megpillantották a Sárkánylovagok táborát, gondolkodtak, hogy miként is szabadítsák ki a tündérhercegnőt. Sir Tapsi azt javasolta, hogy Pite és Sajti indítsanak támadást, és vonják el a védők figyelmét, míg ő odalopakodik, és kiszabadítja a foglyot. Azonban a teljes sárkány lovag csapatot felmérve, a védők túlerőben voltak, és az oldalukon harcolt Turcsi, akinek ráadásul fagyasztós lándzsája van. Így az erők megosztása rossz ötletnek tűnt, és ezt a tervet elvetették.

Végül abban maradtak, hogy lekúsznak a tisztás szélén álló bokrokig, és a lehető legközelebbről egy vad, egyesített rohammal indítanak támadást. Lovagokhoz illően megütköznek a sárkányosokkal. Közben megpróbálnak a fogolyig eljutni, és kiszabadítani a fogságból, de ha közben elesnek a harcban, akkor is lovagokhoz méltón, egymás mellett fogja érni őket a vég. A tervek megbeszélésekor ezt Pite fejtette ki bővebben, és közben annyira meghatódott a lovagiasságtól, hogy a szeme is könnybe lábadt. Két társa támogatta a nyílt ütközet ötletét, hisz bátran szembeszállni a túlerővel, az maga a hősiesség netovábbja.

Lassan, óvatosan végig a fű rejtekében kúsztak az előre megbeszélt bokrokig, majd, amikor mindannyian elfoglalták a helyüket, felkészültek a rohamra.

Surranó pont akkor ért vissza a táborhelyükre, amikor Pite egy intéssel megadta a jelet várakozó társainak, és a három lovag vadul kiabálva, fegyvereikkel hadonászva támadásba lendült. A Sárkánylovagoknak becsületére legyen mondva, hogy hamar reagáltak, és egymás mellé fejlődve, fegyvereikkel a kézben várták a támadókat. A hat gyerkőc elszánt tekintettel esett egymásnak. Margitka, a Sárkánylovagok vezére, Pite elé perdült.

- Véged, Sir Pite! - mondta fenyegetően, és kardjával kezében vívóállásba helyezkedett. –Na, most aztán nem véd meg a tésztaszűrő sem a fejeden a haragomtól! – incselkedett ellenfelével.

Persze Pitét sem kellett félteni, aki a Tapsiéknál történtek után már alig várta, hogy revansot vegyen a nyuszi lányon.

- Most nem lesz olyan könnyű dolgod, mint nemrégiben volt, Banya! – mondta, és már támadott is.

A fakardok összecsaptak, és a két vezér vadul vívni kezdett. Persze közben nagyon vigyáztak, nehogy tényleg megüssék a másikat, csak az volt a cél, hogy valamelyikőjük megérintse a másik lábát a kardjával. Akinek ez sikerült, az győzött, míg a legyőzöttnek a fűbe kellett hevernie, és harminc másodpercre kiesett a játékból.

A két lovagvezér így aztán nevetgélve, kiabálva ugrándozott a térdig érő, virágokkal teleszórt fűben. Pite éppen egy sunyi szúrás elől ugrott félre, amikor megbotlott, és hangosan nyekkenve a hátára huppant. Margitka nem habozott, és a kínálkozó lehetőséget kihasználva kardja hegyével megérintette Pite jobb lábát.

- Győzelem! – kiáltotta a nyuszi lány, majd kérdőn nézett ellenfelére. – Jól vagy, Sir Pite?
- Jól vagyok, lovag! – válaszolta a legyőzött süni mérgesen. – Harminc másodperc múlva, ha nem győztetek végérvényesen, akkor ismételten megküzdünk egymással. És akkor aztán jaj lesz neked!

Mire eddig jutott a mondandójában, már fülig érő vigyor terület el barátságos ábrázatán, hisz tudta; ez az egész csak játék. Eközben Sajti egy ravasz csellel harminc másodpercre a fűbe kényszerítette Surranót. A rókakölyök vidáman lihegve nézett fel legyőzőjére.

- Sir Sajti! Te aztán jól forgatod a kardot! Most azonban kíváncsi leszek, hogy miként szállsz szembe Don Turcsival és a Főnökkel – intett két közeledő társa felé.

Ugyanis időközben Sir Tapsi is a fűbeharapott. Don Turcsi fagylándzsája elől nem volt menekvés, a csíkoshátú kismalac nem ismert tréfát, ha csatára került a sor. Olyan ügyesen forgatta a lándzsáját, hogy csak a legügyesebbek tudtak néha-néha fölé kerekedni.

A dolgok állását tekintve a sárkánylovagok álltak nyerésre, hisz közülük még ketten talpon voltak, míg az erdei lovagok közül csak Sajti állta már a sarat. Társai a fűben heverve várták, hogy a fél perces kényszerpihenőjük lejártával ismételten a küzdelembe vethessék magukat.

Sir Sajti védekezni kényszerült, amikor az ellenfelei két oldalról egyszerre támadtak rá. Kardja csak úgy cikázott körülötte, amint hol a Főnök, hol Don Turcsi támadásait védte ki. A kisegér olyan ügyesen ugrált, hajolgatott és csapkodott maga körül, hogy ellenfelei képtelenek voltak a lábához érinteni fegyverüket. Sőt! Amikor Turcsi mindenre elszántan a lába felé döfött a lándzsájával, a kisegér úgy helyezkedett, hogy amikor félreugrott, akkor a kismalac támadása a helyére kerülő Margitka lábát találja el. A játék szabályai szerint pedig a saját csapattárs által bevitt találat is számított, így a Sárkánylovagok vezére is a lihegve a fűbe hanyatlott.

- Már csak ketten maradtunk! – nézett ellenfele szemébe Don Turcsi. – Ellenem semmi esélyed, Sir! Ezt te is tudod. Javaslom, add meg magad, vagy kénytelen leszek a lándzsámat használni!

A kisegér azonban nem ijedt meg sem a saját árnyékától, sem pedig Turcsitól. Margitkától, mondjuk, egy kicsit tartott, de ezzel a problémával vagy harminc másodpercig nem kellett számolnia. Kardjával tisztelgett egyet ellenfele előtt, és így szólt:

- Don Turcsi! Mint az erdei lovagok utolsó életben lévő tagja, nem adhatom meg magam, hisz társaim ott hevernek még néhány másodpercig a fűben – vigyorodta el magát. – Ugyanis, ha nem beszélgetnél ennyit, akkor talán legyőzhettél volna azelőtt, hogy Sit Pite és Sir Tapsi ismét a harcba szállna.

Ugyanis, miközben a két lovag szóban hadakozott egymással, letelt Pite harminc másodperce, és most Sajti mellé pördülve állt szembe Turcsival. Kardját tisztelgésre emelte. A kisegér, amint meglátta a kezdődő mozdulatot, tudta, hogy minden elveszett. Pite a tiszteletadás hevében egyetlen jól irányzott mozdulattal elérte azt, amit Margitka és Turcsi együtt sem volt képes: Sajti lábait úgy söpörte ki a tehetetlenül fenekére tottyanó kisegér alól, mint ahogy a vihar fújja el a száraz faleveleket. Pite értetlenül pillantott barátjára, majd megpördülve kereste a titokzatos ellenfelet, aki legyőzte rettenthetetlen lovagtársát.

Közben Sir Tapsi is ismételten a harcba vetette magát, és pajzsával hárította a Pite helyett inkább rá támadó Don Turcsi első döfését. A nyuszi pajzsának fedezékében gyorsan térdre rogyott, hogy így vigye be a végső győzelemhez szükséges találatot. Turcsi azonban számított erre, és lándzsáját letámasztva, mint egy rúdugró szökkent át a meglepett nyuszi feje felett, és a túloldalon leérkezve diadalmasan lökte farúdját a másik legendás bajvívó lábához. Eközben azonban túl közel került Pitéhez, aki éppen Sajtinak magyarázkodott a történtek miatt.

- Ne haragudj rám, Sir Sajti! – mondta éppen szomorkásan kis barátjának. – Nem volt szándékos a dolog!
- Semmi baj, Sir Pite! – mosolygott rá a kisegér. – De ha most tényleg jóvá akarod tenni a hibádat, akkor felsegítesz.

Pite megörült, hogy ilyen könnyűszerrel kiküszöbölheti a csorbát, és már nyújtotta is a kezét kis barátjának. Ahogy lehajolt, kardjával hátrafelé suhintott, és az arcára fagyasztotta az öntelt mosolyt az éppen rátámadó Turcsi arcára, ugyanis a kismalac nem számított erre a mozdulatra, és nem is tudta kivédeni a lába felé lendülő fakardot. Bár a lábait neki is sikerült kisöpörnie az óvatlan tüskéshátú alól, azonban ezzel egy időben az ő lábát is megérintette áldozatának hátralendülő kardja. Mind az erdő lovagjai, mind a Sárkánylovagok egytől egyig a fűben kötöttek ki. Tanácstalanul néztek egymásra, mivel a korábbi játékok során megalkotott szabályok nem tértek ki ilyen esetre. Ez idáig nem is volt ilyen eset.

- Döntetlen! – nevetett fel Nefelejcs, aki egész eddig az oszlop mellett ücsörögve szemlélte az összecsapást, és közben jókat derült a kis lovagok ténykedésén.



Minden jó, ha a vége jó

- Most aztán nagy bajban vagyok – sóhajtott fel színpadiasan a cölöphöz kötözött tündérke. – Foglyul ejtőim és megmentőim is elestek a harcban. Én pedig most itt ülök, és nem tudom, hogy ki fog kiszabadítani.
- Majd mi elengedünk, Nefelejcs! – lépett elő a sátorból Julcsika és Pannika. - Mi leszünk a megmentőid, bár nem vagyunk lovagok, csak konyhaszolgálatosok.

Azzal a két nyuszi lány odaszökdécselt az oszlophoz, és eloldozták a Nefelejcs lábára erősített kötelet.

- Ez nem igazság! – méltatlankodott Pite. – Nekünk, lovagoknak kellett volna megmentenünk Nefelejcset. Azért kockáztattuk az életünket, hogy ezt elérjük. Erre tessék, két szakács aratja le a babérokat.
- Jajj! Ne légy már ennyire igazságtalan! – korholta Tapsi. – És bár a lányok engedik szabadon Nefelejcset, azért mi is kellettünk ahhoz, hogy a Sárkánylovagok a fűbe harapjanak.
Szerintem Nefelejcsnek van igaza, és tényleg döntetlen lett a vége.

Nefelejcs mosolyogva nézett végig kis barátain.

- Mint ahogy a kétségbeesett segélykérő levelemben is ígértem, a megmentőimnek csodás jutalmat tartogatok. Mivel döntetlen a játék végeredménye, ezért szerintem úgy igazságos, ha mindenki kap a meglepetésből – azzal két kis konyhaszolgálatos nyuszihoz fordult. – Kérlek, hozzátok elő a levegő-sütiket, amiket elkészítettetek a számunkra.

Julcsika és Pannika egy-egy hatalmas tálcával a kezükben tértek vissza, ami telis teli volt levegő-sütikkel, no meg fenségesen finom teával. A tálcákat letették a fűbe, és Nefelejcs varázslatos táncba kezdett körülöttük. Mozdulataitól a levegő felszikrázott, és mire a tarka-barka villódzás a tálcák felett elült, azokon valódi sütemények és a legfinomabb tea és csokiturmix gőzölgött, amit csak a gyerkőcök el tudtak képzelni.

A bátor lovagok hangos éljenzés közepette vetették rá magukat a fenséges lakomára, és az utolsó morzsáig felfalták az összes finomságot. Ezzel a Nefelejcs megmentésére indult expedíció véget is ért. A gyerekek elköszöntek barátjuktól, aki a levegőbe röppenve sietett haza, nehogy elkéssen a tündérgyűlésről. A többiek még maradtak Nárcisztisztáson, ahol egész délután vidáman játszottak. Este együtt indultak haza valamennyien. Tapsiékhoz a nyuszikkal együtt bement Sajti és Pite is, ahol Tapsi anyukája már várta őket.

- Hol voltál, fiatalúr?! – kérdezte az ajtóban állva nyuszi mama.

Tapsi egy nagy levegőt vett, és minden kertelés nélkül elmondta az igazat. Tehát elmondta, hogy meglógott a szobafogságból, de azt is, hogy ezt nem másért, mint hogy egy tündérhercegnő megmentésének az ügyét szolgálja. Anyukája furcsán mosolygott, amikor befejezte a mondandóját.

- De hisz a szobafogság addigra már lejárt, fiatalúr! – csóválta a fejét Tapsi anyukája. – Most azért haragszom rád, mert engedély és kéretőzés nélkül elmentél itthonról. Nem tudtam, hogy hol vagy, és nagyon aggódtam miattad.
- Nagyon sajnálom, anyukám – sütötte le bűnbánóan a fejét. – Nem akartam ekkora gondot okozni.
- Nem is okoztál, de ezért most kénytelen vagyok megbüntetni téged, és egy újabb napig szobafogságban maradsz – nézett szigorúan nyuszi mama, majd tekintete ellágyult, és az egyik fiókból egy öreg könyvet vett elő. – Ebben a könyvben csodálatos történetek vannak hajdanvolt lovagokról és hőstetteikről. Szerintem egy nap alatt pont a végére lehet jutni – nyújtotta a könyvet kisfiának, aki kikerekedett szemmel vette át a csodálatos ajándékot. A borítóján egy lovag állt kezében kardot tartva, és ahogy Tapsi ránézett, mintha még kacsintott is volna egyet.
- Mi is maradhatunk itt szobafogságban? – kérdezte esdeklő szemekkel Pite. – Úgy szeretem, amikor Tapsi meséket olvas nekünk!
- Ha a szüleitek megengedik, nekem nincs ellene kifogásom – mosolygott rájuk Tapsi anyukája.

Így aztán néhány óra múlva a három jó barát már Tapsi szobájában izgatottan készülődött a lefekvéshez, és alig várta, hogy a másnapi szobafogság végre a kezdetét vegye.

Vége

Előző oldal Placebo
Vélemények a műről (eddig 1 db)