Aesma Daeva

Fantasy / Novellák (1318 katt) Kergemarha
  2012.08.21.

A lélek szeme sehol sem találhat több ragyogást és több sötétséget, mint az emberben: nem pihenhet meg ennél félelmetesebb és ennél bonyolultabb, ennél titokzatosabb és ennél végtelenebb valamin.
/Victor Hugo/



Vér - gondolta Casrolth.

Ismét vér csordogált patakokban az álláról, ujjairól, bevonva egész testét, mint egy gonosz pajzs, mely mintha a külvilág hatásait, magát az élet értelmét akarná távol tartani a fiútól. Miközben szédülése alábbhagyott, és látása már normális lett, körbenézett. Szétszaggatott testek hevertek körülötte, véres gyűrűt alkotva, amiben mintha valami groteszk szabályosságot vélt volna felfedezni. Szája sarkában megjelent egy apró, hitetlenkedő mosoly, de rögtön el is múlt, amint eszébe jutott, hogy ő miatta három tucat lény fekszik darabokban a poros és vértől ragacsos tisztáson. Lelkük elveszetten fog bolyongani Kristhal békés földjén, bosszúra szomjazva, és várva a pillanatot, mely lehetőséget ad nekik brutális meggyilkolásuk megbosszulására. De Casrolth tudta, hogy már nem lehet visszalépni, ezt az utat választotta, ezért erőt vett magán. Minél hamarabb be akarta fejezni ezt.

Hányingerét visszafojtva, imbolyogva indult el a fáklyákért, amiket magával hozott. Meggyújtott kettőt, majd a szétszaggatott testek felé vette az irányt. Úgy érezte, hogy most a szokásosnál is erősebb rosszullét kerítette hatalmába és elhányná magát, ha egy halomba kellene vonszolnia a véres végtagokat, így a darabokat végigjárva egyesével égette el azokat. Amikor befejezte a gyomorforgató munkát, beledobta a fáklyákat a sercegő lángokba és visszaindult a táborba. Tetőtől talpig véres vagyok, suhant át az agyán, így inkább a közelben csordogáló patak felé vette az irányt.

Casrolth tizenhét évesen közel sem volt átlagos fiú, de ezt a legnagyobb titok övezte. Vérvonalának volt köszönhető, ugyanis a családjában minden férfin rontás ült. Nekik volt egy másik személyiségük is, amit a felszín alatti állatból, legmélyebb gyűlöletükből formált az átok. Tíz éves korukban tört elő először sötét énjük, ami eddig rejtve volt a világ elől. Az első átváltozás mindig kritikus volt, ezért minden fiúgyermeket bezártak erre az időre a kastély alatt kialakított különleges kamrába, ami pont erre a célra született és generációkon keresztül öröklődött. Amikor újra önmaguk lettek a fiatalok, megtanították nekik, hogyan uralkodjanak a bennük élő gonosz felett, és fékezzék meg azt. Mert minél több vért ontottak átváltozott formában, annál nehezebben tudták megállítani gyilkos ösztönüket.

Cas apja Kristhal földjének királya volt, de rejtélyes módon eltűnt felesége halála után. Casrolth anyját a kastélyukat szegélyező erdő mélyén találta meg vérbe fagyva, apja széttépett véres ruhái mellett. A király holtteste nem volt ott, és azóta sem került elő. Nem sokkal a haláleset után szóbeszédek kezdtek elterjedni egy hatalmas szörnyről, ami emberekre vadászott.

Az elkövetkező fél évben eltűnt emberek száma megsokszorozódott, sokan nem tértek vissza az erdő mögött magasodó Hedrasth-hegységből, ami alátámasztotta Demorth létezését. Merthogy így emlegették egymás között az emberek a gyilkos fenevadat.

Cas, bátyjával, Setloth-tal, aki két évvel született előtte, és fogadott testvérükkel Sheelaval, aki egyidős volt a fiatalabb testvérrel, elhatározták, hogy utána járnak ennek az ügynek. Mindhárman remélték, hogy megtudnak majd valamit apjuk eltűnésével kapcsolatban.

Elsőszülöttsége jogán Setloth vette át a királyság vezetését szüleik elvesztése után. Apja tanácsadói nagy segítség voltak neki, míg a gyász eltompította ítélőképességét. De idővel egyre jobban belerázódott, így a hónapok alatt kiépített kémhálózatának köszönhetően megtudták, hogy hol voltak a leggyakoribb eltűnések a fél év alatt. Ezután tanácsadóira bízta a királyság kormányzását, majd útnak indultak.

Setloth vezette a háromfős csapatot, északnyugat felé a Hedrasth-hegység lábánál lévő hatalmas hágóhoz, mely gigantikus óriásként magasodott föléjük, eltakarva az ég nyújtotta fény jelenlétét, amely nélkül szinte vakon botorkáltak a ketrecként összehúzódott fák rengetegében.

Közel járhattak már a bestiához, mert egyre gyakrabban botlottak bele megigézett csatlósaiba. Mindenkit, aki az útjukba került és akadályozni akarta őket, megölték. Szerencsére csak Demorth szolgáival találkoztak, így eddig elkerülhették a felesleges vérontást. Nem jelentettek gondot hármuknak, mivel mindannyian kiváló harcosok voltak, Cas és Set pedig végső elkeseredésben előhívhatta belső énjét, ha arra kellene kényszerülniük. A mostani harc nem sorolható a veszélyesek közé, bár több tucatnyian voltak, Casrolth-ban mégis felülkerekedett rejtett énje és egyedül mészárolta le a küldötteket.

Mindenkinek más formában ölt arcot a benne rejlő sötétség, viszont egyvalamiben hasonlítanak. A szemük smaragd lánggal ég koponyájuk belsejében, olyan izzó gyűlölettel, ami, ha elszabadulna, talán felemészthetné magát a világot.

Casrolth belső démona még a családban is kivételes volt. Kilenc láb magas testével a legmegtermettebb ember is eltörpült mellette, bőre ébenfekete színben játszott, koponyája kissé megnyúlt orrban. Szarvai versengtek a legjobb bikáéval, lábai és karjai három hüvely hosszú csontkarmokban végződtek, hátán hártyás szárnyak lövelltek ki lapockájából, és kígyózó farkán három méregzöld tüske tekergőzött.

Aesma Daevara hasonlított ezzel a külsejével. Őt az Őrület démonaként tartották számon, így eleinte még a családon belül is meg kellett küzdenie azért, hogy elfogadják. Ám ez most eltörpült a történtek mellett.

Amikor Cas az utolsó száz métert tette meg a tábor felé, csak akkor változott vissza teljes mértékben sötétkék írisze, és vált semmissé hányingere. Egyre nehezebb volt az átalakulás, és egyre hosszabb idő kellett, hogy visszaálljon testének normális működése. Ez zavarta a leginkább. Nem tudta, hogy legközelebb mikor veszi át fölötte az irányítást az átok, és hogy még mindig kordában tudja-e tartani annyira, hogy kit öljön meg és hagyjon életben. Ezen morfondírozott, amikor belépett táborukba.

Sheela egy fatönkön ült, közel a meleget adó tábortűzhöz. Setloth a kígyóként vonagló lángnyelvek fölé hajolva piszkálgatta a gyújtóst és az alatta szőnyegként elterülő hamut, majd ránézett Casra, amikor észrevette, hogy visszatért hozzájuk. Biccentett, majd ismét a tűz felé fordult. Jellemző, gondolta öccse, mintha mi sem történt volna, mintha az előbb nem koncolt volna fel majdnem félszáz embert egyedül.

Bátyját irigyelte ilyen szempontból, mert neki nem okozott nehézséget az átváltozás, se a visszafordítása. Ugyanolyan könnyed léptekkel haladt már pár perccel az után, hogy a sötétség szövedéke visszakúszott róla belső mélységeibe. Nem kínozta szédülés, se hányinger, nem borult öklendezve a földre, minden mészárlás után. Egyszerűen tökéletesen ura volt a benne rejtőző gonosznak, és emiatt mindig kettős érzés volt benne bátyja iránt. Neki nem kellett kiállnia minden átváltozásnál azt az elviselhetetlen kínt, nem kellett küzdenie minden másodpercben a benne tomboló fenevad ellen, nem ébredt minden reggel azzal a gondolattal, hogy vajon ma is meg tudja-e állítani tombolását, és ha nem, hány ártatlan veszik oda gyilkos énje barbár mészárlásától.

Casrolth gyűlölte őt, bár ezt magának sem vallotta volna be. Másfelől pedig szerette, mint minden testvér a másikat, és csodálta lelki ereje láttán, örült sikereinek, és hatalmas büszkeséget érzett, amikor egyedüli erőfeszítéssel találta meg Set az utat, amely talán közelebb viszi őket apjuk rejtélyének nyomán.

Odament a tönkön ülő lányhoz a még mindig hurrikánként tomboló gondolataival, majd nagy sóhajtással leült mellé a fűre. Kezét összekulcsolta és hagyta, hogy az elméjét borító sötétség szépen lassan eltűnjön, és átvegye a helyét a lány megnyugtató közelsége. Nem értette, hogy ez miért van így, de mindig megnyugodott, ha Sheela a közelben volt. Szemei kéksége szinte magát a tengert zárta magába, úgy veszett el Cas, fogadott testvére tekintetében.

- Jól vagy? Nem sérültél meg? – kérdezte Sheela. Ránézett, majd szemöldökét felhúzva jelezte, hogy várja a választ.
- Nem sérültem meg… - hangja remegése elárulta a megpróbáltatásait és tudta, hogy fogadott testvére is észrevette.
- Cas! – szólította meg a lány. Várt, hogy felé forduljon, tegyen egy mozdulatot, de a fiút ismét a sötétségbe rántották a véres emlékek csápjai. Sheela felsóhajtott. -… nem érdekes. – Felállt, majd hálózsákjáig meg sem állt, magára húzta a védelmet és meleget adó szövetet, majd lehajtotta a fejét.

Casrolth is feltápászkodott. Üveges tekintettel bámult előre, és gépies mozdulatokkal feküdt le a lány és Setlesh fekhelye közé.

- Ne hagyd, hogy elnyeljen a sötétség! Erősebb vagy nála… - még hallotta Sheela szavait, amikor magába húzta az álom édesen hívogató hangja.

Set még mindig a tüzet piszkálta egy már elszenesedett facsonkkal. Fekete írisze smaragdzöldbe robbant át, elemésztette a vörös és narancssárga lángnyelveket a fa körül, majd a kihűlt tábortűz mellett lefeküdt aludni.



- Csendesen! – szűrte a fogai között Set, amikor Cas véletlenül rálépett egy száraz gallyra.

Úgy vágott a néma csendbe a kettétört faág sikolya, mintha riadót fújtak volna. Casrolth magában szitkozódott, de nem szólt egy szót se. Érzékei kiélesedtek, a nesz legkisebb zajára kezében teremhetett gyilkos fegyvere. Set és Sheela is ugyanilyen feszült volt. Nem is csoda, hisz alig pár méter választotta el őket Demorth rejtekhelyének bejáratától, ha az értesüléseik igazak voltak, és nem szerették volna ideje korán figyelmeztetni az ellenséget.

A Hedrasth-hegység lábánál, tényleg porszemnek érezhette magát az ember, mintha óriások közé cseppent volna. A két oldalt magasodó sziklafal között egy keskeny útszakasz volt kivehető a hajnali félhomályban. Az erdőt alkotó tűlevelűek sora majdnem egészen az oromzatig tartott, csak tizenöt-húsz láb választotta el őket a faltól. A hármas lassan kúszott előre az aljnövényzetben a fák takarásáig, és felmérték a terepet, hogy fel tudjanak készülni az előttük álló harcra. De nem lett volna szükséges, mert vérfagyasztó bömbölés hallatszott a hágó felől, és egy hatalmas, torz, fekete alak vágódott ki a nyíláson.

A szóbeszédek tehát igaznak bizonyultak, gondolta Cas, miközben a bestia tíz lábbal előtte, az aprócska tisztáson ért földet. Két lábra állt, mancsait az ég felé emelte, és újra felszakadt torkán az a kísérteties üvöltés, ledermesztve a megdöbbent hármast. Aztán már közvetlen előttük is termett. Casrolth nem látta a mozdulatot. Ösztönből cselekedett, amikor hátraugrott és magával rántotta Sheelat.

Pár ujjnyira előttük szétszaggatott fatörzsek hevertek ott, ahol az előbb még ők lapultak. Egyetlen csapással törte ketté a derék vastagságú fákat. Ámulatba ejtette a fiatalabbik testvért ez a hatalmas fizikai erő, de lassan a félelem vette át a helyét a csodálatnak. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet ez az út, futott át az agyán Casnak, de már kezdte is az átváltozást, amint az adrenalin és a düh elárasztotta testét, megtöltve ereit újult erővel. Hátából kirobbantak szárnyai, farka kígyóként vonaglott, karmai éhesen ragyogtak a félhomályban. A szeme sarkából látta, hogy Setlesh is átalakult.

Nyolc láb magas volt, iszonyú izomzattal. Bőre ugyanúgy ébenfekete színben játszott, mint öccséé, azonban neki nem voltak szárnyai. Könyökéből, térdéből és vállából három láb hosszú csonttüskék nőttek ki, szemei zöld lángja mohón égett.

Demorth igazi kolosszusnak tűnt még mellettük is. Legalább tizenöt láb magas volt, karjain hatalmas izmok dagadtak, fején két hatalmas szarv tört az ég felé, bőre sötétvörös árnyalatot viselt.

Fejét Setloth felé fordította, ínye szavakat formált, de eleinte csak állatias hörgés jött ki rajta, felismerhetetlen szavak folytak ki agyarai között. Cas nem értette. Miért mondana bármit is nekik ez a szörny? Érthetetlen volt számára. Set felé fordult, és elállt a lélegzete. Bátyja figyelmesen hallgatott, majd fél térdre ereszkedett. Fejét öccse felé fordította. Kísérteties mosoly jelent meg szája sarkában, majd visszafordult a szörnyhöz. Az arcára kiült tébolyult vigyorral szólalt meg.

- Igenis… - válaszolta még mindig mosolyogva, majd halkan, Casnak címezve még hozzá tette – apám.

Sheela aki eddig a távolból szemlélte az eseményeket, most hangosan felnyögött és összeroskadva motyogott magában, egyre csak hajtogatva valamit.

- Nem. Ez nem lehet…- lehelte Casrolth.

Most teljesen ura volt sötét énjének, így a felismeréstől tágra nyílt szemmel, rémülten nézett bátyjára, majd róla Demorth-ra. Vagyis nézett volna, ha ő lett volna előtte. Apja alakja rajzolódott ki szemének smaragd színe előtt.

- Apám – suttogta elhaló hanggal.
- Hozd ide a lányt, Setlesh! – parancsolta apja rá sem hederítve fiatalabbik fiára.

Set ismét felöltötte hátborzongató vigyorát és felállt. Casra villantotta fogsorát, majd villámgyorsan elindult. Félúton volt, amikor hirtelen kiszaladt a lába alól a talaj, és a legközelebbi fa törzséhez csapódott.

Az energiarobbanás váratlanul érte a fiút. Casrolth-ban egyszerre tört felszínre remény, csalódottság, rémült felismerés, düh és a mindent felemésztő gyűlölet. Érzékei magasan túlszárnyalták az eddigieket, izmainak ereje megsokszorozódott, sebessége óriásit nőtt. Szeme vérvörösé vált.

A másodperc töredéke alatt fivére mögött termett, és egyetlen csapással keresztülrepítette a tisztáson. Setlesh kábán tápászkodott fel. Tudta, hogy ereje teljében sem vehetné fel a versenyt most öccsével. Cas pillanatok alatt előtte termett, bal kezével félreütötte bátyja csonttüskéjét, amit a csapás ereje kettétört, majd jobb karját villámsebesen felfelé lendítette.

Nem tartott tovább egy másodpercnél az egész, és Setlesh halott volt. Fivérének mind azt öt karma átütötte a torkát. Patakokban ömlött a vér Casrolth-ra. Szeme vérvörös színe újra visszanyerte smaragdzöld lángját, és ekkor Casban az undor magja kezdett kicsírázni saját maga iránt. Szeme ontotta a könnyeket, majd keserves üvöltés szakadt fel torkán. Letette bátyja holttestét a földre, fölé roskadt, szemeit lecsukta, majd ráborult, és fojtott zokogása újra előtört.

Halványan érzékelte környezetét. A gyász eltompította érzékeit, de így is meghallotta Sheela velőtrázó sikolyát. Elborzadva kapta a hang irányába a fejét, újabb veszteségre számítva. Apja ismét Demorth alakját öltötte magára, mancsaiban a lány elernyedt testét tartva. Casrolth nem tudta, hogy él-e még fogadott testvére. Már nem számított neki. Egyetlen célja volt. Megölni azt az embert, akit apjának nevezett, aki életét romba döntötte, aki elvette tőle bátyját. Előre vetette magát.

Egyetlen csapás és vége mindennek. Valami mozdult. Sheela sikítva próbált szabadulni nevelőapja markából, de mindhiába. Cas telibe találta a lány mellkasát. Ugyanazokkal a karmokkal, melyekkel az előbb bátyja életét ontotta ki. Vér fröccsent a fiú arcába, Sheela életadó nedve csorgott keresztül karmai között olyan gyorsan, ahogy az élet tűnt el a lány ernyedt testéből.

Őrült kacaj szakadt fel apja torkán keresztül, és az őrület szikrája csillant meg lángoló tekintetében. Megmaradt fiához fordult, aki még mindig bénultan állt előtte.

- Sikerült! – ordította az ég felé. – Istent teremtettem! Megalkottam a sötétség leghatalmasabb lényét, az élő halált – tébolyult tekintetét ismét fiára emelte. - Fiam! Együtt mindenre képesek leszünk. A világot fogjuk uralni, és amikor…

Iszonyatos ordítás tört fel Casrolth torkából, a hanghullám beszakította apja dobhártyáját. Vér ömlött a füléből. A fiú tüskés farkának egyetlen lendítésével levágta a szörny fejét, majd izmoktól dagadó lábával szilánkosra törte a koponyáját. Ezzel együtt halt meg Casrolth is, az ember. Helyette a belőle született sötétség élt tovább. Ezt a lényt már nem Casrolth-nak hívták. Nem volt többé ember.



Egyetlen szó visszhangzott azon az éjszakán. A démon egyszer bömbölte a feneketlen sötétségbe nevét:

- Aesma Daeva…

Előző oldal Kergemarha
Vélemények a műről (eddig 3 db)