Felragyogó sötétség - prológus

Fantasy / Novellák (936 katt) Kergemarha
  2012.08.08.

A levegő nyirkos és ritka volt ezen az estén. Az égboltot ma nem ékesítették csillagok.

A hegygerincen természetellenes csend honolt. Nem hallatszott a sötétbe vesző bagolyhuhogás, az élelem után kutató kisállatok neszezése, sem a holdat üdvözlő farkasok vonyítása. A sötétben csak egyetlen fénysugár volt, mely utat mutatott ebben a feketeségben. A hold fénye tükröződött a patak tükörsima vizén, a fenyők aprócska tűlevelein.

Ő világította be azt a kis ösvényt, amelyen a halál szagát hozta a szél. Az élő halál szaga áradt szét a hegy és lakói között, a sziklákon, a hóval fedett talajon, bemocskolva mindent, ami érintetlen volt. A gerinc legmagasabb hegycsúcsáról áramlott, áradatként lepve el az élőlényeket, befeketítve lelküket, megfertőzve őket, hogy egy már rég elfeledett érzést hozzon vissza. A félelmet.

Azt a félelmet, melyet réges rég, az akkor élő összes lény, legyen az ember, állat vagy növény, megtapasztalt. Közülük valamennyien még ma is élnek. Élnek, miközben tudják, hogy nem az volt az utolsó alkalom, tudják, hogy megismerik még egyszer ezt az érzést. Ez az alkalom most jött el. A „régiek” tudatában vannak ennek a következményeivel és ez még erősebben hat rájuk. Az „újak”, melyek a Halál Kora után születtek, nem értik ezt az érzést. Nem tudják, mitől van.

De a félelemmel született egy szó. Egy szó, mely egy új jelentést nyer majd, egy szó, melytől mindenki rettegni fog. Egy szó, amely megváltoztatja a világot. Amely gondolat vagy érzés formájában minden teremtett lélekben ismétlődni fog.

Visszatértek!

Előző oldal Kergemarha
Vélemények a műről (eddig 14 db)