A renegát

Fantasy / Novellák (1189 katt) joc11
  2012.08.05.

Sherkad reflexei mesze az átlag fölött voltak, igaz, a támadás villámgyors volt, neki nem okozott gondot pengéjével elhárítani azt. Rövidebb rurhjával Aaron nyaka felé vágott, meglepetésére alig érte el áldozatát, de sikerült megvágnia. Tudta, hogy nagyon jó harcos az ellenfele, de nem volt kedve játszani vele, ezért cselhez folyamodott. Elterelő támadást hajtott végre, majd kirúgta a támadója lábait, aki hanyatt vágódott nagy csattanással. Átszaltózott fölötte, és közben belevágta rövidebb pengéjét a gyomrába. Aaron a földön feküdt, láncinget viselt, de az ében fekete penge úgy vágta át páncélját, akár kés a vajat. Elengedte fegyvere markolatát, és két kezét a testéből kiálló fegyverre szorította, hasából ömlött a vér, és szörnyű kínjai voltak.

- Ki… ki vagy te? - nyögte elcsukló hangon.
- Sherkad vagyok, shioni éjbenjáró.
- Éj… éjben járó, azt hittem, az csak gyerekmese.
- Nem mese, létezünk nagyon is. Bolondok voltatok, mikor megtámadtatok, az egész kontinensen nincs nálunk veszélyesebb fegyverforgató. A te utad e világon most véget ér.

Azzal kirántotta fegyverét ellenfele gyomrából, aki még utoljára felordított, majd elernyedt a teste, átadva magát a halálnak. Sherkad szétnézett, már csak egy ellenfél volt életben, az egyik fiatalabb harcos. Hátán feküdt, körülötte nagy vértócsa, mely egyre terjedt. A fiú azt hitte, a vágás célt tévesztett, mely az ágyéka mellé hatolt, de szerencsétlenségére az pontos volt, és artériát ért. Egy perc alatt elvérzett, már az ájulás határán volt, mikor még utoljára látta felé indulni gyilkosát.

A fejvadász alaposan letisztogatta rurhját és ruarhját, rövidebb és hosszabb, enyhén hajlított pengéit. A fegyvereit meteoracélból kovácsolták, egy nagyon ritka mágikus fémből, mely matt fekete színt adott a fegyvereknek, és szinte mindent képes volt átvágni. Ilyen anyagból készült lemezek borították a bőrvértjét is. Átkutatta a halottakat, pénzüket elvette, a hullákat pedig lehúzta az útról és elrejtette. Dobótőreit visszatette a helyükre, felszállt gyönyörű fekete lova nyergébe. Beszippantotta a friss reggeli levegőt tüdejébe, majd tovább indult.

Pár órányi lovaglás után pillantotta meg egy völgyben a következő települést. Ami egy kisvároska volt alig ezer lakóval. A település neve Darma volt, főleg bányászással és favágással foglalkoztak a helyiek a hegyvidékes területen. A közeli patakban asszonyok mostak, a város bejáratánál gyerekek játszottak. Sherkad belovagolt a városba valami fogadó félét keresve. Hamar megtalálta, az egyik legnagyobb épület volt a maga három emeletével. Csak a templom volt magasabb tőle. A házak kicsi egyszintes épületek voltak, csak beljebb a városban lehetett látni pár nagyobb, díszesebb villát, melyben tehetősebb kereskedők, vagy a város régense lakhatott. A fogadóhoz lovagolt, majd leszállt lováról, azonnal egy istállófiú lépett hozzá.

- Uram, köszöntöm az Egyszarvú fogadójában, öt rézpénzért egy napig gondját viselem a lovának.
- Üdvözöllek, fiú, rendben van. De aztán ne okoz csalódást! - Nézett rá hideg tekintettel úgy, hogy a fiú összerezzent a tengerkék szempártól. Azzal átadta a pénzt, magához vette hátizsákját és belépett a fogadó ajtaján. Mely fölött ott díszelgett az egyszarvú címer.

Délfelé járhatott az idő, vagy tucatnyian ha voltak bent épp ebédjüket fogyasztván. Átutazók, kereskedők, zsoldosok voltak főleg és néhány helybéli. A fogadós köpcös, bajuszos, negyvenes éveiben járó, kopaszodó alak volt. Egy pillanatra rászegeződtek a szempárok, néhányan össze is súgtak, egy félelf szőke harcos, gondolhatták. Sherkad egyenesen a pulthoz ment határozott léptekkel. A fogadós azonnal üdvözölte is.

- Jó napot, uram, üdvözlöm az Egyszarvú fogadóban, mit adhatok önnek?
- Üdv, fogadós! Sült halat szeretnék enni rizzsel, körettel, meg valami finom levest is.
- Persze, nagyszerű leveseink vannak, ajánlhatom önnek a szárnyas különlegességünket, a vegyes húslevesünket?
- Jó, rendben van, megkóstolóm. Valamint szobát is szeretnék kivenni egy éjszakára.
- Ó nagyszerű, uram, az ebéd és a szoba együttes ára csak tizenöt rézpénz.

Mosolyogva nyújtotta üres markát a félelfnek. Aki szintén elmosolyodott, és belenyomta a kezébe a kért pénzt.

- Máris adom a szobakulcsot, igen, igen, a 27. lesz a magáé, az ebéd fél óra múlva kész, addig nézze meg a szobáját!
- Rendben van, köszönöm.

Azzal elindult felfelé a lépcsőn megkeresvén a szobáját. A fogadó meglehetősen nagy volt, közel 40 lakrésszel rendelkezett. A szoba egyszerű volt, de tiszta. Egy ablaka volt, melyen bevilágított a déli nap fénye. Bent egy ágy, a sarokban nagy kétajtós szekrény kis dolgozóasztallal, a földön egyszerű szőnyeggel és egy nagy dézsával a fürdéshez.

Hátizsákját berakta a szekrénybe, levette lemezekkel borított bőrvértjét, alkar és lábszárvédőjét. Csak a fegyvereit hagyta magánál a hátán keresztben hordva és a nyakában lévő rubint medált, melyet alaposan elrejtett. Megvizsgálta még az ablakot. A második emeleten volt, és csak egy gyerek, ha beférhetett volna rajta. Sarkon fordult, bezárta maga mögött a szobát és lesietett a fogadóba. Leült egy üres asztalhoz, rendelt magának egy pohár vörösbort, és azt iszogatta, míg ki nem hozták az ebédjét. Közben hegyes füleivel, mely az emberinél sokkal jobb hallást biztosított, hallgatózni kezdett. Mindenféle, számára érdektelen történetek kavarogtak, mire egyet kiszúrt a sok közül. Két helybéli beszélgetett, ami felkeltette az érdeklődését.

- Mit szólsz hozzá, hogy a héten újabb két ember tűnt el a városból nyomtalanul?
- Este látták őket utoljára és másnap reggelre nyomuk veszett.
- Nem tudom, de elég hátborzongató, amik mostanában itt folynak, már lassan meg kell gondolni, hogy este kimerészkedjen-e az ember.
- A városőrség teljesen tehetetlen, azok sem érik meg a pénzüket.

Fiatal szőke pincérlány hozta ki az ebédet Sherkadnak. Mosolyogva mérte végig a fejvadász szikár, mégis izmos testét. Belenézett kék szemeibe, majd mikor távozni készült, kacéran rá kacsintott és csípőjét kihívóan ringatván távozott. Nem keltette fel a férfi figyelmét, de azért tetszett neki a nő reakciója. Az ebéd tényleg finom volt és frissen, üdítően hatott az utazásban megfáradt testére. Megitta borát, majd felment a szobájába, kiékelte az ajtaját, nehogy meglepjék álmában. Az ablak elé pedig egy rézpénzt tett, mivel befelé nyílt, így azonnal leesik, ha kinyitják. Azután lefeküdt aludni, de fegyvereit magánál tartotta.

Már esteledett, mikor kipattantak szemei, kipihenten ébredt. Fejében gondolatok kavarogtak. Tudta, hogy nem sokat időzhet a városban, de lelke izgalmak után sóvárgót.

„Nos, itt az ideje egy kis éjszakai portyának, utána járok ennek az eltűnéseknek, akárki vagy mi is áll mögötte”

Felöltözött, felvette páncélját alkar és lábszárvédőjét, felcsatolta fegyvereit. Bezárta szobája ajtaját, lement és gyorsan megvacsorázott. Egy kis cipót és sajtot kolbásszal, majd elhagyta a fogadót. Kint már teljesen beesteledett, csak a házakból kiszűrődő fények világították be az utcákat. Egy elhagyatottabb utca résznél villámgyorsan felkapaszkodott a közeli ház tetejére. Tetőről tetőre hangtalanul szökkent, és közben figyelte, mik történnek a város utcáin.

Az emberek hazafelé tartottak megfáradva az egész napos munkából. Később az este folyamán kocsmákból részegek ténferegtek hazafelé. Néha-néha felbukkant a városi őrség őrjárata is. Mindenhol csend és nyugalom honolt a városka utcáin. Csak a kutyák acsarkodtak hangosan a kidobott moslék fölött. Jó pár óra eltelt, és lassan visszaindult a fogadó felé, mikor furcsa dolgon akadt meg a sötétben is éles szeme.

A város egyik félreeső sikátorából egy alak suhant emberfeletti sebességgel az erdő felé, cipelt valakit magával, aki már eszméletlen volt. Nem tétovázott, sebesen követni kezdte a háztetőkön ugrálva, majd egyenesen be a sötét erdőbe. A lény lába nem érte a talajt, csak suhant a felszín felett hangtalanul. Sherkad már tudta, nem közönséges halandóval lesz dolga. Szíve hevesen verni kezdett, a közelgő eseményektől izgalom lett úrra rajta. De követnie kellett ezt az árnyat, ami még nála is gyorsabban mozgott áldozatával együtt.

A Darma melletti temetőbe tartott, és ott el is tűnt a sírok között. Meglepetten kereste a lény nyomait, infra látása, mely egy nagyobb terem hosszáig terjedt, sokat segített, de vizsgálódásában megzavarták. Váratlanul ösztöne veszélyt jelzett, és villámsebesen elugrott a sírok között, fegyvereit kirántva harci állásba érkezvén. Ott állt vele szembe egy fekete, hosszú hajú nő, fehér ruhában, mely combjainál szakadt volt. Ajkáról friss vér csorgott, szemei túlvilágian csillogtak, és aki sokáig nézte, azt megbabonázta látványa. Sherkad is érezte a mágikus veszélyt, jelzett neki a rubint medálja, ezért elkerülte a tekintetét. Meglehetősen kedves hangon szólalt meg a nő, vagy akármi is volt.

- Miért követsz engem, félelf harcos? És miért nem nézel rám, tán undorodsz a látványomtól?
- Engem nem fogsz tudni befolyásolni a tekinteteddel, túlvilág szülötte. Miért cipelted azt az embert magaddal? Még nálam is gyorsabban mozogsz, mi vagy te?
Halkan felnevetett a lény.
- Szóval úgy tehát nem tudod, ki vagyok? És mégis utánam jöttél? A halandó nevem Miriam volt. Alfasho leszármazottja vagyok, aki megajándékozott engem e csodás új élettel. Most már csak emberi vérrel táplálkozom. Sokkal erősebb és gyorsabb vagyok bárkinél. Két hete vertem tábort itt a közelben. Eddig senki sem sejtette, hogy itt vagyok. Ugye, tudod, hogy nem lesz kinek ezt a történetet elmesélned? - mosolyodott el. - Szép fegyverek, de nekem azokkal nem tudsz ártani.
- Majd meglátjuk, te bestia, de én nem lennék olyan biztos ebben. A túlzott önbizalmad fogja a vesztedet okozni itt és most.

Földöntúli sikolyt hallatva, metszőfogait kitátva lendült támadásba előrenyújtott hegyes karmaival. Sherkad azonnal reagált rá, rurhjával sikeresen megsebezte a vámpír karját, viszont ruarhját, nagyobbik fegyverét félreütötte és emberfeletti erővel taszította hátra. A lökéstől öt métert repült a sírok között. Melynek akkora ereje volt, hogy különleges bőrvértje is csak tompítani tudta az ütést. Csattanva ért földet és öklendezni kezdett. Az élőhalott lenyalta karjáról a friss vért.

Előző oldal joc11
Vélemények a műről (eddig 1 db)