A Távol szárnyai

Szépirodalom / Versek (1450 katt) Csillangó
  2012.07.12.

Ahogy madárcsőrből egy drága üzenet
lassan földre hull,
Ahogy az égi levél hófehér pihéje
földdé elfakul,
Ahogy a szárnyaló érzelem a semminek
keblére halk’ simul,

Úgy száll már kicsiny madár,
Kinek nyesett szárnyára már
Süvítő szél fúj…


Ahogy a mennyei hírnök tolla
barna falevélként tükörbe néz,
Hamuvá szórja őt szét Idő vihara,
mint fájó szélvész,
S az Álom, mi megpihent égi ágon
most a Távolba vész…

...a Távolba, mely szürke port
könnyez szemekbe -
- Mégis mosolyog,
a világot szeretve,
Még akkor is, hogyha
romlott az a méz,


Melyet fullánkos csókú lények sepertek
szét a lelken,
S bájos ajakívvel suhantak borzongva,
s nesztelen…
Romlott balzsamot így kentek sebekre,
szemtelen -

Ahol a lélek zafírszárnya nem hordoz
többé Jövőt,
Ahol egyetlen édes fészek sem hord ki
többé Költőt,

Ahol a meghasadó tekintet szenvtelen…


…ott mosolyog a Távolból -
a világot szeretve
Álom-lomb, mely a szemekbe
- A szürke végtelenbe -
Távoli színeket fúj,

S ott repked már kicsiny madár
Kinek nyesett, barna pihéje most már
Angyalszárnnyá virul.

Előző oldal Csillangó
Vélemények a műről (eddig 4 db)