Layla: az angyal, az ördög és a gyermek VI.

Fantasy / Novellák (1101 katt) angyalka146
  2012.05.08.

Aznap is minden úgy kezdődött, mint annak előtte már oly sokszor. Annyi különbséggel, hogy a születésnapom volt. Korábban sohasem tulajdonítottam ennek jelentőséget, de Ő azt mondta, örülnöm kellene, hiszen egy angyal földre születése mindig ünnep. Azt mondta, Angyal vagyok. És én hittem neki.

Szokás szerint megtettem utam a hegyekbe, majd a völgyben élőket láttam el gyógyfüvekkel, sebet kötöztem, imát mondtam a jó termésért az Isteneknek. Alig vártam, hogy szabadulhassak. Azt mondta, meglepetést készít nekem.

Hosszú nap volt, már egészen besötétedett, amikor a kunyhómhoz értem.

- Megjöttem – kiáltottam az ajtón belépve. De válasz helyett valami kemény fúrta át a testem, elképzelhetetlen fájdalmat okozva. Majd kitépték és újra belém mártották. A hátam, a vállam, a karom… Megbénultam.

***

- Képzelj el egy világot! Egy világot, amelyben nem létezik tér, idő, anyag. Csak energia. Minden ENERGIA. Minden az EGYből ered és EGYbe tart vissza. Ezen a helyen beletekinthetsz múltba, jelenbe, jövőbe és eldöntheted, hogy előre vagy éppen visszafelé szeretnél-e utazni.
- És ha nem szeretnék utazni?
- Akkor egy ideig pihenhetsz.
- Hol?
Csak mosoly volt a válasz.
- Hol, Szerelmem?
- Nem kell mindenről tudnod, a végén még túl okos leszel.
- Ez így nem fer! – durcáskodtam, de ő csak gyengéden végigsimította jobb arcrészem.
- Szeretlek.
Megcsókolt és én elvesztem.

***


Különös álmom volt. Egy érdes hangú, bal arcoldalán mély sebet viselő jóképű férfi, egy szexis vörös hajú nő és egy mogorva, mégis valahonnan ismerős alak szerepelt benne. Azután felbukkant egy negyedik, ősz hajú férfi is. Oldalán kardot viselt. Miattam veszekedtek. A nő magának követelt, szerinte az övé vagyok, mire az ősz hajú sértéssel válaszolt, a kék szemű csak szigorúan nézett rájuk, míg Azrael csak állt és fejét fogva mélyeket lélegzett. Azrael? Várjunk csak? Honnan tudom a nevét?

- Tat tvam aszi – hangzott most mély, határozott hangja. Majd sarkon fordult, elindult a fal felé, de azt nem érte el, mert hirtelen fénnyé változott, olyan vakítóvá, hogy nem tudtam nyitva tartani a szemeim, és mire feleszméltem, már egyedül maradtam Uriellel. Uriel… Igen, így hívják. Honnan tudom? Mi ez a sóvárgás? Mi ez a keserédes érzés? Mi ez a vágy, ami elfog, ha rá gondolok? Miért akarok sírni? Miért csap fel egy eddig sohasem érzett negatív érzés bennem?

***

- Karmael! Tudod, hogy nem vagyok a körülírások embere, ezért bármiféle köntörfalazás nélkül kérdezem: mi a fene folyik itt?! Mert valami nagyon bűzlik nekem. Mondd csak, a Szeráfok megőrültek?!
- Először is: neked is szép napot, Rafael. Másodszor: nem értem, miről beszélsz.
- Nagyon jól tudod, miről. Először megöletik, majd feltámasztatják velem. Szerinted ez normális?
- Nézd, tudod, hogy semmit sem mondhatok. Azt azonban hallottam, hogy a feltámasztás nem az ő ötletük volt – felsőbb utasítás, ha úgy tetszik.
- Isten?!
- Igen.
- De miért?
- Ezt csak Ő tudja és nem fogja az orrunkra kötni. – Bánatosan tekintett Rafaelre, aki dermedten állt előtte.

***

Kipihenten ébredtem. Idejét sem tudom, mikor aludtam ennyire jól. Becsukott szemekkel, jólesően nyújtózkodtam, majd az édes napsugarak felé fordultam. Hagytam, hogy a szemeim szokják a fényt, arcom melengettem. Majd erőt vettem magamon és lassan, lustán, kinyitottam szemeimet. A legelső dolog, amit megláttam, a flegma tekintetű Uriel volt gyönyörű mélykék szemeivel. Mereven nézett. Bátran álltam a tekintetét, végül úgy döntöttem, jobb lesz kedvesnek lennem.

- Jó reggelt, Uriel! – köszöntöttem.
- Már akinek jó – válaszolt fojtott dühvel.
Valami fellángolt bennem, de visszafogtam. Csak azért is kedves leszek!
- Ahogy tetszik – válaszoltam tettetett vidámsággal és feltápászkodtam az ágyban. Ülőhelyzetemben nagyot nyújtóztam, majd az ágy melletti földet kezdtem el vizslatni, papucs után kutatva. Csakhamar meg is találtam a jobb oldalon, beledugtam a lábam, és elindultam a fürdő felé. Sajgott minden tagom. Amint megtettem az első lépéseket, Uriel is felkelt a székből és követni kezdett.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Amint látod, utánad megyek.
- De miért?
- Mert amíg Azrael dolgozik, addig én őrizlek, tehát most én vagyok az őrangyalod, és a törvények szerint nem lehetek három méternél távolabb tőled.
Megütközve néztem rá.
- Teszek a törvényekre. Nem jöhetsz utánam a WC-re!
- Pedig megyek.
- Nem! – kiáltottam fel. – Vannak dolgok, amiket egyedül szeretek csinálni. Ez olyan intim dolog. Nem zavarhatsz meg.
- De nem foglak zavarni. Nyugi, elfordulok – hangja kissé megremegett.
Nem tudtam eldönteni, hogy most dühös vagy épp jót mulat rajtam. Szemei csillogásából ez utóbbira következtettem.
- Nem! Egyedül akarok lenni! – kiáltottam hisztérikusan, mire az égre emelte a tekintetét.
- Felejtsd el, hogy látsz! Ez teljesen normális dolog. Az előző őrangyalod is mindig mindenhol ott volt veled.
- Mindig? Mindenhol? – pánik fogott el.
- Igen. Mint mondtam, vannak bizonyos törvények… - és merőn rám nézett.

De én az elmémben már messze jártam. Eszembe jutott életem minden kínos pillanata. Amikor leöntötték az új ruhám a felsőbb évesek… Amikor futás közben eltaknyoltam a salakpályán, és mindenki rajtam röhögött… Amikor a húgom legyőzött verekedés közben. De még kínosabbak is… Például a szorulások, amikor fél órán át erőlködtem a WC-n. A maszturbációk… Elgyötörten Urielre néztem.

- Tekintsünk el most a szabályoktól, rendben? Nem tudok arra gondolni, hogy nem vagy ott, hiszen látlak! Kérlek! – Nagy, bociszemeket meresztettem. Arcáról nem tudtam leolvasni semmit, de szerintem megszánt. Ellágyult a tekintete.
- Rendben. De ha bármi gyanúsat látsz, kiáltsd a nevem! – Azzal visszament a székhez. Én pedig félig megnyugodva, félig megalázva benyitottam a WC-be.

Megint eszembe jutottak életem kínosabb és titkolandó pillanatai. Úgy döntöttem, inkább nem is gondolok rájuk. Elvégeztem, amit kellett, gyorsan megmosakodtam és visszamentem az ágyamhoz, majd lefeküdtem. Oldalra fordulva láttam a kisasztalon lévő órán, hogy még csak reggel hét óra van.

Anyáék biztosan bejönnek – gondoltam, és egy órával később meg is jött hatodmagával.

- Istenem! – kiáltottam fel önkéntelenül magamban, és bele kellett nyugodnom, hogy az egész rokonság meg fog látogatni. Sajnos igazam lett. Bár, ha nagyon őszinte leszek magamhoz, most az egyszer nem bántam. Legalább nem kellett Urielre figyelnem. Hála Istennek, estefelé megjött Azrael, de annyira fáradt voltam, hogy nem is beszéltünk. Beleszédültem az ágyba.

Álmomban különös helyen jártam. Egy hatalmas, gyönyörűen díszített, hatszögletű márványtemplomban. A hely szinte üres volt, csak az oltár előtt állt felemelt kézzel egy szőke hajú nő. Legalábbis én nőnek néztem. Úgy tűnt, imádkozik. Majd megfordult egy kis vízért, így láthattam teljesen. Tényleg nő volt és a leggyönyörűbb, akit életemben láttam. Kecses alakján ezüstszálakkal szőtt hófehér ruha volt, derekán aranyövvel. Hosszú, szőke haja lágyan omlott vállaira, arca szabályos volt, homlokára egy kék holdsarló volt festve, szája szenvedélyről árulkodott.

Visszafordult a vízzel és az oltáron lévő kis tálkába öntötte. Kezeit újból felemelte és hangosan beszélni kezdett. Nem értettem, mit mond, de egészen biztos voltam benne, hogy áldást kér az Istennőtől. Istennő? Ezt meg honnan veszem? De nem volt időm ezen gondolkodni, mert egy furcsán ismerős alak jelent meg a háta mögött. Hatalmas fénnyel érkezett és a papnő önkéntelenül is szemei elé kapta karjait védekezésképp, hiába háttal állt neki. Majd a fényár elmúlt és a lény emberi alakot öltött. Magas volt, sötétkék köpenyt viselt. Hosszú, sötétbarna haja hátul össze volt fogva, kék szeme szikrázott. A nő végre felé fordult, majd miután megszemlélte, mélyen meghajolt.

- Mit tehetek érted? – kérdezte tőle bársonyos hangon.
- Üzenetet hoztam. De az Akashában kell átadnom.
- Akasha? Akkor te…?
- Igen, én vagyok az Akasha krónika őrzője. Istennőd beszélni kíván veled Főpapnő. Gyere velem – és kinyújtotta a jobb kezét.

A nő egy percre elbizonytalanodott, majd megindult felé, és megragadta a kinyújtott kezet baljával. Hatalmas fényesség borította el a templomot, és mire ki tudtam nyitni a szemeimet, ők már eltűntek.

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)