Kurgan történetek: A medve VI.

Fantasy / Novellák (1163 katt) Homoergaster
  2012.05.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2009/9 számában.

Révületéből egy megérzés hozta ki, vissza a jelenbe. Az utolsó képek halványulásával csak a régi kérés maradt, amin még sokáig gondolkodott, akkor rég. Miért nem végzett Heater McDonald's-el? Ott a barlangban nem jött rá, csak később, midőn egy villámcsapásszerű felismerésben megnyílt előtte a letűnt korok mélysége.

Viszontlátta Rovát, Ogiát és a többieket a táborban.

Amikor még messzebbre ment újabb történetek nyomába, egy arcot pillantott meg. Egy rég kialudt mosoly világított rá a múlt szakadékából, egy arc. Ez az arc mintha ikerpárja lett volna Heater McDonald's arcának.

Ez az elporladt arc volt az oka? De a kérdés is eltűnt, s vele a barlang, a medve, a jég, a légionárius, Geran, mindőjük képei kihunytak, elmerültek a benne csordogáló fekete patakban. Ismét visszakerültek a régmúlt korok hordalékai alá.

Kinyitotta a szemét, és az „aurignachien“ vadászt kezdte bámulni. Olyan idegennek tűnt, ott heverve, kiállítási tárgyként, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. Hagyta, hogy ez az érzés eluralkodjon rajta, a közöny. A megérzés hatalmassá növekedett, testet öltött, konkrét alakká válva. Elmosolyodott.

- McLeod! - dünnyögte maga elé.

Egy másik McLeod. Nem az ő kreatúrája, hanem a ficsúr. Különös népség ez a McLeod-ok. Úgy tűnt, közöttük sűrűbben teremnek halhatatlanok, mint más nációkban. Hogy ez miért történik, azon évszázadonként eltöprengett, de sose múlatta soká vele az időt. Szerencsének érezte magát, mert már két klánbélinek is lecsapta a fejét. Azok nem voltak olyan jók, mint ez a Duncan, meg a Connor. Sosem volt benne biztos, ezen kívül hány jön-megy még a világban.
Ezen a kettőn kívül, még egyről volt biztos híre, Geran egyik utolsó felbecsülhetetlen értesülése. Sajnálta a fickót, az évszázadok alatt megszokta, hogy időnként igénybe veszi. Az a McLeod mindkettőjüknél jóval öregebb volt, azokból az időkből, amikor Róma volt a világ ura. Csak később hallott róla, és ez egy kicsit zavarta, mert úgy tűnik, egymás valagában voltak ott. Mégse érezte meg, se őt, se a nagy ellenségét, akivel hajkurásszák egymást.
Ő állítólag római volt. Persze Rómában mással volt elfoglalva. Komótosan megfordult.

Duncen McLeod ebben a pillanatban lépett be a terembe. A felső teste megfeszült. Lassan közeledett, óvatosan. Amikor a közelébe ért, megtorpant.

- Kurgan, itt vagyok! - szólította meg. Igyekezett barátságosan mosolyogni, bár sejtette, hogy ez az erőlködése a másikra aligha a kívánt hatással van.
- Beszélgessünk! - invitálta, és ellépett a beüvegezett sírtól. Még vetett egy pillantást a vadászra, mielőtt elindult a következő terem felé. - Ég veled, Rova! - sziszegte maga elé, kettőjük ősi nyelvén, akár egy varázsigét.

Ez a pillantás, és a furcsa zöngéjű mormogás felkavarta McLeodot. Olyan sok, számára ismeretlen információ sűrűsödött benne össze, hogy szinte sütött. Nem indult azonnal a Kurgan után, hanem összehúzott szemmel tanulmányozni kezdte a kiállított csontvázat. Halkan maga elé motyogva olvasta el a feliratot. E szerint ez ott egy korai Homo Sapiens, egyike az első embereknek.

Megbámulta az impozáns csontokat, melyek ennyi év távlatából is valamiféle erőt, elszántságot sugároztak magukból. Az a kínzó érzete támadt, hogy Kurgannek van valami köze ahhoz a vadászhoz. Közelebb hajolt, hogy megnézze a lelet korát, azután hitetlenkedve
lépett egyet hátra. Megrázta a fejét.

- Nem! Az nem lehet! - gondolta rémülten. - A Kurgan nem lehet ilyen öreg!

Ez biztosan valami trükk! Hiszen tudják már, hogy a Kurgan az ázsiai puszták szülötte, onnan jött. Egy vad, harcos nép utolsó képviselője... Vagy mégsem? Ezt nem tudta, nem akarta elhinni, túlságosan rémisztő volt a lehetőség, hogy Kurgan mindannyiuknál ENNYIVEL öregebb. A csontokat nézve megcsapta egy hideg fuvallat a korok mélyéről. Utána nézett. Ha valóban ilyen öreg lenne, az sok mindent megmagyarázna... de nem mindent. Sűrűsödik a homály. Amikor Kurgan vissza se nézve, kiment onnan, az ösztönei riadót fújtak. Tétován, csapdától tartva követte...
14. www.szentesinfo.hu/lidercfeny

Lidércfény amatőr kulturális folyóirat III. évfolyam, 9. szám, 2009. szeptember
Kurgan egy római szobortöredék előtt várt rá. McLeod még mindig az előbb leolvasott évszám bűvöletében lépett a terembe, melyben ókori műkincseket állítottak ki. A szobrot egy Rómában fosztogató vandál harcos hozta el, egy női akt volt, azaz annak egy darabja. Egy futó pillantással elolvasta a szűkszavú ismertetőt. E szerint egy vár falába építették be díszítésül. Kurgant láthatóan szórakoztatta a szobor szomorú históriája. Amikor odaért hozzá, mosolyogva felé fordult. Megborzongott. Kurgan vidáman intett a műtárgy felé.

- Ismertem a fickót! - szólalt meg. - Rám akarta sózni ezt a kődarabot. Lebeszéltem róla.
McLeod bólintott, ezt el tudta képzelni.
- Mivel nekem nem kellett, azt gondolta, nem is értékes. Dühében építette be a falába! Hahaha!
Az meglepte McLeodot, hogy a vandál túlélte a sikertelen alkut. Megvonta a vállát.
- Miről akarsz velem beszélni?
Az óriás ismét a szobrot kezdte nézegetni. Megtévesztően védtelennek tűnt.
- Christian Khalbutz.

A válaszként elhangzó névre Duncan McLeod teste megfeszült, önkéntelenül emlékezve a kegyetlen korbácsolásra. Nem szólt semmit, várt, próbált lecsillapodni. Kurgan megint ránézett.

- Ismerted, nem?
Kényszeredetten bólintott.
- Ismertem, mi van vele?

Kurgan ismét, szélesen, hátborzongatóan barátságosan elmosolyodott. Ez a gesztus súlyosabb élmény volt McLeodnak, mintha kardot rántott volna.

- Viszontláthatod őt, ha akarod!
Duncan döbbenten nézett a Kurganra.
- Ő...

A levegőben lógó kérdésre, az óriás na találd ki magad arcot vágott. Hagyta egy kicsit a saját levében főni a ficsúrt, aztán az eredménytől, hogy dühösnek és zavartnak látja, elégedetten megrázta a fejét.

- Nem McLeod, nem lett belőle halhatatlan! 1702-ben meghalt, végleg. Nem vált hozzánk hasonlóvá, csak romolhatatlanná.
McLeod megrázta a fejét.
- Nem értem!
- Azt akarod mondani, hogy semmit se tudsz a romolhatatlanokról? - kérdezte Kurgan tanítóbácsisan.
A kérdezett indulatosan megrázta a fejét. Kurgan vigyorgott.
- A te kedves lovagod meghalt, de a teste nem rohadt el, ma is olyan, mintha aludna csupán!
Duncan rámeredt.
- Ezt honnan veszed?
Kurgan tréfásan csücsörített, ettől úgy nézett ki, mint aki megbolondult. De a hangja, a hangja mindezzel ellentétben állt.
- Láttam! Közszemlére van téve, üvegbúra alatt, Brandenburgban. Úgy néz ki, mint egy szent! Tömegek kíváncsiak rá, hahaha!
McLeod akár akarta, akár nem, ismét dühöngött.
- Kahlbutz egy rohadék gyilkos volt, egy gazember! - fröcsögte Duncan indulatosan köpködve a szavakat.
Kurgan megemelte a szemöldökét, a szája szeglete lefelé görbült, akár a durcás gyereknek, és megrántotta a vállát.
- Te is gyilkos vagy, kisfiam... vagy nem? Dehogynem, éppen úgy, mint mi mindannyian.
A kioktatott néma maradt, a kioktató vidáman folytatta.
- Khalbutz lovag nem lett olyan, mint én, vagy te, de azért teljesen meg sem halt úgy, ahogy mások szoktak. Az őserő szikrája ott van a porhüvelyében, és nem engedi át az enyészetnek. Ez történt, különben nem csak vele!
McLeod haragosan meredt arra a szerencsétlen szoborra.
- Miért mondtad ezt most el nekem? - sziszegte a fogai között.
Kurgannak majdnem barátira sikerült a mosolygás. Már kezd belejönni, állapította meg McLeod.
- Arra tippelek, hogy igényt tartasz a fattyú őserejére. Én is gondolkodtam rajta, de aztán megláttalak téged. Neked ez fontosabb lehet... az ismeretség természeténél fogva... hihi.
Duncan nem értve a gesztust, gyanakodva nézett rá.
- Vannak még mások is?
Kurgan bólintott.
- Ó igen! Egy-kettőt már megszabadítottam ebből az áldatlan állapotból!
Duncan arca ékesszóló lehetett, mert az óriás egy emlékbe merülve folytatta.
- Sok idővel ezelőtt, egy barlang mélyén akadtam rá egyikükre. Ahogy láttam, már akár évezredek óta is ott fekhetett. A cseppkövek ránőttek.

McLeod önkéntelenül is lehunyta a szemét, noha ez a Kurgan társaságában veszélyes lehet. Felködlött előtte az Aurignacien vadász a szomszéd teremben. A Kurgan ábrándosnak szánt, gúnyos hangnemben folytatta.

- Nem volt teljesen ember... hm nagyobbrészt az volt... megszabadítottam...

Duncan McLeod megszédült egy rátörő képtől. Egy elfeledett barlang, sötét mélyét látta, ahol Kurgan, akit ekkor még nem így hívtak, a cseppköveket tördeli, egy hatalmas, maga készítette kőbaltával... kőbaltával?! Aztán a barlangban tomboló energia kék izzásában fürdőző
Kurgan. Ruhája állatbőrökből van összevarrva... egy ősember ruhája ez!... Hirtelen kinyitotta a szemét, és a Kurganra meredt.

- Neked adom - mondta az óriás elgondolkozva.

Egy röpke pillanatig nem igazán tudta mit is akar rá tukmálni. Aztán rájött: Kahlbutzot!

- Bár nagyon őrzik, azért megpróbálhatod. Igaz, az szent helynek számít, de hát nem kell vele harcolnod! Csak odamész, sity-suty, és kész! Hahahahha!!

Kurgan felszabadultan hahotázott a saját szellemes szóvirágán. Tréfás műbánattal búcsút intett, és faképnél hagyta a kissé elveszetten ácsorgó McLeodot. Ahogy csörtetett kifelé a múzeumból, nem vette észre, hogy valaki, egy halandó hosszan, fürkészve néz utána...


Folytatjuk...

Előző oldal Homoergaster