Forró pite

Szépirodalom / Novellák (1600 katt) maggoth1
  2012.04.27.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/3 számában.

A napsugarak kíváncsian belestek a konyhaablakon, és szemtelenül Amélia dekoltázsába kukucskáltak. A csinos, harmincnyolc éves nő kéjesen nyújtózkodott egyet, akár egy jóllakott oroszlán, aztán dagasztani kezdte a gyúródeszkán várakozó tésztát, miközben a gondolatai Rolandhoz vándoroltak.

A férfi a web-kamerán keresztül tegnap kora délután is ugyanolyan vonzó hatást gyakorolt rá, mint minden más alkalommal. A nőt lenyűgözte a beszélgetőtársa ajkán vibráló huncut, kisfiús mosoly és a magas homlok alatt villanó barna szempár meleg pillantása. Amélia körbevitte őt az egész házban, természetesen csak a laptopja segítségével, és bemutatta neki az egész hodályt, helyiségről-helyiségre; főhadiszállását, a konyhát hagyva legutoljára.

Roland, bár eleinte igyekezett leplezni, vérbeli romantikus volt, ráadásul kimagasló intellektussal rendelkezett. Amélia egyre jobban vágyott rá, hogy találkozzanak. A férfi őszintén mesélt a válásáról, és az azt követő depresszióról, a nő viszonzásként beszélt neki a gyakran rátörő magányról, ami még a jó barátok társaságában sem kerülte el, és amelyen sütemények készítésével és fogyasztásával próbált enyhíteni időnként. Különböző közegben éltek, mégis összekötötte őket az a fajta ritka harmónia, amelyben a sors csak keveseket részesít.

Amélia dúdolgatva kettéválasztotta az előtte fekvő tésztát, és a pite alsó részének szánt darabot kezdte szélesíteni. Hirtelen ötlettől vezérelve, lisztes kezével házi készítésű bodzaszörpjéért nyúlt, és töltött magának egy pohárkával. Miután csapvízzel hígította, elégedetten felhajtotta. Az isteni nedű felborzolta az érzékeit, a „dolce vita” boldog mámora minden porcikáját átjárta.

Tekintete elégedetten söpört végig a tágas, napsütötte főzőhelyiségen. Sorra vette a tészta készítésekor keletkezett szennyes edényeket a mosogatóban, a karnyújtásnyira várakozó, viaszosvászon abrosszal letakart, széles konyhaasztalt, végül a megállapodott a pitesütés hozzávalóin, a konyhapulton.

A jobb szélen egy tálka liszt pihent a kivajazott tepsi társaságában. Utána egy közepes edényben bőségesen megcukrozott, ínycsiklandó almareszelék következett, amely arra várt, hogy némi párolás után ízesítse a közelében heverésző illatos fahéjjal. Egy másik tálban darált dió púpozódott, hogy sütés előtt meghintse vele a pite alját, nehogy eláztassa a töltelék. A harmadik tálkában vaníliás cukor halom domborult, amelyet a majdan elkészülő sütemény tetejére kívánt szórni. Lelki szemével máris maga előtt látta a frissen illatozó, forró almás pitét; minden rendjén valónak tűnt, és úgy látszott, semmiféle gátló tényező sem akadályozhatja meg, hogy az áhított édesség elkészüljön.

Ekkor azonban halk, udvarias kopogtatás hallatszott.

– Tessék! – kiáltotta magabiztosan a nő.

Lassan kinyílt a konyhaajtó, és Roland sétált be rajta.

Nyilván hallucinálok – állapította meg Amélia mosolyogva, és mialatt a polc felé nyújtózott, hogy a helyére rakja a bodzaszörpös üveget, a vékony nyári ruha megfeszült a keblén.

– Szia – üdvözölte Roland kedvesen. – Gondoltam, megleplek. Azt mondtad, sosem zárod be nappal a kertkaput, és ha van kedvem, bármikor benézhetek. Hát, most itt vagyok!

Az Amélia kezében megbillenő üveg majdnem a konyhakőre bucskázott, de végül csak a helyére került.

Ezek szerint nem fantáziálok?

A nő megborzongott, és nem csupán az izgalomtól, elvégre senki sem tudhatja, mit rejthet beszélgetőpartnere természete, amíg élőben nem találkozik vele. Roland akár egy látszólag rokonszenves, ám rendkívül veszedelmes sorozatgyilkos is lehetett volna. Felbukkanásával kétségtelenül új szintre emelte a kettejük közti kapcsolatot. Amélia tudta, hogy az események ezúttal élesben fognak zajlani, nem a virtuális térben, és ebben nem csekély kockázat rejlett. Az étel próbája azonban az evés, és valójában megértette, hogy a férfi hirtelen megtette ezt a lépést, hiszen a lelke mélyén már ő maga is jó ideje erre sóvárgott.

– Nahát! – küzdötte le a nő a meglepetését. – Ennek igazán örülök! Érezd magad otthon, épp almás pitét sütök!
– Látom – hunyorított a vendég. – Igazán jól áll neked.

Amélia a füle tövéig elvörösödött, aztán újra az üvegért nyúlt, mert rádöbbent, hogy elfelejtette rácsavarni a kupakot. Mire megint leemelte, Roland már mellette állt, és rámosolygott.

– Kapok egy puszit?

A nő ujjai önkéntelenül elernyedtek, amitől az üveg azonmód zuhanórepülésbe kezdett volna… ha a férfi nem olyan gyors, hogy még a katasztrófa előtt a levegőben elkapja. A hirtelen mozdulattól néhány csepp ital Amélia karjára fröccsent, aki kitágult szemmel meredt látogatójára. Roland előrehajolt, és ajka gyengéden a nő bőrén csillogó nedűre tapadt. Amélia felsóhajtott, miközben a férfi lecsókolta róla a bodzaszörpöt.

– Hát, ez igazán…

Azt akarta mondani: kéjes, de az utolsó pillanatban inkább visszafogta magát. Ehelyett óvatosan a pultra helyezte az öngyilkos hajlamú üveget, és előrehajolt, hogy látogatóját baráti puszival üdvözölje… csakhogy azon vette észre magát, hogy szenvedélyesen csókolózik a férfival, akit aznap látott életnagyságban először. Roland keze meleg volt és gyengéd, ahogy a hátára simult, a nyelve pedig forró és szenvedélyes, amikor az ajkai közé siklott.

Nem lesz ez így jó – szerette volna megjegyezni Amélia, de a szája helyett a karja mozdult, és önálló életet élő ujjai rikító, fehér sávokat festettek ismeretlen ismerőse hajába.

Roland olyan könnyedén tette fel őt a konyhapultra, mintha csak pehelycukorból lett volna, és csókolgatni kezdte. A nő elgyönyörködött a partnere fürtjeit ékesítő lisztcsíkokban, miközben maga sem tudta, mikor és hogyan, de a kényelmes nyári ruha kigombolódott rajta. Roland ujjai a tálkákból szerzett hozzávalókkal sajátos ábrákat rajzolgattak a bőrére. Amélia nyakán és vállán vaníliás cukor fehérlett, a két melle közt hömpölygő kékes bodzafolyamokon mélybarna fahéj rudacskák lavíroztak, a combján és az ágyékán dióval kevert almapüré dévajkodott.

A férfi levetette az ingét, és hol a nyelvével, hol az ajkával próbálta átrendezni egyedi műalkotásait, amivel önfeledt örömre késztette a nőt. Amélia ereiben fellobbant a vágy tüze; izgató édességnek érezte magát, ami ajzószerként hatott rá. A férfi nyelve a mellbimbója körül körözött, majd mind határozottabb irányvonalat követve egyre lejjebb vándorolt. Lisztporos fejét végül a combjai közé fúrta, és Amélia, aki maga is tudta, hogy illetlen dolgot művel, hamarosan a hetedik mennyországban érezte magát. Amikor élvezete a tetőfokára hágott, körmeit önkéntelenül Roland hátába mélyesztette, és eksztázisa csúcspontján hatalmasat sikoltott.

Rövidesen férfi is felnyögött, de korántsem a fájdalomtól, hanem azért, mert gyönyörtől kipirult úrnője vehemensen lepattanva a romokban heverő konyhapultról, megfosztotta az összes lényegtelennek ítélt ruhadarabjától, hogy viszonozza mindazon örömöket, amelyekben az imént részesítette. Amélia kenegetni kezdte a férfit cukros-almás töltelékkel; a testfestés mozzanatai elmélyült összpontosításra késztették, izgalmában még a nyelve hegyét is kidugta. Mindig tudni szerette volna, milyen hatást kelt egy köldök köré rajzolt gyümölcsgrafitti, és amikor elkészült, megállapította, hogy határozottan kellemes benyomást ébreszt. Örömében egyéb helyekre is ínycsiklandó szimbólumokat rajzolt, majd mohó érzékiséggel leette őket izgatott barátjáról. Amikor úgy tűnt, nem feszítheti tovább a húrt, Amélia hagyta a férfinak, hogy a pite hozzávalóitól itt-ott még síkos tagokkal felfektesse a konyhaasztalra, és a testébe hatoljon.

Zihálásuk és nyögéseik a konyha akusztikájának köszönhetően betöltötték a teret, és ide-oda verődtek a falak között. Amélia nem emlékezett rá, mikor élt át utoljára ilyen elsöprő élvezetet, de tudta, sokáig lesz miből erőt merítenie a szürke hétköznapokra. Amikor beteljesült köztük a csoda, hosszan magához ölelte Rolandot, és úgy szorította a combjai közt, mintha soha többé nem akarná elengedni. Végül összeszedte magát, és kézen fogva vendégét a fürdőszobába vezette, ahol még sokszor hozzásimult a zuhanyrózsa forró vízsugarai alatt.

– Későre jár – mondta a férfi, miután megtörölgették egymást. – Haza kell mennem, de hamarosan ismét eljövök.
– Máskor is szívesen látlak. – Amélia szinte dorombolt, amikor búcsúzkodtak, és még azután is hosszasan Rolandról ábrándozott, amikor szerelme már rég elhagyta a portát. Egyszerre érzett boldogságot, kielégültséget és mély, szavakban nehezen megfogalmazható reménykedést. Erőszakkal kellett felráznia magát, hogy végre nekifogjon a takarításnak.

Tisztogatás közben megszomjazott, és önkéntelenül a már csaknem teljesen kiürült bodzásüvegért nyúlt, de a keze félúton megdermedt. Ráébredt, hogy hosszú-hosszú időre eltelt az édességekkel.

Mire a férje hazaért, mindent rendbe rakott, és a konyha makulátlanul ragyogott.

– Nem úgy volt, hogy almás pitét sütsz? – Az ura arcán gyanakvás suhant át, de a férfi végül csak legyintett egyet. – Mindegy, mi van vacsorára?
– Hétköznap van, mi lenne? – mosolyodott el az asszony, aztán vállat vont. – Csináltam egy kis spenótot tükörtojással…

Előző oldal maggoth1