Elégtétel
Fantasy / Novellák (1757 katt) | bel corma |
2012.04.05. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/3 számában.
Könnyű pengéink összecsaptak. Ezüst ívék szabdalták sziszegve a levegőt, és az acél csengése szilánkokra zúzta a márványcsarnok méltóságteljes csendjét. Próbáltam megszabadulni kétségeimtől, és csak az ösztöneimre hagyatkoztam. A kardok mágusával szemben azonban még ez sem volt elég. A félelem hűvös ujjai megérintették a szívemet. Máskor könnyed és sima mozdulataim most szétestek, és kapkodóvá váltak. Ördögi módon forgatta a vívótőrt, és én azon kaptam magam, hogy gyorsan hátrálok. Túl gyorsan...
Egy elvétett lépés...
Apró megingás volt csupán, mégis éreztem a hideg acél csókját a bőrömön. Egy pillanat alatt sikerült visszanyernem az egyensúlyomat, és kardom remegő hegye már ellenfelemet kereste. Nem érhettem el. Kényelmes távolságot tartott tőlem, és fegyverét a szívemnek szegezve megállt egy pillanatra. Ajkain gúnyos félmosoly játszott, tőre hegye vörösen csillant. Követtem a tekintetét, és akkor észrevettem. Bal karomon széthasadt a könnyű selyeming. Nem volt mély a seb - csak a bőrömet karcolta meg -, kiömlő vérem mégis pillanatok alatt átütött a fehér kelmén. Megborzongtam. Nem is láttam, amikor megvágott!
- Mindig is jobb voltam nálad, és ezt te is tudod. Most könnyedén megölhetnélek, de... azt hiszem, inkább futni hagylak. Élj csak tovább, fájdalommal a szívedben!
Vállaim megereszkedtek, és egy pillanatra elhagyott az erőm, ő pedig - megrészegülve a közelgő diadal ízétől - folytatta:
- Tudod, miért nem lett tiéd a lány? Mert a nőknek nem a megbízható, tiszta lelkű lovagok kellenek... Azok unalmasak! Őket a titokzatos dolgok vonzzák. Minél elérhetetlenebb egy férfi, annál inkább vágyakoznak utána. A hiúságuk hajtja őket, mert ha megszerzik, azzal a saját nőiességüket igazolják!
- Nem! - lassan vívóállásba helyezkedtem. - Tudom, hogy "ő" nem olyan! Lehet, hogy jobb vagy nálam, de... nem ma!
Újra összecsaptunk. Egy könnyed csuklómozdulat, és kardja pörögve messzire repült. Pengémet most lágyan az álla alá feszítettem. Szemei elkerekedtek a félelemtől, és csak tátogni bírt. Apró vágást ejtettem az arcán, és néztem a lecsorduló, rubin cseppeket.
- Ez mindig emlékeztet majd téged arra, hogy egyszer jobb voltam nálad...
Előző oldal | bel corma |
Vélemények a műről (eddig 4 db) |