A kétarcú Istennő

Szépirodalom / Versek (1282 katt) Didovadrozsa
  2012.03.25.

Ősök földjén fásultan, kábultan,
Vakon bolyong egy árny búsan.
Utána apró lábnyomok maradtak.
Igaz hősök hamvai nem nyughatnak.

Elmélkedő ösvényre lépve
Az Istennő szíve széthasad,
Mint Főnix madár elporlad,
S varázslat szedi két részre.

Nap, mint nap vadul feltámad,
Egy régi érzés. A válaszútnál megriad.
Menni vagy maradni? - kérdi egyre,
De soha nem jut dűlőre.

Múltja béklyója köti, húzza,
Bárhol jár, vissza-visszatér újra.
Néma sóhaja kietlen távolba száll,
S echoként agyában lüktetőn rezonál.

Tudja, legbelül érzi,
- S csak honát félti,
Anyanyelv, haza, szülőhon
Énjétől elválaszthatatlanok.

Rendet tenni közösen lehet,
De Istennőnk addig tovább szenved.
Bűvkörének igazi arcát mutatja,
Másikat pirongva a világ felé hazudja.

Előző oldal Didovadrozsa