Lélektárs
A súlyos, fekete bőrbe kötött kódex a katedrális kőből faragott oltárán pihent. Aranyló fénnyel izzó, mágikus ábrák díszítették, amelyek - a megszokottól eltérő módon - folytonos változásban voltak. A fénylő szálak egymásba fonódtak, önmagukba csavarodtak, majd különváltak, hogy azután új szimbólumokká álljanak össze. Olyan volt az egész, akár egy lassú, hullámzó, varázslatos tánc. Ambriel feleszmélt és elszakította róluk a tekintetét. A mellette csöndben várakozó, vele egykorú, fehér boszorkányhoz fordult.
- Mire kell vigyáznom, ha... hogyha úgy döntök, hogy megteszem?
- Tudnod kell, hogy ha belekezdesz, akkor már nincs visszaút. A könyv nem engedi. Így vagy úgy, de végigviszi a varázslatot. Nem szabad ellene szegülnöd, mert abba akár bele is halhatsz. Fogadd el azt, hogy ő irányít téged, és akkor a változás gyors lesz és fájdalommentes. Az őrangyalod lelkét magadba zárnod… az bizony nem tréfa! Még valami... Tudnod kell, hogy a testedben csak egy lélek számára van hely, ezért... egymásba fogtok olvadni. Ne ijedj meg, ez könnyen megy majd, hiszen lélektársak vagytok! Születésed előtt még egységet alkottatok, és most csupán visszatértek ebbe a magasztos állapotba. Ez olyan lesz majd számodra, akár egy lelki beteljesülés. Eléred a tökéletesség állapotát, a gyönyör teli és abszolút teljességet...
- Részben... önmagam maradok majd?
- Igen, ugyanakkor... megszűnik majd benned a vágy, hogy önmagad légy. Rájössz majd arra, hogy sokkal nagyobb boldogság az, ha feloldódhatsz a másikban, mint az, ha csak önmagadra gondolsz. Ettől olyan csodálatos az egész; akkor már csak adni akarsz majd, és nem kapni. Ez a tökéletes boldogság... Tudom, hogy nagy lépés ez a számodra, de hidd el, megéri! Nem kell félned tőle, nővérem!
- Hogyan lép működésbe a varázslat? - Ambriel mélyeket lélegzett, erőt és bátorságot gyűjtött az előtte álló feladathoz.
- Csak meg kell érintened a könyvet, és... hagynod kell, hogy megtörténjen.
Ambriel lassan az oltárhoz lépett, és remegő ujjait a könyv bőrkötéses fedelére csúsztatta...