Az élet fáj
Patakba bele gázolok,
homokból épült fel a házam.
A napsütés is elhagyott,
és nehezet cipel a vállam.
Fogcsikorgatva nevetek.
Körmömmel arcom lehántom,
és magamra sem ismerek.
Kezemben tartom minden álmom.
Felém tornyosul egy felhő.
Életre való eső kopog,
és bennem a vágyam megnő.
Magammal mindig magam vagyok.
Mert hiába a legszebb dallam,
a varázslat is fölösleges.
Saját dalt dúdolok halkan,
mint aki harmóniát keres.
Semmit én már nem találok,
mert valamiben elrejtőzött.
A legjobb, ha félre állok.
Az élet fáj a betűk között.
