Minden rendben

Szépirodalom / Novellák (38 katt) Setzka
  2026.08.24.

Beharapom az alsó ajkamat.

Melyiket válasszam? A zöldet? A pirosat?

Talán a zöld. Az lesz a megfelelő – döntöm el végül. A kiválasztott ruhadarabbal indulok el a fürdőszoba felé. Közben a falra függesztett óra felé villantom tekintetemet. Alig egy órám maradt, hogy odaérjek Kittihez.

Sietve felöltöm a ruhámat, fogat mosok és megmosom az arcomat. A víz még folyik, nem zártam el. Csak figyelem, ahogy eltűnik a lefolyóban. Nem akarom elzárni. Nem szeretnék indulni. Még nem. Enyhe hányinger tör rám, akárcsak az elmúlt napokban. Mondanám, hogy kezdem megszokni, de nagyon nincs így. Megkapaszkodom a hűvös mosdókagyló szélében. Indulnom kell.

Elzárom a csapot, majd a rúzsom után nyúlok. Szemem megállapodik a hajkefén. A tükörbe pillantok. Ma kihagyom. Csak feltűzöm. Kezem közé fogom a hajamat, csavarok egyet rajta, majd a nagy, vörös rózsás csatommal rögzítem. Így jó is lesz.

Lehet, hogy haza kellett volna inkább mennem anyuhoz.

Befejezem a sminket, és ellenőrzöm, hogy mindent eltettem-e. Kókuszillat tölti meg az előszobát, ahogy befújom magam. Mély levegő.

Ideje indulni. Vállamra kanyarintom a műbőr pántos táskámat.

Az ajtóhoz érve a kilincset bámulom. Nem hosszan. Csak pár pillanat. Ennyi kell még nekem. Ennyi jár még nekem.

Indulok. Kitti vár.

Ráfogok a kilincsre, és kilépek a lakásból. Még jó, hogy nincs messze. A nap forrón perzsel, kissé bele is szédülök.

Egyik láb, másik láb. Csak pár méter kell.

– Niki! Te jó ég! – ugrik Sára talpra, amikor belépek az ajtón. – Kittihez jöttél?
– Helló! Igen.
Nos, Sárával nem számoltam. Csak jobb lett volna hazautazni inkább.
– De jó! Mindjárt végez az előzővel, és mehetsz is! – kacsint. – Mi történt veled? Nem ilyenkor szoktál jönni.

Valóban. Tavasszal szoktam.

– Igen. – Az övemmel kezdek babrálni, miközben körbehordozom a tekintetem. – Átrendeztétek?
– És kifestettünk – válaszolja mosolyogva.
– Nagyon szép lett.
– Köszi! Gyere! – int nekem. – Foglalj addig helyet itt nyugodtan! Kicsit fáradtnak tűnsz.

Összevonja szemöldökét, miközben végigmér.

– Mi van Petivel?
Vállat vonok.
– Szakítottunk… de minden rendben – teszem hozzá, látva Sára dühbe torzuló arcát.
– Mit művelt? – kérdezi idegesen. – Így már értem, miért vagy olyan nyúzott.
– Tényleg minden rendben. Közös döntés volt. Jobb így.
– Ha te mondod!

Erre már nem is reagálok inkább. Belenyúlok a táskámba, és kihalászom a telefonomat. Az ölemben tartva a sötét képernyőt bámulom.

Nem kellene itt lennem. Az ajkamat harapva feloldom a zárat, és megnyitom a névjegyzéket. Ujjam anyám száma felett áll meg.

Fel kellene hívnom.

– Szia!

Kis híján eldobom a telefonomat.

– Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni – mondja Kitti. – Végeztem. Ha gondolod, és készen állsz, várlak. De nyugodtan intézd el a hívást előbb, ha szeretnéd – bök a telefonom felé.
– A hívást? Ó! Nem, nem dehogy! – lezárom, és visszacsúsztatom a mobilt a helyére. – Mehetünk.
Egyenesen a szemembe néz, majd bólint.
– Rendben. Erre gyere!

Közvetlenül mögötte megyek egy szobába.

– Tetszik?

Észre sem vettem, hogy elbambultam. Csodálatos lett a festés. És a színek is. Vibráló, élénk. Minden fal más-más színt kapott, és jobbra tőlem zöldleveles panelekkel rakták ki az aljától a plafonig.

– Nagyon.
– Pakolj csak le nyugodtan oda! – mutat mögém a sarokba.

Bizonytalanul indulok meg. Lassan leteszem a táskámat, és engedek kezem szorításából, de még nem engedem el teljesen a pántot.

– Niki?
– Minden rendben – felelem gyorsan, és elengedem. A székig sétálva beletörlöm nyirkos tenyeremet ruhám szoknyarészébe, majd helyet foglalok. A szívem a torkomban dobog. Lábam idegesen jár.

– Biztos vagy benne?

Nem.
Felpillantok rá.

– Igen. Csináld!

Kitti biccent, majd mögém lép. Óvatosan kiszedi a rózsás csatomat, és maga mellé teszi az asztalra.

Szorosan lehunyom a szememet. Csak akkor nyitom ki újra, amikor a gépet elindítja. Berregő hang veszi el a szoba csendjét.

Előző oldal Setzka