A kukkolók - The Voyeurs (2024)
Egy modern dráma elfojtott ösztönökről, melyek a kukkoláson keresztül teljesednek be. De mi van a végén? Mi van akkor, ha a vágyak győznek, és a józan ész érveit a sárba tiporjuk? Ismerős téma. Láttunk már ilyet, hallottunk már ilyenről. Ismerőseinkre, barátainkra, saját magunkra is ismerhetünk, hiszen a világ eléggé vágyvezérelt. Ettől működik, forog az emberek érzelmi „motorja”. Néha viszont homokszem hullik a gépezet fogaskerekei közé. Ekkor a sors elkerülhetetlen tragédiába is fojthatja a következményeket. És a legtöbbször ezzel tisztában vagyunk, mégis meglépjük. A kukkolók ilyen film. Erről szól, és közvetett módon, de pálcát is tör felette.
A nagyvárosi élet emeletes házai között néha könnyű betekintést nyerni a "szomszédok" magánéletébe. Pippa (Sydney Sweeney) is távcsővel kémleli a szembeni épület ablakait. Főleg Sebastian (Ben Hardy) kelti fel érdeklődését, aki egy vonzó fotóművész, és nem rejti véka alá vonzalmait a nők irányába. Thomas (Justice Smith), aki Pippa élettársa, ennek kevésbé örül, bár eleinte neki is ínyére van az „ingyen” látványpékség. Idővel Pippában a vágyak soha nem látott módon felerősödnek Sebastian iránt. Ám a leskelődés és a „véletlen” olyan irányba tereli a nőt, ami után már nincsen visszaút…
Nagyon jó színészi játékokat láttam. Ráadásul A kukkolók-ban legtöbbször az ősi ösztönök működésének csak a felszínét kapargatják, de egy-egy jelenet erejéig bemondják a frankót a modern társadalomra tükrözve. Eközben bizsereg a szereplők között egy kendőzetlenül túlfűtött érzelmi hullámvasút, ami miatt szinte izzik a képernyő. Egy kicsit talán össze is zavarodhatunk tőle. De ez volt a készítők célja. Hogy elbizonytalanítson minket. Legalább is egy pár pillanat erejéig. Ám mint minden filmből és képzeletből, ebből is fel lehet ébredni. Ha akarunk, persze. Ezek miatt én A kukkolókat csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek.
