Éjjeli látomás
Matty korán lefeküdt aludni. Még tíz óra sem volt, de egyszerűen képtelen volt nyitva tartani a szemét. Barátnője, Ruby még nem volt álmos, így azt mondta, még egy darabig néz valami hülyeséget, aztán kicsit később majd csatlakozik hozzá. Miután elköszönt tőle, bevackolta magát az ágy melegébe. Odakint, a „takarón kívüli világban” eléggé csípős volt az idő. Már lassan két hónapja nem tudták kifizetni a fűtést. Amikor Ruby egy kis pénzhez jutott, eldönthették, mi a fontosabb: a fűtés vagy az HBO. Mindketten a tévére szavaztak, mondván, majd jobban felöltöznek.
Miután Matty behunyta a szemét, körülbelül hat perc múlva már egyenletesen vette a levegőt, és elindult az álmok birodalmába. Amikor nem egyszerre feküdtek le, Ruby általában a kisszobában vackolta be magát, hogy ne ébressze fel. Matty hajnal háromkor ébredt fel először. A délután elfogyasztott Corona sörök után tele volt a hólyagja, úgyhogy kiténfergett a budira. Miután könnyített magán, óvatosan visszacsúszott a takaró alá. Balra pillantott, és látta Ruby alakját, ahogy kiemelkedik a takaró alól. Még a szuszogását is hallotta. Elmosolyodott, és örült, hogy Ruby vele van. Nélküle biztosan nem bírná.
Újfent becsukta a szemét, de fél óra múlva még mindig nem jött az álom. Csak nézte a plafont, és néha-néha kitekintett az ablakon. Figyelte a mennyezeten elnyúló árnyékokat, amikor egy autó reflektorfénye bevilágította a szobát, aztán a szemével mindig követte őket, amíg el nem tűntek. Most is ezt csinálta. Hátha idővel újra elalszik. Egy újabb autó, egy újabb árnyék. Hát ez meg mi a frász? – kérdezte magától, amikor észrevett valamit a sarokban, ahogy a fénypászma bevilágított a szobába. Mintha a semmi mozdult volna meg. A szíve kihagyott egy ütemet. Testét egy pillanatra elárasztotta az adrenalin. Ránézett Ruby testére, majd azonnal vissza a sarokba. A valami eltűnt. Amikor balra fordult, hogy ránézzen a telefonjára, hirtelen nem kapott levegőt. A dolog ott guggolt az ágya mellett. Próbált megmozdulni, de a teste nem engedelmeskedett. Lehunyta a szemét, és olyan erősen szorította össze, mint még soha.
– Tűnj el, tűnj el, tűnj el! Kérlek, kérlek, kérlek... – fohászkodott mindenhez, ami csak eszébe jutott.
Ekkor megérezte a matrac süppedését... és meghallott egy ziháló hangot. Egyre közelebb érezte a süppedéseket. Aztán csend lett. Nem tudta elképzelni, mi történt. Ekkor érezte, ahogy a jobb combja mellett besüpped a matrac. Uramisten – sikoltott fel magában. Még mindig képtelen volt kinyitni a szemét. Attól félt, ha megteszi, azon nyomban szívrohamot kap. De mégiscsak Rubyról volt szó.
Remegett.
Minden egyes porcikája megállíthatatlanul remegett. Érezte, ahogy az ágy bal oldala megsüllyed.
Muszáj megnéznie.
Nyelt egyet. Megpróbálta résnyire nyitni a jobb szemét. Minden homályos volt. Annyira összeszorította az elmúlt percekben, hogy hiába nyitotta ki, semmit sem látott. Megpróbált pislogni néhányat. Lassan kitisztult a látása. A látvány minden félelmét felülmúlta. Az... ott ült Ruby gyomrán.
Ruby.
Jézusom.
Vajon tudja, hogy ott van?
Miért nem reagál? Miért nem hisztérikus? A légzése... egyenletes? Észre sem veszi?
Valamit tennie kellene. De mit? Lehet, hogy addig jó, amíg nincs tudatánál?
Ekkor a lény előrehajolt, egyenesen Ruby arca elé. Csak centik választották el őket egymástól. Aztán újra kiegyenesedett. Két iszonyú kezét Ruby szájához emelte, és belenyúlt. Elkezdte szétnyitni a lány száját. A rés egyre nagyobbra tágult.
Miért nem ébred már fel?
Az arcizmok recsegve nyíltak szét.
A rés egyre nagyobbra tágult. De ez képtelenség. Fel kellett volna ébrednie.
Miért nem ébred fel?
Ahogy Ruby szája egyre nagyobbra nyílt, a lény mind közelebb hajolt hozzá.
– Ruby, ébredj! – mondta volna, de a teste egyszerűen nem engedelmeskedett. Nem tudott mozdulni... és az a valami elkezdte beletuszkolni magát Ruby testébe...
...és ő nem tudott segíteni rajta.
Azok a hangok...
Szeméből patakokban folytak a könnyek.
A lény felsőteste már eltűnt Ruby szájában, és még mindig erőltette magát befelé. Recsegő hangok... szakadó hangok...
Eltűnt... az egész.
Matty nem bírta... Ekkor megmozdult az egyik ujja.
Uram Isten!
Ki kell szednem belőle! Csak ez járt a fejében.
Megmozdult. Újra. Azonnal szólongatni kezdte a lányt.
Nem reagált.
Testét elárasztotta a pánik...
Valamit tennie kell!
Megvan!
A kés!
Még az apjától kapta. Ez maradt csak tőle.
A feje fölé emelte. A mellkasa fel-le ugrált.
Nem vette észre, hogy Ruby mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed.
Ruby szeme megremegett.
Aztán éles fájdalom hasított a testébe.
A szája kinyílt, ordításra készen.
Ott ült Ruby helyén az ágyon, kezében a késsel...
Ruby eltűnt. A párnája cafatokban hevert.
Még érezte a teste melegét.
Mindenhol tollfoszlányok repkedtek.
Az előbb még itt volt...
A kés hegyéről egy apró vércsepp hullott a párnára...
