Fekete pillangó 1. rész
„Ha fekete pillangó keresztezi az utadat, az a közelgő halál előjele, vagy pedig azt jelenti, hogy valaki most haldoklik a hegyekben.”
A hegyeknek mindig is valami misztikus, természetfeletti erőt tulajdonítottak az emberek, főként az ott élők, akik megadták a tiszteletet a természetnek. De még így is előfordultak olyan esetek, amelyekben a hegy emberáldozatot követelt. Legendák keringtek titokzatos hegyi emberekről, akik az eltévedt vándorokra vadásztak, vagy éppen hideg éjszakákon félelmetes farkasüvöltés törte meg a hegy csendjét, amelytől még a legelszántabbakat is jeges rémület fogott el. Természetesen ezek a történetek az idők folyamán egyre halványodtak, már alig emlékezett rájuk valaki.
Mégis fennmaradt egy babona a fekete pillangóról. Eszerint ha valaki meglátja, napokon belül meghal. A régi öregek szerint a halott lelke nem talált nyugodalmat a túlvilágon, és lepke alakban tért vissza, hogy áldozatot szedjen. Abban az időben ugyanis több férfi esett áldozatul, sok nő lett özvegy, ami feltűnt az akkori hatóságoknak is.
Élt a hegyen egy „füves asszony“, ahogy a hegyi emberek hívták, mindent tudott a növényekről, gyakran fordultak hozzá, ha valami gyógyító növényre volt szükségük a falubelieknek. Viszont egyre gyakrabban fordult elő, hogy férfiak, akik rosszul bántak a feleségükkel, egyik napról a másikra eltávoztak az élők sorából. De előtte mindegyik kapott egy fekete pillangót, és nemsokkal később meghaltak. Az akkori hatóság azt feltételezte, hogy bizonyára a „füves asszony“ készített valami mérgező főzetet, amit a feleségek a férjükkel megitattak. Bár az asszonyra nem tudták rábizonyítani a közvetett gyilkosságokat, ugyanis az özvegyek nem vallottak ellene, mégis akasztófára küldték. Az eset után nem fordult elő több hirtelen halál, de fekete pillangó képében állítólag visszajárt kísérteni, és ha valaki meglátta mégis, balszerencse érte.
Napjainkban...
– Tudom, hogy ne bóklásszak egyedül a hegyen, de ez a munkám – mondta Sarah már ezredjére is az anyjának. Sarah túravezetőként dolgozott már lassan nyolc éve, de még sosem volt gondja. – Ha mindenféle buta babonának bedőlnék, ami a faluban terjeng, akkor ki sem nyitnám az ajtót. Ne aggódj, eddig se lett semmi bajom – nyugtatta meg anyját.
Természetesen Sarah is tisztában volt a néhány hete történt tragikus balesettel. Hozzá hasonló harmincas évei elején járó, csinos, fiatal nő zuhant le egy kiálló szikláról, Billy, az erdész talált rá, aki értesítette a hatóságokat. A nyomozást sajnálatos balesetként lezárták annak ellenére, hogy amikor a lány ökölbe szorított kezét megnézték, egy fekete pillangót rejtett a tenyere. Újraéledt a legenda legalábbis az emberek szerint, de a nyomozóknak ettől több kellett, hogy gyilkosság miatt kezdjenek eljárni.
Sarah miután beszélt az anyjával, összekötötte hosszú, gesztenyebarna haját, felvette túracipőjét és indult a csoportjához. Imádta a hegyet és ismerte minden zegzugát, rejtett ösvényeit, most is a kilátóhoz túráztak, ahonnan fenséges látvány tárult a néző elé, ahogy a völgyet körbevette az őszi erdő minden színpompájával. Legtöbben élvezték a kirándulást, de egy fiatal és meglehetősen önelégült nő mindenképp vissza akart menni a szállására, hogy ismét „civilizált“ környezetben lehessen. Sarah kedvesen megkérte, hogy a közelgő viharra való tekintettel úgyis nemsoká indulnak vissza, így maradjon még a többiekkel. A nő fanyalogva, de ott maradt.
Billy szokásos körútját rótta, amikor összetalálkozott Sarah csapatával.
– Szia Sarah! Jó napot önöknek is! - üdvözölte őket szívélyesen.
Sarah elmosolyodott, Billy magas termete ellenére ruganyos léptekkel közeledett feléjük. A lány már régóta ismerte az erdészfiút, aki még kezdetekben ostromolta őt, de végül megértette, hogy köztük csak barátság lehet.
– Nemsokára ideér a vihar, talán jobb lenne visszatérnetek – fordult oda a lányhoz.
– Ezt mondtam én is – csattant fel egy éles, sípító hang, az elégedetlenkedő nő volt az. – Minél előbb vissza akartam menni a rendes szállásunkra, de ez – mutatott Sarah irányába – visszatartott.
– Úgyis van dolgom a faluban – mondta Billy –, ha gondolja, jöjjön velem, visszakísérem.
A nő hálálkodva fogadta el az erdész ajánlatát és faképnél hagyta Sarah-ékat. Billy-nél jó kezekbe volt a nő.
Sarah-nak eszébe jutott az első találákozása Billy-vel. A magas, jókötésű férfi megnyerő modorával egyből szimpatikussá tette. Sarah egy magánéleti válság után döntött a hegyi élet mellett, és a férfi kitüntető figyelme gyógyírként hatott megsebzett lelkének. Bár sok időt töltöttek együtt, Sarah-ban nem éledt fel az a tűz, ami a férfiben igen. Egy mámoros estén – amikor Sarah születésnapját ünnepelték – derült ki Billy szándéka. A vacsora végeztével a férfi magához húzta a lányt és szenvedélyesen megcsókolta. Sarah a meglepetéstől egy pillanatra viszonozta a férfi csókját, de hirtelen kijózanódva ellökte magától őt.
– Ne haragudj! – kért tőle elnézést Billy. – Azt hiszem, ideje mennem.
Sarah a történtek után vívódott magában, hogy mégsem kellett volna ennyire durván visszautasítani a férfit. Másnap első dolga volt, hogy felhívja és megbeszéljék a történteket, de úgy tűnt, hogy Billy-ben nem okozott törést a visszautasítás. Ezután a kapcsolatuk szigorúan baráti maradt.
– Vigyázz rá! – szólt Sarah Billynek, akitől a felháborodott nő egyből hízelgő kiscicává alakult át, és ügyet sem vetve a többiekre belekarolt újdonsült megmentőjébe, aki visszakísérte a szállásra.
A lány csapatával együtt még a közeli forráshoz ment, melynek kristálytiszta vize úgy csillogott, mint a gyémánt. Vidáman érkeztek meg egy óra múlva a faluba a szálláshelyre. Sarah barátnője, Julie vezette a helyi fogadót, Sarah pedig a programokért volt felelős. Julie már várta a barátnőjét, mindig leellenőrizték, hogy mindenki visszatért-e. Julie beszámolt arról, hogy a fiatal nő, akit Billy visszakísért, mennyire fel volt háborodva Sarah viselkedésén.
– Tényleg, és most hol van? – nevette el magát Sarah.
– Szerintem valakivel találkozik – mosolyodott el Julie is –, amennyi parfümöt fújt magára, és ahogy ki volt csípve, biztosra veszem, hogy ma nem itt éjszakázik.
Sarah hullafáradtan nyitotta ki szobája ajtaját, amikor egy borítékot pillantott meg a földön.
„Úgyis az enyém leszel“ – ennyi állt benne. A lány nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, úgy vélte, hogy valaki szórakozik. Előfordult néha, hogy az egyedeülálló turista férfiak bepróbálkoztak nála, de ő midig elhárította az effajt közeledést.
Másnap reggel a szokásos tejeskávéját kortyolgatva kérdezte Julie-t, hogy nem látott valakit az ajtaja előtt ólálkodni.
– Nem – rázta tagadólag meg a fejét barátnője. – De miért kérdezed?
– Á, semmi különös, csak találtam egy levélkét, amelyben annyit írt valaki, hogy „úgyis az enyém leszel“. Gondolom, valami vendég szórakozott. Egyébként az elégedetlenkedő kis barátnőnk jól szórakozott? – érdeklődött.
Julie szélesen elmosolyodott.
– Valószínűleg. Ugyanis nem töltötte itt az éjszakát.
Sarah felnevetett, és távozott. Aznap ki sem látszott a munkából, már jócskán délután volt, mikor Julie hívta fel zaklatottan:
– Képzeld, mi történt, tudod, azt a fiatal nőt, aki nem jött vissza a szállásra, megölték. A kilátónál találtak rá, megfojtották, és a szájába egy fekete pillangót tömtek. Most járt itt Jake nyomozó és felőle érdeklődőtt, hogy nem mondta-e el, hogy kivel akart találkozni, és majd veled is szeretne beszélni – hadarta el egy szuszra a barátnőjének.
Jake harmincas évei közepén járt, magas és szemtelenül jóképű volt, ami mellé még egy határozott, de mégis megnyerő belső is párosult. A nyomozó egy évvel ezelőtt került ide, megunva a nagyvárosi élet korrupt világát, békésebb helyre vágyott, ezért kérte áthelyezését. Eleinte tartózkodó volt mindenkivel, de most már szerves része lett a falu életének. Az emberek megkedvelték, és Jake is jól kijött velük. Az utóbbi időben egyre jobban kezdett érdeklődni Sarah iránt, aki szintén nem volt közömbös a férfi iránt.
