Tiltott könyvek - A Halál napja

A jövő útjai / Novellák (1097 katt) Homoergaster
  2012.01.19.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/8 számában.

Néma jelek az évmilliókból, a végső sikoly visszhangjai, melyet érző lény vagy széthulló anyag hallat a vég pillanatában. A semmibe hullott üzenetek: kétségbeesettek, reménykedők, tárgyilagosak. Örökké bolyonganak a mélyben.

(Érintés a mélyűrből)

A Halál napja

...a menekülők rémülten futottak a hatalmas, sík mezőn. Az arcukon pánik tükröződött, mindannyian tudták, hogy elkéstek. Az autókaraván nagy sebességgel távolodott a várostól, melynek utcáin káosz uralkodott. Útközben folyamatosan hallgatták a híreket, és mikor az első csapásról hír érkezett, már mindannyian tudatára ébredtek az elkerülhetetlen végnek. Tövig nyomták a gázpedált, zokogva imádkoztak és átkozódtak. Eközben a város terei visszhangoztak a légiriadótól, növelve a zűrzavart, melyet a médiákban bejelentett hír kavart: Kitört a háború!

A láthatáron eltűnni nem akaró felhőkarcolók új, fenyegető értelmet nyertek, taszítót, mint a pestis. A nők és a gyermekek sírtak, a férfiak pedig ingerülten fuldokoltak a saját tehetetlenségükben. Súlyos balesetek történtek, a kocsik lángba borultak, vagy szörnyen összegyűrődve buktak le az út menti gazba. Senki sem állt meg a jajgató sebesültekért. Egy másik menekültoszlop tűnt fel, és a két konvoj egymásba futott. Robbanások, recsegés-ropogás, az összepréselődő fém és szerves halálsikolyok kakofóniájába autódudák, fékcsikorgás zaja vegyült. Szörnyűséges, torz roncsokat, hol egybemosódott hús, csont és acél, mohó lángok nyaldosták.

A pánik egyre nőtt, duzzadt, mint egy fekete buborék, a szétszaggatott idegek őrjöngő fájdalmával, és az állati ösztönök nyers dühével táplálkozva. Hatalmas dugó alakult ki, miközben a másodpercek egyre fogytak. Hirtelen kisebb lett a lárma, csak a tűz hangja és a rémült kiabálás hallatszott. Akiknek sikerült túljutniuk a dugón, váratlanul lassulni kezdtek, a motor elhallgatott, és a járművek megálltak. Az emberek dühödten üvöltve estek neki a gyújtásnak, de nem tudtak életet lehelni a motorokba. Néhányan felfogták, hogy mit jelent ez, ezek eszük vesztve rohanni kezdtek, el az úttól, bele a pusztaságba. Akiket megállásra kényszerített az összetorlódott gépkocsi-had, ugyancsak rájöttek, mi történt. Iszonyodva hátranéztek, a város irányába. Utolsó dermedt pillantásuk beitta a távoli, szürke tömeget, ahonnan késlekedés nélkül lecsapott rájuk a halál, rettenetes fényesség és égő szélvihar formájában.

A várost egy pillanat alatt felfalta a tűz, ahogy gigászi, történelem előtti szörnyként magasodott fölé a gombafelhő. Nyújtott, mély bömbölés hallatszott, mintha a bomba böfögött volna az egy falásra elnyelt milliók után. A lökéshullám egyre gyengülő köre tovaszáguldott a pusztán. A gomba felért a sztratoszférába, és elkezdett szétkenődni a maga támasztotta viharzónában. Az "utolsó csúcsforgalom" dugója elcsendesült. Csak a tűz pattogott, a füst szállt. Az össze-vissza dobált autók groteszk halmokban gőzölögtek a szürke ég alatt.

Egyetlen ember maradt talpon a pusztulás közepette. A pajzsa az összes létező színben villódzva hullámzott az elnyelt energiától. A fekete roncsok közt úgy festett, mint valami hibbant neonreklám. Forró eső kezdett el zuhogni, sisteregve párolgott a még forróbb roncsokon. A pattogva hűlő alaktalan fémdobozok között a pajzs visszanyerte eredeti külsejét, ismét egy ember állt ott. Most megszólalt:

- Meghalt a régi világ, s most születik az új. - Hangja furcsán tompa volt a kissé megritkult levegőben. Elindult visszafelé, oda, ahol a rémálmok testet öltenek...

Előző oldal Homoergaster