Elbúcsúzás – nyílt levél a lidércfényesekhez
Mélyen tisztelt lidércfényes alkotók, olvasók!
Rögtön a dolgok velejébe vágok: 2026. január 1-től elhagyom a Lidércfényt, a gyermekkori álmot, amelyet barátaimmal 2003 nyarán kezdünk megalkotni, s mely még azon év őszén valósággá lett. Befejezem az AKF szerkesztését is, amelyet 2007 januárja óta készítek, bár igaz, volt két év kihagyás 2017-2018-ban. Akárhogy is nézzük, ez összességében huszonkét és fél év. Lemondok főszerkesztői / szerkesztői / korrektori / tördelői posztjaimról, mert úgy érzem, alkalmatlanná váltam vállalt feladataim teljesítésére, még ha ez önhibámon kívül történt is.
Néhányótokat bizonyára sokkolnak a fenti sorok, mások vállrándítva továbbmennek, és a miértek sem érdeklik őket; az alábbiak nem nekik szólnak.
Amikor több évnyi lemezújság-készítés után (NYÚSZ – 1995-1996, Ne0Lógia – 1997-2000), néhány év kihagyással belevágtunk egy weboldal készítésébe, amelynek alapvető célja az volt, hogy a saját írásainkat közzé tudjuk tenni a kornak megfelelő platformon, még csak nem is sejtettük, mivé alakulhat pár év alatt, és mennyi ideig maradhat fent. Reméltük, eljut más alkotókhoz is ez a lehetőség, a Lidércfény Online kulturális magazin, és nem csak a mi, illetve közvetlen ismerőseink alkotásai lesznek rajta elérhetők. Akkoriban kezdett terjedni Magyarországon szélesebb körben az elérhető árú, viszonylag nagy sebességű internet hozzáférés, egyre több otthonba költözött be a világháló, és lettek az emberek részei a világfalunak. Ez sokaknak új ablakot nyitott a világra, lehetőségek tárházát megteremtve és kínálva – információszerzés; kapcsolattartás távoli rokonokkal, ismerősökkel; online játékok nyújtotta szórakozás; és számos más mellett internetes alkotói közösségek létrejötte, mint mi, a Lidércfény.
Az addig csak asztalfióknak írók bennünk is meglátták a lehetőségét annak, hogy név nélkül, pontosabban írói álnév mögé „bújva” közzétegyék alkotásaikat, és azokra valamiféle reakciót kapjanak másoktól. Akár olyanoktól, mint ők maguk, akik szobájuk magányában alkotnak, miközben közvetlen környezetük sem tudja, milyen remek történeteket írnak. Vagy épp azoktól, akiknek valamicske közük van az irodalomhoz, és segítő szándékkal jóindulatú kritikát fogalmaznak meg a közzétett alkotásokhoz. Évekig nagyszerűen működött így sok helyen, nálunk is a közösség. Az eltelt több mint két évtized alatt a Lidércfény berkeiből is tucatnyi elismert, akár több önálló kötettel is rendelkező író, költő került ki. Minden egyes megjelenésnek őszintén örültünk, büszkék voltunk a sikereikre, hisz az oldal, és később az AKF célja is az volt, hogy a megjelenés mellett lehetőségeinkhez mérten segítsük, támogassuk az amatőr, feltörekvő írókat. Egyikük sem egyik napról a másikra vált sikeressé, profivá. Évtizedes kitartó munka áll mindenki mögött, rengeteg elolvasott kötettel, több milliónyi leütött karakterrel, önképzéssel, írói tanfolyamokon való részvétellel.
Voltak, vannak körünkben olyanok, akik az írást terápiaként űzik, akik saját, belső démonaikkal megküzdve, véres verejtékkel szenvedik ki magukból a világnak szánt gondolataikat. Azokat, amelyeket senkinek sem mondhatnak el, így hát elmondják mindenkinek. Ez hatalmas bátorságot kíván.
Olyan alkotóink is vannak, voltak, akik diszgráfiával, diszlexiával, diszfáziával és hasonló betegségekkel küzdenek, melyek rendkívül megnehezítik számukra az írásban történő önkifejezést. Mégis tollat, billentyűzetet ragadnak, mert a bennük megfogalmazódó történeteket meg kell osszák másokkal is. Rengeteget dolgoznak a szövegeiken, és nem szégyellnek segítséget kérni, mert céljuk van, amit el akarnak érni.
Az elmúlt évtizedek alatt előfordultak hullámvölgyek, ez természetes. Nekünk, szerkesztőknek is voltak magánéleti problémáink, és az alkotások színvonala sem volt mindig egyenesen felfelé ívelő. De emberek vagyunk, belátható, hogy a világ így működik. A színvonal hullámzása is egy organikus jelenség, hiszen rendre érkeznek új, kezdő alkotók, akiknek novellái, versei még kiforratlanok. Mivel azonban mi a kezdetektől fogva dedikáltan amatőr alkotóknak adunk lehetőséget műveik megjelentetésére, felvállaljuk ezt is. Megadjuk a sanszot minden hozzánk betérő alkotónak a fejlődésre.
Az idő, és a technológia fejlődése azonban meghozta azt a problémát, amellyel nem igazán tudunk mit kezdeni a Lidércfény tekintetében. Az utóbbi pár évben a különböző LLM-ek (Large Language Modell), amelyeket valójában tévesen nevezünk AI-nak (Artificial Intelligence), vagy MI-nek (Mesterséges Intelligencia) óriási fejlődésen mentek keresztül. Ez elsősorban és legszemléletesebben a képek, videók generálásában érhető tetten, de a szöveggenerálás előretörése és javulása is igen szembeötlő. Ennek működésébe itt nem megyek bele természetesen. Más irodalmi (jellegű) oldalakról – leginkább külföldről – már ismertem a jelenséget, miszerint generált tartalmak tömkelegével árasztották el azokat. Ez a fajta gond már jól ismert volt online képgalériákból, amelyek 2022 eleje óta küzdenek az AI generált tartalmakkal. Az újdonsült „AI művészek” képesek voltak napi több száz képet feltölteni, elárasztva ezen oldalakat, amelyek tulajdonosai egyetlen dolgot voltak képesek tenni: megjelölték az AI generált képeket, mert gátat szabni nem tudtak nekik. Lezajlott ugyanez a videós tartalmak esetében is, ahol mind a képet, mind a hangot AI-val generáltatták. A zenestreamelő oldalak is így jártak, amikor megjelentek a zenéket generáló AI-k. És pár hónapja hozzánk, a Lidércfényre is megérkeztek az első „AI fecskék”. Jól mutatja probléma nagyságát, hogy először észre sem vettük, és valójában a mai napig nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy tényleg generált alkotásokat kaptunk (esetleg azokba az alkotó belenyúlt, ami a beazonosítás miatt még rosszabb), vagy ez egy új stílus, egy modern trend. Vannak minták, jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy az adott novellát AI „írta”, ám ezt még maguk az AI-k, és AI detektorok sem tudják 100%-osan megállapítani. Az is lehet, hogy más nyelvekről AI-val lefordított alkotások nyomán születnek valódi alkotóktól ezen művek, és a megfogalmazásbeli különbség, a magyartalanság ebből fakad. Mint mondtam, sajnos ezt nem lehet teljesen egyértelműen meghatározni, hiszen ez esetben nincs metaadat, mint pl. a képeknél, amelyekből kinyerhető az erre vonatkozó információ.
Azonban, ha mégis az a helyzet, hogy a Lidércfényen ténylegesen felütötte a fejét az AI generált tartalom, és én sem ismertem fel elsőre, sőt, talán sokadjára sem, az több dolgot is magával hoz. Egyet már írtam fent: önhibámon kívül alkalmatlanná váltam vállalt feladatom elvégzésére. Nem tudom felelősséggel ellátni a korrektori, szerkesztői munkám, amelyet arra építettem, hogy valódi emberek valódi, önnönmaguk által létrehozott alkotásait teszem közzé. Az én irodalmi értékrendembe nem fér bele az olyanfajta AI tartalom, ami képes megbújni az amatőr alkotások között – mert lássuk be, a generált szövegek egy része már van annyira jó, mintha azt egy amatőr alkotó írta volna.
Aki ilyen tartalmat küld be egy több mint húsz éve létező irodalmi oldalra (vagy bármely más irodalmi oldalra), az nem csak annak alapítóit, szerkesztőit, háttérbeli segítőit köpi szembe, hanem mérhetetlenül tiszteletlen a többi alkotóval szemben, akik néha akár szó szerint kínok között szülik meg alkotásaikat, százszor átírva egy-egy mondatot, kicserélve egy-egy szót, hogy a végső mű a lehető legjobban kifejezze az érzéseiket, gondolataikat. A generált tartalmakat beküldők miatt nem csak bennük nem bíznak meg tovább a szerkesztők, hanem kételkedni kezdenek mindenki másban is, pedig lehet, hogy az adott alkotónak ez az első próbálkozása, és még suta, kiforratlan a stílusa, amit innen-onnan pótol, ami természetes. A többi alkotó, valamint az olvasók bizalma is megrendül az adott irodalmi oldallal kapcsolatban teljesen jogosan, hiszen eddig ők is úgy gondolták, hogy mások is az alkotás öröméért publikálnak itt saját maguk által írt, költött műveket, nem pedig a siker hajszolásáért, vagy még úgy a mennyiségi verseny megnyerése okán, netalán egyéb, általam fel nem fogható okból. Nem utolsó sorban a minőséget is – még ha az hullámzó is – lerontja, degradálja a generált tartalom.
Mivel a fentiekből kifolyólag nem tudom biztosítani a Lidércfény alapelvében megfogalmazottakat, az egész okafogyottá válik számomra. Nem tudom, hogy a közeljövő hogyan alakul, ki lesz az (akár régi, akár új alkotó), aki megkínál bennünket megkérdőjelezhető módszerrel létrehozott alkotással, ki kap vérszemet a könnyű és gyors szöveggenerálás okán. Úgy gondolom, nem fogjuk tudni garantálni azt a jövőben, hogy az adott novellát ténylegesen ember írta az első betűtől az utolsóig, így elveszik a Lidércfény lényege, hogy az amatőr alkotóknak biztosítunk lehetőséget műveik megjelentetésére, leküzdve akár olyan alapvető betegségeiket, mint pl. a diszgráfia, vagy terápiás jelleggel traumákat dolgoznak fel. Nem AI novellagyűjtemény akarunk lenni, hanem élő emberek által létrehozott, sokszor véres verejtékkel magukból kifacsart történetek közreadói. És ha van akárcsak egyetlen olyan „alkotó” is, aki lelkiismeretlenül, radar alatt becsúsztatva, akár kissé átírt generált tartalmakat küld be, az azon kívül, hogy tönkreteszi immáron több mint két évtized munkáját, rendkívül tisztességtelen is a többi alkotóval szemben. Szankcionálhatjuk azt, azokat, aki, akik a jelek, mintázatok alapján nem saját maguk által létrehozott műveket küldenek be, de én úgy látom, hogy hosszú távon ez sem megoldás, hiszen ezek a rendszerek is rohamosan fejlődnek. Én ezt semmilyen szinten nem tudom és nem is fogom tolerálni. Számomra ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Sem erőm, sem időm, sem kedvem nincs az ilyenekkel foglalkozni, vagy minden egyes beküldött novellát a korrektúrázás, átolvasás után még nyolc-kilenc AI-detektoron átfuttatni. Hiszen, ha az alkotó maga nem vallja be, vagy jelzi bárhogyan, hogy a novellája (alapvetően) AI-val generált, soha senki nem fogja azt 100% bizonyossággal megmondani. Ráadásul a sok amatőr alkotás között még fel sem tűnik, mert van már annyira jó bármelyik LLM.
Persze felmerült az ötlet, hogy kiírjuk a főoldalunkra kiemelten, hogy nem fogadunk AI-val generált tartalmat. Nem gondolnám, hogy ez segítene. Egyrészt az emberek el sem fogják olvasni. Másrészt, aki AI-val generáltat novellát, az magasról leszarja a mi kérésünket. Aki pedig elolvassa, és figyelembe is veszi, az nagy valószínűséggel eddig sem élt ezzel a lehetőséggel.
Talán még most időben vagyunk ahhoz, hogy azt mondjuk, ennyi volt, és megmaradjunk annak, amik szándékunk és alapelveink szerint voltunk és vagyunk, és tényleges emberi értékeket közvetítsünk. Ám sajnos úgy látom, az emberi értékeket maguk az emberek pusztítják el, amihez én sem az oldalon, sem máshol nem akarok asszisztálni. Elfogytak azok az eszközök, amelyekkel érdemben tehetünk bármit, de megőrizhetjük mementóként magunkat olyannak, amilyennek az embereknek lenniük kellene. Előbb-utóbb számítottam ilyesmire, mióta elszaporodtak az ilyen eszközök, de reméltem, hogy a közösségünk tagjai osztják azokat az értékeket, amelyeket mi. Ezek szerint sajnos nem mindenki, és én innentől kezdve nem látom tovább értelmét folytatni.
Ha valakinek netalán eszébe jutna a tisztelt olvasók közül, hogy hát bizony régebben, sőt nem is olyan régen még az AKF-ben is volt AI generált tartalom, és akkor én most mit is problémázok itt tulajdonképpen, akkor ő bizony nem látja a különbséget. Kapitány barátom, szerkesztőtársam generált szövegeiről mindig lehetett tudni, hogy azok, ráadásul általa írt programokkal lettek létrehozva. Az AKF-ben megjelent tartalomról is egyértelműsítettük, hogy azt egy AI-val történt beszélgetés során „mondta” az AI. A beküldött novellákról viszont csak sejteni lehet, hogy alapvetően nem az alkotta meg, aki beküldte, mert ő maga azt nem közölte. És pont.
Az alkotóművészetben sohasem csak a végeredmény számított. Legalábbis az alkotónak biztosan nem. Lehet egy AI generált kép, videó is csodaszép, varázslatos, érzelmekkel teli. Megkaphatja tőle a néző, amit szeretne. És bizonyára az „alkotó” is megkapja érte a lájkokat, rózsákat, szívecskéket, egyéb lófaszokat, és nagyon örül, hogy végre elért valamit a szánalmas életében néhány kitapasztalt prompttal. A valódi alkotónak azonban, ahogyan az igazi műértőnek is, az út is éppoly fontos, ha nem fontosabb, mint maga a végső mű. Ezt a belső utazást, amelyet az alkotó átél művének létrehozása közben, valamint amit a mű szemlélője, olvasója él át, biztosan tudva, hogy azt egy élő, lélegző, valódi hús-vér ember hozta létre, sohasem fogja pótolni semmi, ami mesterséges.
Régóta figyelem már, hogy mind az oldalunkon, mind a közösségi média felületeinken nem működik a közösség. Tudom, látom, hogy ez mindenhol máshol is így van. Nincs aktivitás az ilyesfajta értelmes tartalmaknál, legtöbbször maximum egy emoji van csak odaszúrva, jelezve, hogy láttam, itt jártam, tovagördültem. Nincsenek vélemények az alkotások alatt, még egy „Ez tetszett.” sem, nincs fórumtevékenység, gyakorlatilag nincs kommunikáció.
Átalakult a közösség, mert megváltozott a tartalomfogyasztás fizikai és elektronikus platformja is. Az asztali számítógépek, laptopok, de még a tabletek helyett is többnyire mobilt használnak, amelyen ténylegesen értelmes tartalmat kényelmetlen nézni, olvasni, hallgatni (nagy-nagy tisztelet a kivételeknek). Pörögnek vég nélkül, órákig a rövid tartalmak, mert „nincs idő” a hosszabbakra.
Nem csak az aktivitás, a látogatottság, az elérés is jelentősen – harmadára, negyedére – lecsökkent az utóbbi években, annak ellenére, hogy naponta volt frissítés. Az AKF-ek két éve a Facebookon még rendszeresen háromezer és afölötti elérést hoztak, ma jó, ha a hat-hétszázat elérik.
Azt, hogy az AKF egy ideje olyan, amilyen, részben az én hibámnak is tartom. Sajnos már nem olyanok, amelyek megfelelnek akár a saját elvárásaimnak, és változatosabb tartalommal bírnak. És nem azért nem változatosabbak, mert én így döntöttem, hanem mert elkoptak mellőlem azok, akik rendre írtak valamilyen témában, legyen az történelem, koncertbeszámoló, zenei album ismertető, könyvajánló, interjú, rendezvénybeszámoló, film-, sorozatajánló. Az azért csak nem elvárható, hogy még ezeket is én írjam meg... A borító is problémás, ám erről írtam a novemberi számunk köszöntőjében. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy az abba bekerült, az ott megjelent novellák, versek ne lennének színvonalasak az amatőr irodalom berkein belül – de néha még azon kívül is. Nagyon is jó alkotások, igazán örülök magam is, hogy olvashatom azokat. Ám összességében nem vagyok elégedett, ez pedig komolyan frusztrál jó ideje, és tudjuk, hogy ez hosszú távon nem tesz jót.
Nem azt mondom mindezzel, hogy már nem érdekel a Lidércfény, vagy ne csinálnám szívesen, mert azért kicsi örömmel mindig eltölt, hogy a Facebook oldalunkon néhányan kifejezik a tetszésüket a napi frissítéseknél, de az a tíz-tizenkét ember, meg az átlag negyven bejegyzéselérés tulajdonképpen semmi a hatszázötven taghoz képest. Szép az az elv, hogy amíg egyvalakinek is tetszik, addig csinálja az ember, de ha a szentimentalizmust félretesszük, valóban ér annyit az egész, mint amennyi munkát naponta, hetente, havonta belefektetek? Úgy érzem, nekem már nem.
A jelenleg futó lidércfényes projekteket természetesen befejezem, és nem tűnök el teljesen. Voltak, akik kikérték az előzetes véleményem egy-egy alkotásukkal kapcsolatban, nekik, és persze másoknak is szívesen segítek, amennyiben megkérnek, és időm, energiám engedi.
Ám ez mégis egy búcsú a részemről, egy korszak lezárása, de, ahogy azt mondani szokták, valaminek a vége egy új dolog kezdete. Ne higgyétek, hogy ez könnyű döntés volt, vagy hogy egyik percről a másikra hoztam meg. Csak az tudja, milyen nehéz elengedni egy olyan dolgot, amit több évtized óta veled van, az életed, a mindennapjaid része, aki maga is átélt ilyet.
Köszönettel és hálával tartozom mindazoknak, akik velem tartottak lidércfényes utamon, vagy akár még korábbról. Köszönöm minden egyes Lidércfény alkotónak, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszönöm a lehetőségeket, a kialakult szakmai kapcsolatokat, a barátságokat.
Maradok tisztelettel:
Jimmy Cartwright (Bognár Zsolt)
