Tanyasi vígság
Bátyám sürgött-forgott vígan,
Bogrács füstölt csendes tájon,
Csülök főtt a jó tűz fölött,
Szaftja ígért ízt, örömöt.
„El ne fogyjon!” – szólt a tréfa,
Nevetés lett mindnek bére,
„Nem fogy el az, van még bőven!”
Mondta Ő is jókedvében.
Nagy bográcsban rotyogott már,
Megéhezett rá kicsi és nagy,
Gyerkőcsereg körbeállta, Mama, Tata ott volt nála,
Várta mind a falatkáját,
Illat járta be a tanyát.
Lillus nézte csillogó szemmel Apját,
Ki állt büszkén, rendben,
Ott voltam én is, az Öccse,
Jókedv fűzött minket össze.
Barátnők is súgtak halkan:
„Mikor készül el már végre?”
S nekik a jó apukája
Mosolyogva, bólogatva,
Őrizgette a szép rendet,
Hogy a vígság meg ne álljék.
Napsütötte tél volt ekkor,
Hó se látszott semerre sem,
A szívekben nyár is dalolt,
Meleg szó járt, jó volt ott künn,
„Az idő remek!” – szállt a nóta,
Visszhangzott a tanya „óra”.
Tányér csörrent, villa csillant,
Minden kéz már enni kívánt,
Megvolt minden, mint boltnak polcán,
Se hiány, se gond, kávé is volt, üdítő is,
Elvarázsolt kis világunk,
Nevetéssel telt meg házunk.
Csongrádi tanya, 2025. tél
