Romária titkai - Cigány legendárium - A Kívánságok Patakájnak különös esete
A Pusztaháti-alsó térség egyetlen figyelemreméltó természeti csodája a Patak, amely, ha épp volt benne víz, általában nem volt benne semmi más. Leginkább víz se. Ezért is lepődött meg annak idején mindenki, amikor Gazsi — akit a környék legmegbízhatóbb hazudozójaként tartottak számon — azt állította, hogy fogott egy aranyhalat.
A helybeliek természetesen úgy fogadták ezt az információt, mint a postás a harapós kutyát: tisztes távolságból, de kíváncsisággal. A legenda szerint Gazsi a vízparton sütkérezett, amikor az aranyhal ki-be úszott a víz helyén, némi nedves iszapban. Gazsi gyors volt, a hal meg óvatlan, így hát megszületett a cselekedet, amely később a községi kocsmában immár homályos, mégis fenséges mítoszként élt tovább.
Gazsinak hármat lehetett kívánni, de ő — mint azt utólag beismerte — már régóta szeretett volna egy nagy házat, egy szép asszonyt, és valami olyasmit, amit nem mert részletezni, csak annyit mondott: „legyen nagy, és legyen sok benne.” Így történt, hogy lett nagy ház, nagy asszony (mármint szépségileg), továbbá egy nagy tenisz, amelynek következtében Navratilova és Steffi Graf rendszeresen leizzasztotta a kertben.
Így esett, hogy egy napon meglátogatta őt a barátja, Bendő Jóska — a népnyelv szerint „Harmadik Segítségére” Jóska, mert mindig háromszor kellett neki elmagyarázni valamit.
Amikor Jóska megpillantotta a palotát, a két hölgysportoló elegáns fonákszerváit, és Gazsi feleségének holdfényes mosolyát, megkérdezte:
– Te, Gazsi… ezt mégis hogyan?
Gazsi elmesélte a patakot, az aranyhalat, a hármat, a többit. Jóska szeme úgy kezdett csillogni, mint a kocsmai söröspoháré, ha fény éri.
– Nem lehetne nekem is kívánni?
– Hogyne lehetne! – mondta Gazsi. – Holnap reggel lemegyünk, kifogod, megmondja, mit kell csinálni. A hal nagyon udvarias, csak kicsit félrehall.
Másnap tehát Jóska is kifogta az aranyhalat, amely olyan fáradt volt a sok kívánságtól, hogy már csak automatikusan mondta:
– Három kívánság. Visszadobni. Kívánni. Röviden, mert déltájban szieszta.
Jóska nagy levegőt vett:
– Legyen nekem szíp nagy házam, de még nagyobb, mint a Gazsijé!
– Rendben – mondta a hal.
– Legyen szíp asszonyom, de még szebb, mint a Gazsié!
– Jegyezve.
– És legyen nagy szex! Nagyon nagy szex!
A hal biccentett, ami különös látvány volt, mert a feje nem erre volt kitalálva, aztán eltűnt a patak iszapjában.
Mikor Jóska hazaért, ott magasodott a palota, melynek mérete miatt két külön irányítószámot kapott. Az ablakban pedig egy asszony integetett, oly szép, hogy a pusztai szél is csak suttogni mert körülötte.
Jóska belépett a házba… és azonnal a bokájáig süllyedt a kekszben.
Nem apróbb, nem nagyobb, hanem az a harmincnyolc kilós, dobozostul kiborult, ipari csomagolású fajta, amely tömbben áll, mint a téglagyár termelése.
A keksz pedig csak ömlött. Mindenhonnan. A lépcsőről, a padlásról, a csillárból. A csapból döntetlenben jött a hideg vízzel.
Jóska visszament Gazsihoz.
– Gazsi, te, hallod! Kívántam nagy házat, lett nagy ház, kívántam szíp asszonyt, lett szíp asszony… De hát azt is kívántam, hogy legyen nagy szex, oszt’ most ömlik a házból a keksz!
Gazsi rásandított, majd elmosolyodott, ahogy az a férfi mosolyog, aki megértette az élet nagy igazságait, noha nem örül nekik.
– Miért, mit gondolsz? Én nagy téniszt kívántam?!
A távolban ekkor Steffi Graf épp kettősszervát ütött, Navratilova pedig megjegyezte, hogy ha így haladnak, lassan ligát kell alapítani. A pusztai szél erre csak annyit mondott: „Jézus óta nem láttam ilyet…”
És valóban: a Kívánságok Patajka vidéke ismét bebizonyította, hogy a kívánságokkal óvatosan kell bánni — különösen, ha az aranyhal rosszul hall, de jó szándékkal félreért.
