Egy ködös hajnalon
Percek hullnak és köd szitál, varjak kárognak tónál,
keresni kellene valamit most, ami többet ér a szónál,
keresztre feszített angyalként bámul ránk saját életünk,
eltörpült varázslatot keresve térdre rogyva súgom az élet
most sem ostoba, sorsgyilkosként ködbe vész minden perc,
varjak kárognak a tónál, ne legyél önmagad gyilkosa, Te ostoba,
a lehetőségek kútjába fulladt a múlt, a víztükörben egy idegen arc,
rám kacsint, én vagyok, aki lehettél volna, ha nem leszel a jövőd gyilkosa.
Ködbe zárt körforgás, földre rogyni, önmagunkat idegenként cserbenhagyni.
