Enyhe bánat
Elsüppedünk a sárban, a mélyben,
Elsüppedünk világunk tengerében,
Holttá lesz az élő s élővé válik a holt,
Eső közben a szívem efféléket dalol.
Zakatol a lélek, de meg is nyugszik hamar,
Bár az ősz felgyorsult életünkben a parányi idő,
Csak úgy elszelel
Majdan, mint a fűnek magja újra kel.
S egy pillanatra a szeptember is lelassul,
Meg-meg állunk, hogy életünk mikéntjeiről vacilláljunk.
Leszakadt az ég, sírnak az angyalok
Bánatukban, hogy oly botor az élet,
Utána kisüt a Nap, s elhozza Nékünk a nyugodalmat.
Mártély, 2025. ősz
