A mocsár átka
„Az Úr 1452. évében járunk, mikor a sötét középkor tele volt félelmetesebbnél félelmetesebb szörnyekkel, boszorkányokkal, lidércekkel és egyéb emberevő rémségekkel. Ebben az évben születtem én egy eldugott kis angliai faluban – egy szegény asszony egyetlen fiaként –, melynek határában egy titokzatos mocsár állt. A láp már messziről bűzlött, orrfacsaró szaga a rothadást árasztotta magából, melyet az oszladozó állat tetemek és csontjaik ontották. Teliholdas éjszakákon vérfagyasztó üvöltés hallatszott, amely még a legbátrabbakat is félelemmel töltött el.
Anyám szerint a rosszcsont gyerekek is itt tűntek el, a mocsár réme ragadta el őket. Ezek után érthető, hogy messzire kerültem még a környékét is. Az egyetlen bevételi forrást a helyi uraság adta, ahová elszegődtem birkapásztornak. Hatalmas nyájat terelgettem minden egyes nap ki a dús rétekre, csak a pásztorkutya volt a társam. A legelő vége a mocsár határát súrolta. De mintha az állatok is érezték volna, hogy jobb elkerülni azt a helyet, valahogy sosem mentek arra.
Egyik nap mikor langyos szellő fújdogált, a delelő nap melegen simogatta a levegőt, a jószágok déli pihenőjüket töltötték, engem is hatalmába kerített az álom. Talán csak egy fél órát szenderültem el, mikor éktelen bégetésre keltem fel. Felpattantam és megláttam, hogy három birka a mocsár területére tévedt, és szép lassan elnyeli őket az ingovány, ha nem segítek rajtuk.
Ahogy bírtam futottam feléjük, nem törődve a mocsári legendákkal, jobban tartottam gazduram haragjától, mint a rémtől. Már majdnem elértem őket, mikor a kutyám szűkölni kezdett és félelemmel a szemében hátrált. Arra néztem amerre ő, és megfagyott ereimben a vér. Egy hatalmas két lábon járó farkas sziluettje rajzolódott ki a mocsár ködéből, vörös szemei gonoszul világítottak, amikor rám nézett.
Hanyatthomlok menekültem, hátrahagyva a kétségbeesett jószágokat, melyek halálhörgései még most is a fülembe visszhangoznak.”
– Ez az első feljegyzés a Rougaruoról, azaz a mocsári vérfarkasról – fejezte be az olvasást a professzor, ahogy a hallgatók felé fordult. – Természetesen ezek a népi hiedelmek egyes kultúrákban jelennek meg, mely szerint még mindig fellelhetők.
Rick Warren figyelmesen hallgatta a professzor előadását, mert bármilyen elképzelhetetlen volt egy hónappal ezelőtt kezdődtek a rejtélyes eltűnések.
Először egy turista vált köddé, miután a városba érkezett. Szemtanúk szerint a mocsár felől érdeklődött, hogy lehet oda jutni, mert kutatja a mocsár legendáját. Hiába figyelmeztették, hogy veszélyes a hely az ingovány miatt, nem törődött vele. Utána senki sem látta többet.
Következő áldozat egy részeg volt, aki valószínűleg a késő éjszakai ködben tévedt arra. Bár ő előkerült, a mocsár szélén találtak rá, de testét szanaszét marcangolta valami, karját és combját szinte csontig hatoló karmolásnyomok borították.
Rick Warrent azelőtt helyezték oda, mielőtt a halálesetek elkezdődtek. A város lakói hamar bizalmukba fogadták a magabiztos, határozott férfit, aki az új helyi rendőr lett. A harmadik eset volt a legbizarrabb, ugyanis a város lelkésze tűnt el, aki szintén sokat foglalkozott a témával, és Rick-kel osztotta meg észrevételeit. A nyomozó először kétkedve fogadta barátja nézeteit, ő maga inkább szkeptikus volt, de az utóbbi idők történései meginogtatták.
Mikor a lelkész is eltűnt, a professzorhoz fordult, aki szakértője volt ennek. Megtudta, hogy Rougarouvá válni többféleképpen is lehet, ha megsebez, ha valaki megöli őt és a fenevad vére ráfröccsen, vagy ha valaki a szemébe néz.
A lelkész eltűnése előtti hetekben a mocsárnál járt és látni vélte, hogy egy ismeretlen farkasszerű lény vetette be magát az ingoványba, vörös szemei úgy fénylettek, mint a pokol tüze.
Rick amikor értesült a hírről, elment a plébániára. A lelkész mindig emlegette, hogy ha valami történne vele, a titkos rekeszben mindent megtalál, amit tud. Reszkető kézzel nyitotta ki a rekeszt és vette ki belőle a papírokat. Jegyzetek voltak a Rougaruoról, bár ezeket már ő is tudta, amíg egy érdekes bejegyzést nem talált.
„Megláttam és megfagyott ereimben a vér, mintha a pokolból jött volna elő a sátán kutyájaként, vicsorogva meredt rám, Istenhez fohászkodtam, ő pedig haragos morgással eltűnt a mocsárban.”
Visszafojtott lélegzettel olvasta a sorokat, miközben baljós érzés fogta el.
Rick a falubeliekkel egy hajtóvadászatot szervezett, telihold éjszakájára tervezték, amikor a szörnyeteg ismét felbukkan.
A férfi tudta, hogy a fenevad jól ismeri a mocsarat, hol nyeli el örökre a gyanútlan áldozatokat. Bár az emberek elszántak voltak, de félelmük még így is érezhető volt.
Ahogy világított a telihold ezüstös fénye a mocsár fölött, mintha hívogatná az arra járókat, hogy minél beljebb kerüljenek az ingoványba. A falusiak szinte lépésről lépésre haladtak, amikor a köd kezdte beborítani a tájat. Ahogy egyre kevésbé láttak maguk körül, annál ijesztőbbé vált minden egyes apró zaj. Páran visszafordultak, inukba szállt a bátorságuk, Rick hiába figyelmeztette őket, hogy maradjanak együtt, hajthatatlanok voltak.
A nyomozó hetedik érzéke mint egy kis vészcsengő bekapcsolt, tudta, hogy nincsenek egyedül. Még nem látta, honnan jön a veszély, a telihold ezüstje szétterült a mocsár fölött, a köd lassan fojtogató falat vont köréjük. A férfiak lépései cuppogva süllyedtek az ingoványba, minden nesz élesebben hasított beléjük. Aztán egy sikoly – éles, emberi, majd hirtelen elfojtott – hasított a hátuk mögé. Mire odaértek, csak szétmarcangolt testek hevertek a vértől vörösre festett sárban.
És akkor megjelent. A köd szétvált, s a Rougarou előugrott: hatalmas, szőr borította test, izzó vörös szemek, morgása olyan volt, mintha a föld gyomrából tört volna elő. És akkor újra lecsapott, Rick még sosem látott hozzá hasonló lényt, aki óriási termetével és fenyegető morgással ugrott neki áldozatának. Halálsikolya a nyomozó fülébe csengett, ahogy elragadta mellőle társát. Remegő kézzel tartotta felé a fegyverét és lőtt, és újból és újból, míg ki nem ürítette a tárat.
A fenevad fájdalmas üvöltéssel esett össze, vérszomjas tekintete lassan üvegessé változott.
Rick és a megmaradt férfiak megkönnyebbülten vették körül a vérfarkast, alig akarták elhinni, hogy vége a rémálomnak.
Már kezdett hajnalodni, mikor elindultak visszafelé a mocsárból. A reggeli köd lassan oszladozni kezdett már, Rick maradt hátul, kezében szorongatott valamit, amit a Rougaruo nyakából szedett le, míg a többiek oda nem értek.
Egy feszület volt, amit a lelkész hordott mindig a nyakában.
