Ősemberből halhatatlan

Fantasy / Novellák (1048 katt) Alexa840
  2011.12.29.

A mű részt vett a VI. Lidércfény Pályázaton.

A történettudomány szerinti őskor az ember történetének első, leghosszabb korszaka, amely a földtörténeti harmadidőszak utolsó szakaszával és a földtörténeti negyedidőszakkal egybe esik.

Az őskor kezdete, az első emberelődök megjelenése, kb. 6-4 millió évvel ezelőttre tehető, vége pedig az írott történelem kezdete az i. e. 4. évezredben, ez egyben az ókor kezdete is. Kezdetben az ősember eszközkészítéssel, rendszeres gyűjtögetéssel foglalkozott, vadászatból és halászatból élt, fejlett kő és csont eszközöket használt és a tűzet is ismerte, persze nem volt egy könnyű élet az sem.

Több ember és medve csoport is pályázott ugyan arra az élőhelyre, területre, barlangokra és mindig az erősebb csoport vitt mindent, voltak viták, viszályok és háborúk is, sajnos halottak is voltak, és minden csoport a saját halottait gödörbe dobta ékszereivel, fegyvereivel és földet szórtak rájuk, ez volt a temetés, illetve botokkal jelezték, hogy oda már temettek embert.

Az egyik csatát a csapatok ellen Kari ősember és csoportja nyerte meg, de tőlük is sokan oda vesztek, közben a sámán is mindig csak a viszályt keltette, de senki sem gondolta volna, hogy egy ilyen nagy dolog is megeshet velük.

Minden akkor kezdődött, mikor egy hajnalban Kari ősember felesége Inka, az édesanyám barlangban életet adott nekem, két idősebb asszony segített a szülésbe, Kari, az apám a csoport vezére, végig ott volt a szülésnél, a kislány, azaz én egészséges volt, és a Lexa nevet kaptam. A csoport békésen éldegélt egy nagyobb területen, több barlangot elfoglaltak, több család lakott benne, kisgyerekek, nagy gyerekek, szülők és idősek is.

A férfiak Kari vezetésével minden nap vadászni és halászni jártak, gyűjtögettek és minden nap végén a férfiak a barlangok előtt sörözgettek és megvitatták a napi dolgaikat. Messze elkerülték a sámánjukat, aki a hegy tetején lévő kis kőbarlangba húzta meg magát, ő nagyon gonosz ősember volt, aki mindenkinek csak ártani akart, ezért is száműzték őt a csoportból, mivel a sámán mindent látott, ezért tudomása volt a kis Lexa születéséről is, hiába nem élt velük, és azon volt, hogy ártson neki.

Nem csak a sámán jelentett veszélyt, de a vérengző vadállatok is, akik sok ember halálát okozták már, nem beszélve távoli bolygókról érkezett idegenekről és a halhatatlanokról sem.

A szüleim mindentől óvtak, védtek, nem engedtek messze játszani, mindig Inka közelében voltam a többi gyerekkel együtt.

Mikor megszülettem egy másik bolygón is született egy kisfiú, akit Valkónak hívtak, ő egy idegen bolygón élt, máshogy nevelkedett, mint én, máshogy nézett ki, és senki sem hitte, hogy nekünk valaha közünk lesz egymáshoz.

Egy alkalommal épp a barlang előtt sörözgettek a férfiak, amit ők állítottak elő, mikor a legveszélyesebb barnamedve és csapata támadt ránk, a férfiak szembe szálltak vele, de sokan elestek, és szinte csak nők és gyerekek maradtunk, így kénytelenek voltunk tovább állni, a medvék pedig beköltöztek a barlangjainkban.

Csak mentünk és vándoroltunk, három, négy napot is mentünk, mikor egy tisztásra értünk, amit kőbarlangok szegélyeztek, az életbe maradt férfiak Kari apám vezetésével megnézték, hogy laknak-e a barlangba, nem volt senki, ezért beköltöztünk mi, de pár nap múlva egy szürke medve és csapata lakoltatott ki minket, így újra útra kellett kelnünk, nemsokára elénk ugrott a sámán, és közölte velünk, hogy nagy veszély fenyeget minket, mindenki meg fog halni, Kari nem foglalkozott vele, hiszen ő mindig csak kántált és rossz dolgokat jósolt, ami hol bevált, hol nem.

Mentünk tovább, pár nap gyaloglás után egy erdőbe jutottunk, ahol ismét egy sereg medvével találkoztunk, akik mikor észrevettek minket, megtámadtak, a nők és a gyerekek futottak, fára másztunk, faodúba bujtunk, bokorba bujtunk, ki hova, a férfiak szembeszálltak velük, de sajnos csak Kari apám élte túl, úgyhogy halottnak tetette magát.

Mikor a medvék elmentek, mindenki előbújt, segítettünk Kari apámnak, és tovább mentünk, estére egy rétre értünk az erdő szélén, így a földön ott aludtunk, ott töltöttük az éjszakát. Másnap arra ébredtünk, hogy barlangi medvék menekülnek az erdőn át felénk, mire felkeltünk, már oda értek a halhatatlanok, és mindenkit megöltek, kivéve engem, én elmenekültem a medvék után, és nem értek utol szerencsére. A halhatatlanok el akarták foglalni a bolygónkat, és célul tűzték ki, hogy mindenkit kiirtanak, állatokat, embereket egyaránt.

Egy barlangba húztam meg magam, de féltem, hiszen egyedül voltam, napokig voltam ott, sok gallyat gyűjtöttem és tűzet csiholtam két kő segítségével, hogy a medvéket elüldözzem, hiszen ők féltek a tűztől, akár csak a többi állat, bogyókat gyűjtöttem, halat fogtam a közeli kis tóban, megsütöttem a tűz fölött, és azt ettem, a tóban fürödtem, levelekből és lehullott állatbőrből készítettem magamnak ruhát, hónapokig éltem ott egyedül.

Egyszer egy roppanást hallottam, kinéztem, és Valkó állt előttem, nem tudtam, ki ő, megijedtem és a barlangba menekültem, ő utánam jött, elkezdett hozzám beszélni, szavai megnyugtattak, és előjöttem, egész estét átbeszéltük, elmesélte, hogy összeveszett a családjával és elmenekült, nem értettem, mit érez, hiszen én elvesztettem a szüleimet az ő családja miatt, de nagyon kedves fiú volt, így nem tudtam rá haragudni, egyidősek voltunk és harcos lelkűek, csak ő halhatatlan volt, én meg nem.

Ezután ott lakot velem, megtanítottam halászni, vadászni, gyűjtögetni, lehullott bőrökből ruhát készíteni, kőszerszámokat, sör készítésére, ő pedig megtanított különböző ételek elkészítésére, megtanított harcolni, hogy meg tudjam védeni magamat, mesélt a halhatatlan népről, elmondta a gyenge pontjukat, ami a fejük volt, ha fejbe vágják őket a fejük közepén, akkor elvesztik a halhatatlanságukat, elmondta, hogy nagyon harciasak és bármire képesek, azt is elárulta, ha egy halhatatlan megcsókol egy másik embert, ő is halhatatlanná válik.

Ismét hónapok teltek el, és mi egyre jobban kötődtünk egymáshoz, kezdtek érzelmek is kialakulni, de ekkor a barnamedve ismét megtalált és nekem támadt, Valkó a védelmemre kelt, hiszen neki nem tudott ártani a medve, nem halt meg, egy idő után a medve megunta, hogy hiába öli meg, mindig felkel, így hát elment onnan, kicsit furcsa volt látni, hogy egymás után ölte meg őt, akinek meg sem kottyant, és ismét feléledt.

Örültem, hogy a medve végre békén hagy engem, és reméltem, hogy többet nem zaklat minket. Valkó megkérdezte, hogy jól vagyok-e, ekkor már jól voltam, csak megijedtem, átölelt, majd váratlanul megcsókolt engem, én meglepődtem, de élveztem a csókot, ekkor váltam én is halhatatlanná, ami ekkor eszembe sem jutott.

Másnap, mikor kint sörözgettünk Valkóval a barlang előtt, a sámánunk, aki még életben maradt rajtam kívül, elém ugrott és azt mondta, hogy látja a közelgő halálomat, ezért jól vigyázzak, de én elzavartam őt, nem törődtem vele.

A következő nap Valkó eltűnt, nem tudtam, hol van, elkezdtem keresni, az erdőbe tévedtem, ahol ott volt egy csomó halhatatlan, akik, amikor észre vettek, üldözni kezdtek, a barlangba menekültem, de utánam jöttek, és a szívembe tört szúrtak, majd eltűntek, nemsokára megjelent Valkó aki, élelemért ment, de érezte, hogy bajba vagyok, és vissza jött, szerelmet vallott, majd ismét megcsókolt engem, ekkor én kinyitottam a szememet és felkeltem, ekkor tudatosult bennem, hogy halhatatlan lettem, és hogy Valkó az én lelki társam, aki mindig velem van és vigyázz rám.

A következő napokban együtt jártunk Valkóval élelemért, együtt vadásztunk, halásztunk, gyűjtögettünk, és egyre többet megtudtam a halhatatlanokról, hiszen már én is az voltam, ősember, de halhatatlan.

A sámánom mindent látott, és azt is, hogy meghaltam, majd feléledtem, látta a csókot és hogy halhatatlan lettem, de még mindig a vesztemet akartam nagyon.

Nem számítottunk arra, hogy egy másik bolygóról megérkeztek a manipulátorok, akik az emberek genetikai kódját próbálták meg befolyásolni, hogy ezáltal segítsék az evolúciót, a halhatatlanokat próbálták meg manipulálni, akiket kisebb nagyobb sikerrel sikerült is, ezáltal a mai ember viselkedését kezdték el utánozni, egyre több gyermek született.

A manipulátorok ránk is ránk találtak, és egy kód nyomó gépet nyomott a fejünkhöz, hogy mi is az ő emberüké váljunk, de ekkor lépet be a barnamedve, aki elzavarta a manipulátorokat, majd eltűnt, nem értettem, miért tette, hiszen ő is az ellenségünk volt, Valkó, aki nemcsak halhatatlan volt, de voltak megérzései is, elmondta, hogy valószínű, a medve genetikáját is összezavarták, ezért segített nekünk.

Valkó szüleinek feltűnt, hogy a fiúk hónapok óta eltűnt, és keresni kezdték, meg is találták nálam őt, és elhurcolták, sírtam, hiszen nagyon megszerettem őt, és már hozzá tartoztam, ezt ő is érezte, de a szüleinek nem tetszett, hogy egy ősember lánya legyen a Valkó mellett.

Hiszen hiába váltam halhatatlanná, a külsőm ősemberi volt, 155 cm magas voltam, 50 kiló, rövid, lapos homlokom volt, összenőtt dús szemöldököm, széles orrom, göndör, barna hajam, barna szemem, rövid végtagjaim, kissé előre álló fogazat, a mellemet és a nemi szervemet takarta csak némi ruha, amit én készítettem.

Valkó épp az ellenkezőm volt, 175 cm magas, 90 kiló, magas homloka volt, külön álló szemöldöke, keskeny orra, hosszú, egyenes haja, kék szeme, hosszú végtagjai, kicsi, keskeny fogsor, és ő állatába nadrágba volt, felső teste szabadon volt.

A szülei bezárták az űrhajójuk egyik szobájába, ahonnan nem tudott kimenni, de sokat gondolt rám, ahogy én is rá, és mivel nagyon erős volt a kötelék köztünk, így gondolatban tudtunk kommunikálni egymással.

Kitaláltuk, hogy megszöktetem őt, így egyik este, mikor mindenki aludt, az űrhajóhoz mentem és felmásztam az ablakához, aki, mikor észrevett, nagyon megörült nekem, megpróbáltam kinyitni az ablakot, de nem ment, kerestem egy botot, majd egy követ, de sehogy sem sikerült, vertem kívülről, Valkó belülről, de semmi, ekkor megjelent a barnamedve, és kiszedte a helyéről, és mi elmenekültünk, vissza a barlangba, ahol Valkó úgy döntött, hogy átalakítja a külsőmet, hogy jobban hasonlítsak rájuk, magas kőcipőt készítettünk nekem, hogy magasabbnak tűnjek, hiszen náluk a nők is 175 cm magasak voltak, kiszedte a szemöldökömet kőből készült csipesszel, hogy két külön szemöldököm legyen, hajamat levágtuk, hiszen, akiknek rövid hajuk volt, azoknak előfordult, hogy begöndörödött náluk is, nem lesz feltűnő, hogy nem egyenes a hajam, varrtunk nekem egy nadrágot és egy pólót, azt adta rám, egyre jobban hasonlítottam rájuk, de a barlangból el kellett mennünk, mert ott keresnek minket legelőször.

Valkó szülei észrevették, hogy a fiúk eltűnt, és elkezdték keresni, ekkor a manipulátorok meglátták őket, és befolyásolták a genetikai kódjukat, akik ez miatt vissza mentek az űrhajóba, és visszarepültek a bolygóra, nemsokára a sámán ugrott eléjük, és elmondta nekik, hogy én és Valkó még ezen a területen mi vagyunk, de rajtunk kívül senki nincs már, ők is elkezdtek keresni minket, de nem találtak, hiszen a barlangot már rég elhagytuk, és után voltunk a tenger felé, ott hajót építettünk és elhajóztunk, ők pedig hetek múlva megunták a keresést, és letelepedtek ott, családot alapítottak a sajátjaikkal, és sok gyerek született, faházakat építettek, és szépen éltek, lassan benépesítették azt a részt.

Mi is lassan megérkeztünk a másik oldalra, ahol fenyőerdős rész volt, és az erdő végén egy kis patak és egy nagy rét, Valkóval egy kis házat építettünk, és továbbra is halásztunk, vadásztunk, gyűjtögettünk, nemsokára gyerekünk született, egy, majd kettő, végül három, és szépen ott éldegéltünk.

A sámánunk közbe megvált a rangjától, és a manipulátorokkal élt, neki is lett egy családja.

A tanulság pedig az, hogy lehet valaki ősember, vagy halhatatlan, azaz ennyire különbözők, de ha a sors egymásnak teremtette őket, akkor történjen bármi, ők egymásra fognak találni, bárki is bármit tesz, vagy mond.

Előző oldal Alexa840
Vélemények a műről (eddig 1 db)