A régmúlt napok fényei

A jövő útjai / Novellák (1562 katt) Homoergaster
  2011.12.27.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/4 számában.

Az üvöltő áradat porszemként sodorta magával a tér ismeretlen vektorainak mélyén. Az idő egyhelyben ácsorgott, aztán száguldani kezdett. A csillagok fénye spirális örvénylésbe kezdett, szemfájdító villódzásuk absztrakt, befogadhatatlan formákat szült. A vibráló horizonton fekete fények gyúltak, olyanok voltak, mint valami negatív világ poklának tüze. A téridő a végsőkig kicsavarodott, olyasféle hangot hallatva, mint a túlterhelt acél szakadása, csak sikolyszerűen elnyújtva, aztán visszatért a megszokott látvány.

Egy kép bukkant fel a semmiből. Az arc magabiztos és kevély tekintete egy született győztesé volt, eltartott egy darabig, míg felismerte benne Vilmos császárt. A '916-os győző, aki az uralma alá hajtotta a fél világot. Az arckép lassan elhalványult, újak jöttek elő helyette. Az Utazó tágra nyílt pupillái a sziklákon nyugodtak, ahogy azok elsuhogtak körülötte. A sodródó kőmező olyan volt a szemében, mint egy régi lovagvár, ahol a legendás ősök szelleme bolyong. Úgy bukkantak fel, mint egy ismeretlen nagy hal a sötét vizek mélyéből. A szállongó kődarabok közt néma kísértetek egy világból, a múltból.

Oly szépek és magasztosak voltak azok a távoli napok. Ihletett alkotók és műveik emlékezete. Költők és bölcs gondolkodók meglátásai. A távoli napok, amidőn a történelem csendes mederben folydogált. Emberek és állatok, nagy kék vizek és az ég. Sorsok és életutak, a tevékeny alkotó élet léleknemesítő küzdelmei. Derűs öregkor a család szeretetében. Fiak és unokák, csöndes, nyugodt távozás egy hosszú út végén. Amikor az évszakok váltakozása volt a világ dinamója, az eleven lüktetés életet lehelt még a gránitba is. Lelke volt a kőnek. A csöndes tisztások apró neszei. A jóleső munka, jó kedvet hoz. A hűs fuvallat tavaszi alkonyon asszonyillatú. A májusi levegő életteli, üde frissessége. A friss hajtások zöldje lassan fakul a növekvő esti homályban. A nap heve barnítja a bőrt.

A távolság finoman vibrál a nyár forróságában. A láthatár elnagyolt csíkjai. A zápor meleg, mégis hűsítő. Erő és egészség, kacaj és béke. A napsugár villódzása a csobogó hullámokon. Önfeledt úszás, homok. Szerelem, barátság. A tábortűznél szalonnasütés közben vidám ének. Vonzalom. A fű harsogó, zöld szaga. Az őszi szél vidám locsogása, sárga, barna és vörös. Eső, a nedves föld és avar, a hajnali ködfátyol oszlik a napfényben. Kabát és kesztyű vagy esernyő. Magabiztos, optimista derű. Irónia és humor. A hó csillogása és ünnepélyes hallgatása. A behavazott éjszakai táj a telihold fényében. Festménytáj. A ropogó hó hangjai, az égő fahasábok fénye. A jóleső meleg, az erős ital. Mesélők történetei, az anekdoták. Nyugodt tervezés a jövőre. Az élet mély tartalma. Férfiak és nők, öregek és ifjak. Munka és pihenés, hétköznap és ünnepnap. Az élet szép és jó. És végül a vakító fény, a mindent elnyelő. Elhaló sikolyok. A hullámzó táj színei megfakulnak. Rakéták!

Az aszteroidák némán szálltak tovább. Csak az űr. Az utazó lassan ocsúdott a transzból. Miután magához tért, nagyot nyelt. 1916-ban Németország fölényesen megnyerte a háborút. Vilmos császár szinte a világ ura lett. Sem Lenin, sem Hitler nem kaptak szerepet ebben a történelemben. Ezután 50 évnyi béke következett, bár Amerikával folyamatosan feszült volt a viszony.

1969. Totális atomháború tört ki a Német Császári Birodalom és az Amerikai Államok Demokratikus Föderációja között. A Föld felrobbant. Ez maradt. Egy szállongó aszteroidamező. És a kísértetek. A régmúlt napok visszfényei. Tovább innen!...

Előző oldal Homoergaster