XIV.LFP. - Lidérclápi legenda
Nevezés a XIV. Lidércfény pályázatra
Valahol Magyarországon, Simagöröngyös és Atomgerendás között létezett egy láp, amit a helyiek Lidérclápnak hívtak, de mindenki tudta, hogy a valóságban ez nem csak láp, hanem egyfajta természetfeletti vidámpark, ahol a horror és a kabaré összeütközött, mint két részeg tehén a karámban.
A simagöröngyösi zombiapokalipszis veteránjai, akik amúgy a világtörténelem legkreatívabb túlélői voltak – mert például tudtak egy kézigránáttal teát főzni – most különös küldetést kaptak: túlélni a Halloween éjszakát a Lidérclápban. Már az első pillanatban tudták, hogy itt nem lehet logikusnak lenni. A láp lakói ugyanis nemcsak lidércek és láphullák voltak, hanem UFO-k, fekete helikopterek, és még egy kóbor flamingó is, aki úgy nézett ki, mintha a New York-i Wall Streetről tévedt volna ide.
A lidércek fénygömbökkel lövöldöztek, mintha egy fényes pingpongmérkőzésen lennének, a láphullák csíptek és haraptak, a fekete helikopter pilótája pedig pánikolt, mert a kabrió UFO-k a rotorok közé próbáltak besurranni. Mindezt tetézte, hogy a helyi mocsár vízszintje oly mértékben csökkent, hogy a láphullák cipőméretre panaszkodtak: „Hogyan ugráljunk, ha nincs elég sár a talpunk alatt?”
A veteránok gyorsan improvizáltak. Az egyik elővett egy banánt, a másik egy régi tűzoltó tömlőt, a harmadik pedig egy üres konzervdobozt, amit sisaknak nevezett. Együtt alkották meg a történet első és egyetlen „lidérc-űrhajó elleni hadtestét”, amely rögtön hírhedtté vált, mert a lidércek összezavarodtak a banán-, konzerv- és vízpermet kombinációtól. Az UFO-k közben elhatározták, hogy „csak a poén kedvéért” elrabolnak egy láphullát, de az hamar visszakövetelte a jogos tulajdonát: saját lábát, amelyet a UFO-k szépen eltették.
A csúcspontot az jelentette, amikor a fekete helikopter pilótája, aki egyébként cukorkát dobott a lidérceknek, véletlenül összekeverte a vezérlőkarokat, és a helikopter forgott, mint egy hatalmas, fekete palacsinta a levegőben. A lidércek visítottak, a láphullák tapsoltak, a flamingó közben próbált táncolni, de a mocsár sárja beszorította a lábát, és így lett ő a Lidércláp első hivatalos „sárba ragadt flamingó táncosa”.
Végül minden rendbe jött. Az UFO-k visszarepültek a galaxisba, a lidércek eltűntek, a helikopter landolt a közeli kukoricásban, a láphullák pedig elégedetten csámcsogtak a visszamaradt banánon. A simagöröngyösi veteránok hősiesen tértek vissza a kocsmába, ahol az első korsó sör után már mesélni sem bírták, mi is történt, de mindenki nevetett, mert az egész olyan abszurd volt, hogy egyetlen emberi agy sem tudta volna feldolgozni.
És így lett a Lidércláp legendája egyszerre félelmetes, nevetséges, kaotikus és teljesen szürreális.