Decemberi események, érdekes
Külvilág / Történelem (1954 katt) | Homoergaster |
2011.12.22. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/1 számában.
1999. december 2. egészségesen született meg
"1999-ben egy magzati méhen belüli műtét során a kis 21 hetes Samuel keze kicsúszott a méhből, és a sebész hozzá képest hatalmas ujja gyengéden visszasegíti az apró kezet a védett anyaméhbe. A kisfiút súlyos gerincproblémával műtötték, majd a méhet visszazárva rendesen fejlődött, és 1999. december másodikán egészségesen született meg."
......
"A műtétet a méhen belül hajtották végre, tehát a magzatnak semmilyen része nem került ki a méhből. A méh külsején végzett finom mozgatás segítségével állították be a magzatot az operációhoz szükséges helyzetbe. A teljes operáció egy és egynegyed órát vett igénybe, és amikor elkészültek, mindannyian megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Az orvos a szeme sarkából azt látta, hogy a méh megrázkódik, majd hirtelen egy teljes kar bukik ki belőle, ami visszahúzódott, míg csak a kis kéz látszott. Az orvos odanyúlt és megemelte a kezet, mely rögtön reagált és megszorította az orvos ujját. Azt orvos megrázta a pirinyó öklöcskét. Az egész olyan gyorsan történt, hogy a mellette álló nővér csak annyit kérdezett:
- Mi történt?
- Kinyúlt a gyerek a méhből - mondta.
- Ó, mindig ezt csinálják - felelte."
1848. december 3-5., 20-26. krónikája
A dicső emlékű forradalom ekkor már honvédő háború, néhány érdekes részlet következzen ebből az időből.
December 3-án William H. Stiles, az Egyesült Államok bécsi nagykövete levélben közli Kossuthtal, hogy felkereste Windisch-Gratzet, aki nem hajlandó a magyarokkal semminemű tárgyalásba bocsátkozni.
Ötödikén Székesfehérvárott egy kút ásása során megtalálják III. Béla király és felesége, Komnénosz Anna sírját.
James Knox Polk amerikai elnök a kongresszushoz intézett üzenetében megerősíti a kaliforniai arany felfedezésének hírét. Kitör a kaliforniai aranyláz.
Huszadikán Kemény Farkas őrnagy és Czetz János alezredes megverik Szurdoknál Jablonsky cs.kir. ezredes csapatait.
Ezen a napon Luis Napoleon Bonapartét átveszi a francia köztársaság elnöki tisztét, és Odilon Barrot-t nevezi ki miniszterelnöknek.
December 26-án Puchner altábornagy utasítja a román népfelkelőket, hogy hagyjanak fel a kegyetlenkedésekkel, mert tetteikért rögtönítélő bíróság előtt fognak felelni.
1945. december 5. öt torpedóromboló eltűnése a Bermuda háromszögben
Ezen a napon kora délután öt Avenger típusú torpedóbombázó repülő emelkedett a levegőbe a Fort Lauderdale-i támaszpont betonjáról. Az egység gyakorló bevetésen volt. A feladat elvégzése után fél öt körül a Flight raj eltűnt, nem találtak roncsokat, sem olajfoltot. Az eset nagy vihart kavart. Furcsa rádióadások, zavaró, érthetetlen körülmények növelték a káoszt. A katonai vizsgálóbizottság nem tudott megnyugtató választ adni a hogyanra és miértre, és ezt a jelentésében el is ismerte.
Az egyik a katona mentalitásra elmebajt hozó, az egyik repülős esete. Alan Kosnar őrmestert rendkívüli rossz előérzet gyötörte, ezért felmentését kérte a csapatorvosnál ezen repülés alól. A hátborzongató az volt, hogy a raj hivatalosan teljes létszámmal indult el. Amikor ez kiderült, azonnal létszám ellenőrzést tartottak, senki sem hiányzott! Akkor kirepült az őrmester helyett?
Az elmúlt évtizedekben többször is megtalálni vélték a raj egy-egy gépének roncsait a tengerfenéken. Mindannyiszor kiderült alaposabb vizsgálat után, hogy nem a Flight 19-hez tartozott a roncs. Egy érdekes hír, hogy a raj parancsnoka, Charles Taylor hadnagy állítólag egyszercsak visszatért Fort Lauderdale bázisra, 1991 márciusában! A hadnagy szerint ő mindössze fél órát repült valami furcsa ködben, ami egy folyosót formázott, s amikor kibukkant belőle, 1991-ben találta magát...
1956. december 6. vöröszászlós tüntetés
Az ún. vöröszászlós tüntetés valójában egy provokáció volt ezen a napon a nyugati pályaudvarnál. A BM Országos Rendőrfőkapitányság 3-as osztálya ügynökökkel figyeltette az akciót. Azért szervezték ezt a "tüntetést", hogy a válaszként kialakuló tömegdemonstrációt szétverhessék. A mintegy 300 főnyi "tüntető" röplapokat osztogatott, a 9. kerületi MSZMP intézőbizottsága nevében. A menet az akkori, később felrobbantott Nemzeti Színházig zavartalan volt, innentől felháborodott járókelők zavarták meg. El akarták venni a vörös zászlókat, és szidalmazták a felvonulókat, például árulózták azokat. A tömeggé duzzadt csoportok összetűztek a vöröszászlós tüntetőkkel. A nyugati pályaudvaron összevont karhatalom és a szovjet páncélosok tüzet nyitottak, a tömeg szétoszlott. Öt személyt azzal vádoltak meg, hogy késekkel és kézigránátokkal akarták megtámadni a menetet. Őket a helyszínen tarkón lőtték. A lövöldözésben több vétlen járókelő is meghalt, néhányukat azóta sikerült azonosítani is.
1941. december 7. a Pearl Harbor-i támadás
3 hónappal a japánok legyőzése után egy texasi szenátor összehívta a közös kongresszusi bizottságot, hogy kivizsgálják a támadás körülményeit. A kimerítő vizsgálat 25 ezer oldalas dokumentum gyűjteményt eredményezett. A bizottság a bázis vezetőit okolta, és az ekkor már halott Franklin Delano Rooseweltet pedig felmentette a felelősség alól. Nézetem szerint egy vizsgáló bizottságot két okból alakíthatnak:
1. meg akarják ismerni az igazságot
2. el akarják kenni az igazságot
Csatlakozom azok véleményéhez, akik szerint ebben az esetben az utóbbiról van szó. 1941 decemberében, közvetlenül a támadás után már hallatszottak olyan hangok, melyek az elnököt vádolták meg bűnös hanyagsággal, sőt összeesküvéssel. Azt állították: az elnök csalétkül használta Pearl Harbort, hogy Amerikát beugrassza a háborúba, amire vágyott, elsősorban a németekkel. Az elmélet szerint Roosewelt az összes japán rejtjeles üzenetet elolvasta, mert akkoriban már a kódfejtők feltörték a japán rejtjelkódot. Mivel ezeket a kulcsfontosságú jelentéseket, amikből tisztán körvonalazódott egy Pearl Harbor elleni támadás, a bázis parancsnokai nem kapták meg, összeesküvést sejtenek. Például azt, hogy az amerikai diplomácia szándékosan olyan feltételeket diktált a nyersanyaghiánnyal küzdő japánnak, amiket egyetlen nemzet sem tudott volna elfogadni. Valósággal terelték a japánokat egy támadás felé.
December 6-án az összes japán nagykövetség kapott egy minden eddiginél hosszabb, vészjósló szövegű anyagot Tokióból: „Nem kevesebb, mint maga a Japán Birodalom került veszélybe azáltal, hogy az angol-amerikai gyarmatosító dominancia az elmúlt száz évben földrajzilag körbezárta hazánkat. A japán kormány a továbbiakban nem fogja tűrni ennek az offenzív politikának a továbbfolytatását.”
Előzőleg, november 15-én George C. Marshall tábornok, a US Army vezérkari főnöke (későbbi Nobel-békedíjas, a róla elnevezett európai gazdasági segélyterv atyja, stb.) összehívja a vezető amerikai sajtótermékek húzóneveit (Associated Press, Time, Newsweek, The New York Times, stb.), és tájékoztatja őket arról, hogy a japán kódokat olvasva (!?) egyértelmű: a háború közeleg. „We know what they know and they don’t know we know it!” – mondta állítólag a vezérkari főnök és csippentett a szemével. Magyarul: mi tudjuk, amit ők tudnak, és ők nem tudják, hogy mi tudjuk! A bekövetkező támadás a klasszikus villámháború képét mutatta: az égbolt üres, a támadók uralják, az ellenség meglepett, képtelen az összehangolt védekezésre, veszteségei súlyosak. 2403 fő halt meg, 20 hajó süllyedt el, 190 repülőgép semmisült meg, javarészt a földön az amerikai oldalon. Miközben csupán 55 fő és 29 repülő volt a veszteség a támadó japánoknál! Murphy törvénye szerint egy titkot akkor rejthetünk el leghatékonyabban, ha egy bizottságot bízunk meg a felderítésével. Eddig 10 ilyen szeánszot szerveztek, de csak a hivatalos verziót: ártatlan Amerika, agresszor Japán -szajkózták legutoljára 1995-ben.
1917. december 10. Az U-40 portyázásra indul a földközi tengeren...
Másnap a zuhogó esőben felszínen haladt. A Jón tengeren elengedett egy kórházhajót, aztán kellő időben észrevett egy tengeralattjáró-vadászt, így gyorsan alámerült. Másnap fogtak egy rádióadást, ami róluk szólt, és az antant hajókat a jelenlétükre figyelmezette. A naszád Málta közelébe ért, itt néhány napon belül 3 kórházhajót is láttak, konvojt azonban csak egyet, ez azonban túlságosan messzire volt, le kellett mondaniuk a vadászatról. A karácsonyt Málta és Alexandria között töltötték, még egy nagyon távoli konvojt figyelve meg. Máltától északra december 31-én búcsúztatták az 1917-es esztendőt. Január elsején 14 óra 25 perckor két gőzösből és egy kísérőhajóból álló csoportot vettek észre. Az U-40 14:55-kor merült le, 15:35-kor futott ki a torpedó, mely a lanszírozást követő 21. másodpercben telibe kapta az 5134 bruttóregisztertonnás brit Sadon Hall nevű gőzöst. A robbanás még a tengeralattjárót is megrázta. A parancsnok félóra múltán periszkópon még látta a süllyedő hajót, amelynek a farán egy tíz centiméteres löveg volt. Amikor az U-40 18:15-kor a felszínre emelkedett, a tenger üres volt.
1944. december 16. az ellentámadás
Közeledett a karácsony, és a nyugati front elcsendesült. Miután az 1. amerikai hadsereg belátta, hogy a Siegfried vonallal nem boldogul, alábbhagyott a lövöldözés, sőt meg is szűnt. Egyedül a Hürtgen erdő melletti események érdemelték ki a háború jelzőt, másutt viszonylagos béke honolt, Aachentől Trierig. Délen Metz megerősített erődje ellenállt, Patton két hónapja egyhelyben toporgott. Ahogy közeledett a karácsony, úgy hagyott alább a harc, míg végül az Angliát támadó V-1-sek sivítása is elhalt. Csönd lett, nagy csönd.
Ekkoriban történt, hogy egy luxemburgi fickó jelentkezett az amerikaiaknál. A kihallgatóinak azt vallotta, hogy őt és családját szabályosan elrabolták a németek, aztán alaposan kikérdezték az amerikai erőkről. Azt is elmondta, hogy mielőtt megszökött, rengeteg német katonát, harci járművet látott, és hallott egy megjegyzést, miszerint karácsonyra Párizsban lesznek. A vallomása érdektelenségbe fulladt, egyedül az keltett harsány kacajt, amikor a németek párizsi terveiről beszélt. Szegény fickó azt gondolhatta, hogy ez a háború már mindenkinek az agyára ment, csak azt tudta, hogy ő mit látott és tapasztalt, és hogy ő szólt!
A békebeli hangulat megdöbbentette a 106-osok újoncait is, akik nem hittek a szemüknek, amikor megérkeztek az első vonalba. Petusen törzsőrmestert, aki akkor 20 esztendős volt, a következő szavakkal fogadta a 2. hadosztály veteránja: "- Ott a retyó! Szevasz!" Ezzel az őrmester átesett élete legrövidebb eligazításán. Jellemző eset volt, amikor egy őrjárat során az amerikaiak szembetalálkoztak egy német őrjárattal. A németek nem lőttek, és ők sem, így mindkét csapat ellenségeskedés nélkül folytatta útját. Bár a szövetséges hírszerzők tudták, hogy az elit "Grossdeutsland gyalogos hadosztály, és a 12. SS Hitlerjugend hadosztály is a környékre érkezett. Arról is értesültek egy dezertőrtől, hogy a 12. SS páncéloshadosztály a közeli Losheim erdőben lapul, de a légi felderítés ezt nem igazolta, mivel a németek szigorúan betartották az álcázási szabályokat...
1944. december 15-ről 16-ra virradóan Klaus Ritter és nyolc bajtársa beindították páncélosaikat, és elindultak Brandscheid felé, körülöttük mindenütt német katonák tartottak nyugat felé. Brandscheidnél két órát pihentek. Velük szemben, a 2 km-re lévő dombok mögött az amerikaiak aluszkáltak. Fél ötkor a járművekre szálltak, semmilyen parancs nem hangzott el, mindenki tudta a dolgát. Az idő lassan telt, várakoztak. Aztán a páncélosok életre keltek, és elindultak, fél hat volt.
Később a szomorú véget ért 106-os, 28-as, és 14. lovasezred túlélői meg voltak győződve róla, hogy áldozati bárányként állították őket védhetetlen pozícióba páncélos és tüzérségi támogatás nélkül. Ők azon a 130 km hosszú vonalon még tartalékokkal sem rendelkeztek. A hadművelet során Middleton tábornok 60 000 gyalogosának egyharmadát megölték, vagy fogságba esett az első hét során. A front látványosan és brutálisan összeomlott. Vajon az amerikaiak hogyan ítélik meg Eisenhowert, az egyesített szövetséges haderők főparancsnokát, a későbbi leendő elnököt, aki tudta, hogy a németek támadnak majd, de nem tett semmit, mert éppen ezt akarta? Vajon 1944. december 16. egy újabb szárazföldi Pearl Harbor volt?
1914. december 24. karácsonyi fegyverszünet
1914 decemberére már ötödik hónapja tartott a háború, melyet augusztusban azzal az ígérettel indítottak a front mindkét oldalán, hogy nem lesz hosszú, és karácsonyra mindenki hazatér. 1914 novemberére már látszott, hogy ebből nem lesz semmi. A vezetés mindkét oldalon aggódott, mi lesz, ha a magukat becsapva érző katonák önhatalmúlag beszüntetik a harcot. Az eltelt öt hónapban, miután a Schlieffen-terv kudarcot vallott, megkezdődött a nyugati fronton az állóháború, a jól ismert és meggyűlölt lövészárok-rendszer kiépült közel 1000 km-en az Északi-tengertől Svájcig.
Karácsony este, 1914 decemberében. A német oldalon valami furcsa történt, a sötét senki földje fölött olyan hangok hallatszottak, melyeket háborúban sosem hallani: a németek énekeltek! Az angolok először azt hitték, ez valami csel. A németeknek akkor még sokkal többet jelentett a fenyőfa, a karácsony, mint az angoloknak… nem volt csel. Másnap reggel a britek nem tudták mire vélni, ami a senki földjén történt. Egy fegyvertelen német közeledett, kezében egy feldíszített fenyőfával… nem lőttek. A német árkokból katonák bújtak ki, és integettek. Eleinte féltek egymástól, aztán sorban előjöttek, kimerészkedtek a senki földjére, és megtörtént az első kézfogás! Beszélgetni kezdtek. Immár egymás barátainak tűntek. Hirtelen eldöntötték: nem harcolnak, nem törnek egymás életére, karácsony van!
Csoportokban nevetgéltek, kezet ráztak, nem törődve egy-két tiszt hepciáskodásával. Ezeknek a fiatal férfiaknak meg sem fordult a fejében, hogy amit akkor tettek, az később legenda lesz.
A karácsonyi fegyverszünet hamar csupán kedves emlékké, aztán legendává vált. A következő háborús években decemberben napiparancsban tiltották meg az ellenséggel való barátkozást… nem került sor rá többé. Az első világháború egy több mint 4 éven át tartó pokol volt, melyben mindössze egyetlen rövid időszakra csillant fel az emberség, egymás tisztelete… a béke.
Azon a helyen, egy sáros belga szántóföldön, ahol először fogtak kezet az ellenségek, azóta is minden évben megemlékezéseket tartanak.
1979. december 27. Afganisztán
Ezen a napon egy szovjet alakulat elfoglalta Amin elnök kabuli palotáját, a brit külpolitika akkori vezetője, Lord Carrington az „oroszok” megbüntetését követelte.1980 januárjában Párizsban került sor egy amerikai-angol-francia-nyugatnémet találkozóra, ahol az afganisztáni helyzetet is megvitatták. Ezen Zbiegnew Brzezinski, Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója azt javasolta, az afgánokat Pakisztánon keresztül lássák el föld-levegő rakétákkal. A franciák Szaddam Huszein közreműködésével segítették volna az afgán ellenállást. A franciák szerint a szovjet beavatkozás után a Nyugat feladata az, hogy az iszlám világ tiltakozó hangulatát fenntartsa, ehhez pedig remek eszköz az afgán lázadók fegyveres támogatása.
Sir Robert Armstrong, a kormányfő titkára szerint feltétlenül szükség van az afgánok katonai támogatására, „élénkítendő és támogatandó az ellenállást.” Armstrong szerint a nyugati beavatkozás azért is fontos, hogy lassítsa a szovjetek berendezkedését Afganisztánban, az afgánoknak nyújtott segítség „reményt ad arra, hogy ez a folyamat lényegesebb több időt vesz igénybe, mint más körülmények között, az afganisztáni partizán mozgalom az iszlám ellenállás központjává válik, melyet kívánatos a továbbiakban tovább szítani.”
1998. december 31.-2000. december 31. Személyes emlékek
'98. december 31-én az azóta már megszűnt Termál tej termelőszövetkezet éjszakás műszakjában dolgoztam. Nulla órakor többedmagammal figyeltem Szentes város központja felől látható tűzijátékfényeket. Ahogy bambultam, csupán egy hibbantan körbe-körbe keringőző gondolat kattogott a fejemben: „Uramisten, 1999 van, és ebben az évben lesz az új csillagháború film bemutatója!” Sóhajtoztam ott a hidegben. De k....va messze van még szeptember, a magyarországi premier! Aztán mentem és megpróbáltam feltörni a befagyott itatóvályúkban a jeget, meg fölszaggatni a placcról az odafagyott takarmányt...
2000. december 31-én 23:59-kor már készenlétben álltam a hi-fi tornyom mellett. Amikor nulla óra lett, és odakinn kitört a háború: petárdák-rakéták-trombiták-visítás-üvöltés-okádás, nos, akkor én elindítottam a bekészített CD-t, a 2001 űrodüsszeia c. film zenéjét. Teljes hangerőn felhangzott az "Also spracht zarathustra”, és azt gondoltam: „ez most már biztosan a huszonegyedik század, a legendás film éve.” Sem nekem, sem másnak nem volt róla fogalmam, hogy a 2001-es év nem az Űrodisszeia éve lesz, hanem a tornyoké...
Források:
Charles Whiting: Az utolsó támadás
Földi Pál: A halál 50 órája
Csonkaréti Károly: Gyorsmerülés
Szerdahelyi Szabolcs: Hiányzó cölöpök
1848-1849 a forradalom és szabadságharc képes története
Regiment hadi história magazin 2009/4 2011/4 internet
Előző oldal | Homoergaster |