Linktár

Számadás

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/5 számában.

Pokoli képek villannak agyamban,
kinek higgyek, másnak vagy magamnak?
Adjatok választ, néma istenek,
küldjetek választ kétkedő szívemnek.

Jártam mély völgyekben,
kapaszkodtam magas bérceken,
merültem mélyre azúrkék tengerben,
szálltam magasan tiszta kék égen.

Láttam embert, kit fűtött a gyűlölet,
kaptam asszonytól heves szerelmet,
néztem gyermeket a porban játszani,
hallottam csecsszopót születéskor sírni.

Éreztem friss virág illatát,
találtam az erdőn kidőlt fát,
lestem messziről lépdelő őzgidát,
pillantottam osonó vadállat árnyát.

Építettem házat, mely az égig ér,
romboltam vityillót, melyben fütyült a szél,
vertem hidat a szakadék felett,
emeltem tornyot, mely várost díszített.

Olvastam könyvet, nem egyet – ezret,
írtam verset, nem ezret – egyet,
bámultam gyorsan pergő képeket,
élveztem őrült s hangos zenéket.

Voltam részeg a bortól,
voltam távol minden jótól,
virultam fényesen társaság közepén,
tengődtem egymagam fekete űr mélyén.

Megtudtam mindent, amit ember megtudhat,
megkérdeztem mindent, mire ember válaszolhat,
kipróbáltam mindent, nem sajnáltam az erőmet,
elértem mindent, mit ember elérhet.

Mégsem vagyok boldog és elégedett,
egyetlen kérdésre várok még feleletet,
egy istennek ezt megválaszolni semmiség,
hogy itt élünk e földön, de miért?