Maga és a sleppje (Írta: Rohadék, Neomaci, vt.,2008)

Neoprimitív / Írások (1720 katt) Rohadék
  2010.08.28.

Ezúton közzétesszük V. Tibor íméljét, ami válasz arra, hogy publikálna-e a lapunkban, és ha igen, szívesen várunk tőle írást.

V. Tibor: „kedves jános, nem tudom, a műút bemutatóira hányan járnak, de örülök, hogy
azt a spanyolnátháéval egybevetve is többen voltak lapszámbemutatótokon,
gratulálok hozzá. az ars poeticatok ellenkezik az enyémmel, ezért új
írást küldeni nem tudok, és egyetlen, korábban már megjelent írásom
közléséhez sem járulok hozzá. sok sikert a munkátokhoz, üdv,

vt.


Neomaci: Kedves V. Tibor! Örülök, hogy ilyen gyorsan válaszoltál, válaszodat tiszteletben tartjuk és tudomásul vesszük. Újra végigolvastam az Ars poeticát, azt az egyetlen kijelentésemet, hogy a szerkesztőket nyakon basszuk, visszavonom, mivel a Revolúció nem törekszik erőszakos cselekedetekre, és nem is buzdít rá senkit. Őszintén sajnálom, hogy ez a cikk kissé elhamarkodottan tettük be az újságba. De továbbra is fenn tartom azt a nézetemet, amit 2000-ben az ÉS-ben Eszterházy Péter is leírt: hogy a magyar irodalom kívül esik európa fő kultúr-áramaitól. Ezért radikális megfogalmazásomban ez azt jelenti, hogy „1000 éves intellektuális cuppogás”. A felelősséget a szerkesztőkre IS hárítom. Jó példa erre Tandori 60-as, 70-es évekbeli mellőzése, nemkülönben Petri György, Balaskó Jenő, és Erdélyi Miklós mellőzése. Miskolci példákat is kiemelhetnék, de felesleges, így hát beláthatod kedves Tiborom, hogy van problémám a szerkesztőkkel. Ez a maiakra kevésbé vonatkozik, és ez sajnos nem tűnt ki az Ars poeticából. Megígéred, hogy a Revolúció a jövőben tartózkodni fog az „erőszakos” megnyilvánulásoktól, de megőrzi radikális és underground jellegét. Ez csak az én véleményem, a szerkesztő, Rohadék ezt másképp látja, és véleményét közli is, amibe én nem szólok bele.

Ui.: Nem fontos, hogy bárki is egyetértsen egyébként az Ars poeticánkkal. Ellentétben más lapokkal, velünk ellenkező szellemű műveket is közlünk, ha azt elég jónak tartjuk.

Tisztelettel: Szaniszló János


Rohadék: És akkor itt átveszem a szót – szóval én úgy vagyok vele, hogy mivel név szerint senkit sem említettünk, így semmilyen alapot nem adtunk arra, hogy akárki is megsértődjön. Tehát, akinek nem inge, nem veszi magára, aki meg kötekedni akar, az úgy is fog, akármilyen is az a kurva Ars poetica. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy V. Tibor mindössze az Ars poetica miatt nem akar szerepelni az újságban, amiben sok más is van, a népművészettől a graffitin át fotók és más írások. Viszont amit még itt a végén hozzáfűznék, hogy ha valaki mindenáron kifogást keres, mi nem erőltetünk semmit, mint ahogy azt sem, hogy közösködnek-e velünk a lapunkban, vagy nem.
Üdv.

Rohadék kalandjai a Grafikai triennálén 2008-ban:
"Ass tibor és hű kutyája, török szofi lászló nem fogtak velem kezet, pedig nyújtottam feléjük. Megsajnáltam őket, mert ez szánalmas. Személyeskednek, amit én sohasem tettem (irányukban). Nekem a személyiségükkel soha nem volt bajom, mindössze költészetükkel volt kifogásom, még ha az nem is volt éppen finom. De hát mit várnak, ha ecer tényleg amatőrök? Az ő reakciójuk pedig ez a parasztság volt. Mi ez, ha nem szánalmas?
Váhhhááháhhháhháhhhhááháháháháááháááháháháháhááháháháháhááháááháháhááhááháhááhááháháhhhhhhááááááááááááhháháhháháááhhhhhhhhháháhháháhá!!!!!!!"
 
Neomaci kommentje: "Kedves tiborom, v-m! Úgy érzem, Maga elvetette a súlykot, amikor kollegámmal és írótársammal nem fogott kezet. Közlöm Magával, hogy ezek után sem leszünk boldogtalanok. Továbbra is nagyra becsülöm a költészetét (lehet, hogy ezzel egyedül maradok), nekem a Maga jellemével volt problémám, amit személyesen is elmondtam azon az ominózus esten. Maga és sleppje kihívta rám a hatalmat. Művészeknek nem így kellene rendezni a problémákat. További alkotásaihoz sok sikert kívánok. Tisztelettel: Neomaci"



hiba az 1. Számban: 1. Kakuk Lajos szárazdíszének mérete 1 méter 20. 2. A Slytract zenekar nem használ floyd rose-t.

Előző oldal Rohadék
Vélemények a műről (eddig 5 db)