A jaguár szemei III.

Fantasy / Novellák (896 katt) Brule
  2011.11.27.

Barátból ellenség

Jan Borgo zsoldos kapitány álmodott. Álmában, Amszterdam utcáin sétált, mint a város megbecsült polgára. Dúsgazdag kereskedő volt, akinek a boltjába a legelőkelőbb családok megbízottjai egymás kezébe adták a kilincset. Az övé volt a város és egész Hollandföld leghíresebb gyémánt ékszerüzlete.

Most az üzletben a pult mögött állt, és egy őrgrófnak mutogatta az ékszer-remekeket. A jómódú, középkorú férfi arca azonban, aki eddig csillogó szemekkel vizsgálgatta a felhozatalt, hirtelen elkomorult. Egyenesen a kapitány arcába nézett és szigorúan rászólt szinte sértően.

- Ébresztő, kapitány!
- Mit? Én nem vagyok katona! A nevem Jan van Hansen, tisztességes kereskedő, a város megbecsült polgára.

Az őrgróf arca elsötétült.

- Ébredj, te koszos disznó! – csattant a parancs.

Jan Borgo dühödten a kardjához kapott álmában, hogy elégtételt vegyen a sértésért. Hirtelen valami hideg nedvesség öntötte el az arcát. Káromkodva felébredt az ágyon. Prüszkölve rázta ki a vizet és az álmosságot a szeméből. A szobában, ami egy ágyból, egy asztalból, a hozzá tartozó székkel és egy ruhásládából állt, két embert pillantott meg. Az egyik, egy vigyorgó, fiatal zsoldos volt. Kezében még mindig ott lógott a favödör, amiből nyakon öntötte őt a vízzel. A másik férfi Balthasar, a kormányzó mindenese, egy nemesi család fekete báránya, aki Új-Spanyolországban akart szerencsét próbálni.

- Végre sikerült felébrednie, őméltóságának!
- Mi a rossebet képzel maga! Mondtam a szolgáknak, hogy dél előtt ne merészeljenek zavarni.

Még mindig félig kábán, odadülöngélt az asztalhoz. Kezébe kapta a boroskancsót; az alján még lötyögött egy kicsi. Pohár is volt az asztalon, de a kancsót választva, a szájához kapta, és egy hajtással kiitta.

- Tán ég a ház? – kérdezte gúnyosan.

Lehuppant a székre, a gyomra hangosan megkordult, tegnap nem sokat evett, inkább túl sokat ivott. Kiordított a folyosóra. Egy szolgálónő tálcán sültet meg kenyeret hozott. Mohón nekiesett. Nem érdekelte, nézik-e, kézzel tömte magába az ételt.

- Bökje ki, mit akar, vagy táguljon!
- A kormányzó hívatja. Egyébként meg fején találta a szöget. Tényleg égett, de nem itt, hanem a közeli birtokokon. A Tlaskalánok – fűzte hozzá.
- Én figyelmeztettem magukat, de nem hallgattak rám! – böfögött Borgo.
- Talán a vadak oldalán áll? – gúnyolódott Balthasar.
- Hova gondol. Túl korai volt felrúgni a békét. Szinte semmit sem tudunk a harcmodorukról, a haderejükről. - Megvakarta szőrös mellkasát, ami kilátszott a begombolatlan ing alól. – Híre ment az uralkodójuk halálának gyorsan, vége a cimboraságnak!
- Nos, capitano, legyen egy óra múlva excellenciája fogadótermében, hogy személyesen is kifejtse a mondanivalóját. És - tette hozzá - vegyen magára egy tiszta inget, mert úgy bűzlik, mint egy trágyadomb.

Gúnyosan meghajolt, majd távoztak mind a ketten. A folyosón hallani lehetett a gúnyos röhögésüket, ahogy lefelé kopogott a csizmájuk sarka a lépcsőkön.

- Hogy merészelnek egy szabad emberrel gúnyolódni! – morgott Borgo.

Töltött magának egy újabb pohárral. Nem sokat foglalkozott az ápoltsággal, úri passziónak tartotta. Óvatosan megszagolta a ruhaujját, kis híján kijött az ebédje!

Három hete, amióta a kormányzó Castelanoban tartózkodott, szinte állandóan ivott. Dühös volt mindenkire, de legfőképp saját magára, amiért ebben az istenverte erődben kellett tengetni a napjait csekélyke fizetségért.

- A zsíros zsákmányt meg ezek a spanyol disznók hordják haza – gondolta.

Végül kelletlenül, de rendbe szedte magát, lefürdött a dézsában, ruhát váltott. Egy kicsit késve, de megjelent a parancsnak megfelelően a fogadóteremben.

Az erőd és a városka felbolydult méhkashoz hasonlított. Mindenfelé katonák vagy zsoldosok lődörögtek az utcákon. A két kocsma éjjel-nappal tele volt részeg bakákkal.

- Valami készül – gondolta Borgo. Átvillant a fején, hogy az angolok, vagy a franciák megindultak dél felé. – Akkor pedig vége a semmittevésnek – gondolta magában.

Amikor belépett a fogadóterembe, a hosszú asztal végén állt Reya kormányzó néhány tiszt kíséretében, meg egy idegen pap. Az asztalon egy térkép volt kiterítve. Elmélyülten tanácskoztak felette. A kormányzó csak egy kurta pillantásra emelte fel a fejét az ajtócsapódásra, aztán ugyanott folytatta.

- Amint látják, uraim, itt és itt – mutogatta egy pálcával.
- Jöjjön közelebb, capitano – invitálta.

Borgo kíváncsian közelebb lépett. A térkép Új-Spanyolországot ábrázolta a határos gyarmatokkal. A tengerpart részletesebben volt kidolgozva. Az ország nagy része azonban, főleg a dzsungellel borított területek, ismeretlen foltok voltak. A Tlaskalánok fővárosa pedig az ismeretlen vidék kellős közepén állt! Egy határozatlanul berajzolt iksz jelölte a helyét.

- Gondolom, már kitalálta mi ez a nagy készülődés. Balthasar elmondta nekem az ön aggályait.
- Hívja, aminek akarja! – vont vállat Borgo. – Én mindössze annyit mondtam, nem készültünk fel egy ilyen hadjáratra még kellően.
- Pontos haditervet dolgoztunk ki – mondta gőgösen az egyik tiszt.
- Na és mi lesz az utánpótlással? – kérdezte Borgo. – Ha elvágják önöket, vagy csapdába esnek valahol.
- Ezek zsoldosok, akiket őfelsége pénzel. Harcedzett veteránok. Néhány tucat félmeztelen vadember nem ellenfél számukra! – replikázott Reya.
- Néhány tucat? Lehetnek több ezren is!
- Nem a sokaság számít, hanem a fegyelem és a harci tapasztalat – mondta ismét a tiszt.
- Kormányzó, ezek az emberek még sohasem harcoltak ilyen terepen.
- Most fognak, erősítésként viszünk magunkkal két ágyút is – jelentette ki büszkén az egyik tiszt.
- Így még lassabbak lesznek.
- Lesznek? Ön is velünk tart a hadjáratra – jelentette ki Reya.

Borgo arca elsápadt, ha volt is benne még egy kicsi, most azonnal kijózanodott.

- És ki marad itt a posztomon? – kérdezte.
- Félix atya helyettesít minket, amíg visszatérünk. A helyőrség ideiglenes vezetője pedig Balthasar lesz.

Félix atya méltóságteljes, szigorú arcot vágva kijelentette:

- Nyugodjon meg, parancsnok, mindent a legszigorúbban fogok intézni a távollétében. Visszaterelem az eltévedt nyájat az akolba!

Mendoza atya titokzatos eltűnése óta különös hírek kaptak szárnyra a városkában. Démonokról és szellemekről, az indiánok átkáról. Így az újonnan érkezett szellemi vezető első feladata a katolikus hit megerősítésére irányult.

- Mielőtt beköszönt az esős évszak, vissza akarok térni Spanyolhonba – mondta Reya.
- Holnap indulunk, készülődjön, capitano!

Egy szolgáló bejött, tálcán, borral teli poharakat hozott.

- Ne vágjon már ilyen savanyú képet parancsnok! Ha aranyat nem is, rabszolgát annál többet szedhetünk össze – vigyorgott Reya.

Előző oldal Brule
Vélemények a műről (eddig 1 db)