Képzelt tárgyalás

Szépirodalom / Novellák (403 katt) A.K. András
  2025.04.05.

A nyilvános tárgyaláson felzúgott a tömeg, amikor belépett a felperes a bíró által elrendelt szünet után. Azután, hogy előadta a vádpontokat, bemutatta a bizonyítékokat és vérre menő vitát indított ezzel. A bíró fakalapácsa több alkalommal is lesújtott.

– Csendet kérek! Ha mindenki a helyén van, akkor kezdhetjük. Alperes jogi képviselője? Felperes?
– Igen, bíró úr.
– Igen, bíró úr.
– A beadott kereset szerint, a felperes vádpontjai a következők. Engedély nélküli lehallgatás, a bizonyítékokkal együtt három videót is mellékeltek.
– Levéltitok megsértése, csalás, megtévesztés. Bizonyítékok mellékelve.
– Tiltakozom bíró úr. Azok közvetett bizonyítékok, az ügyben nem relevánsak.
– Elutasítom. Magam is végigcsináltam ugyanazt lépésről-lépésre, amit az itt lévő papírok alátámasztanak. Megdöbbentő eredményre derült fény. Jobban teszi, ha visszaül ügyvéd úr, mert nem állok jót magamért! Folytatnám, ha megengedi! Kiskorúak tömeges veszélyeztetése. Beleértve a szexuális visszaéléseket is.
– Tiltakozom bíró úr!
– Elutasítom! Bizonyítékként, több mint háromezer dokumentumot csatoltak, köztük egy hatéves kislány Facebook profilját is. Zsarolás, szintén mellékelve a bizonyítékok.
– Tiltakozom bíró úr!
– Elutasítom! Majd a végén tiltakozhat írásban, mert igen hosszú az a lista.
– Öngyilkosságra való felbujtás…

Hatvankét percig csak a vádpontokat olvasták fel. Szemmel láthatólag a bíró is elfáradt, csak ebben, amikor végre elfogyott a lista.

– Végezetül az alperes, a Mark Zuckerberg tulajdonában lévő mesterséges intelligenciát vádolja. Kívánnak bármit is a felek hozzáfűzni?
– Nem, bíró úr.
– Igen, bíró úr. Nem igazán értjük, mi köze van Mark Zuckerbergnek a hivatalosan vásárolt mesterséges intelligencia által állítólagosan elkövetett törvénysértésekre.
– Ez engem is érdekelne. Esetleg a felperes ezt kifejthetné bővebben is. Mivel így sokat spórolhatnánk az adófizetőknek.
– Semmi akadálya bíró úr. Kinek a tulajdonában van az említett program?
– Tiltakozom bíró úr! Mark Zuckerberg úr résztulajdonában lévő cég birtokolja azt, ez igaz. De ő csak meghatározta a paramétereket és az irányvonalat. A végrehajtás feltételezett eszközeiért nem vonható felelősségre.
– Helyt adok a tiltakozásnak.
– Ebben az esetben szeretném, ha jegyzőkönyvbe vennék, hogy a holokauszt rémtetteiért Hitler nem felel, mint háborús bűnös, mivel a tulajdonában lévő államhatalomnak ő csak meghatározta a paramétereit és az irányvonalait. A végrehajtás feltételezett eszközeiért nem vonható felelősségre.

A tárgyalóteremben a hallgatóság, de még az esküdtek is felháborodottan zúgolódni kezdtek. A bíró a fakalapácsával verni kezdte az asztalt.

– Csend legyen! Csend legyen! Magát rendre utasítom! Nem tűrőm, hogy a tárgyalótermemből színházat csináljon! Azt meg végkép nem, hogy megtagadja a holokausztot! A háborús bűnösöket felmentesse velem, még ha csak képletesen is! Hitler egy eszement tömeggyilkos volt és az is marad amíg világ a világ! Ez nem tárgya az ügynek, kérem moderálja magát!
– Szeretném a tisztelt bíróság figyelmét felhívni arra a nem elhanyagolható tényre, miszerint a munkáltató felelős a munkavégzők által okozott károkért, amit aztán jogi úton behajthat a valós károkozókon.
– Tiltakozom, bíró úr, a mesterséges intelligencia nem jogi személy.
– Helyt adok. Kérem, fogalmazza át a vádmagyarázatot!
– A mesterséges intelligencia végez olyan munkát, amivel a tulajdonosa pénzt keres vagy költséget takarít meg?
– Tiltakozom bíró úr! Eltért a tárgytól.
– Elutasítom! Kérem válaszoljon!
– Tudomásom szerint nem.
– Bíró úr, kérem, az alperest kötelezze válaszadásra. Nem a személyes véleményére vagyok kíváncsi, hanem a tényekre.
– Alperes, ha nem illetékes a válaszadásban, kérem, jelezze!

A tárgyalást elnapolták. Mindenki legnagyobb meglepetésére már másnap fojtatták. Nem is csoda, mert a Facebook részvényeinek az árfolyama zuhanni kezdet. Már nem csak egy jogi képviselő, hanem négy volt jelen a Facebook hivatalos szóvivőjével, Andrew Noyes-el.

– Az említett mesterséges intelligencia igen komoly és összetett háttérmunkát végez, amely nincs közvetlen összeköttetésben sem a költségek optimalizálásával, sem pedig a befektetések kezelésével.
– Bíró úr, kérem, szólítsa fel az alperest, hogy egyértelmű igennel vagy nemmel válaszoljon.
– Alperes, kérem válaszoljon! Ez az utolsó felszólítása! A mesterséges intelligencia hoz önöknek bevételt, vagy nem.
– Tiltakozom bíró úr! Ez üzleti titok.
– Elutasítom. Ha nem válaszol, akkor a felperes válaszát fogadja el a bíróság.

Rövid értekezés után megjött a válasz.

– Igen bíró úr. A cég termel bevételt a mesterséges intelligencia használatával. De az ügy szempontjából ez irreleváns, mert nem alkalmazott, csak egy eszköz.
– A fegyver is egy eszköz bíró úr. A katona kezében védi a lakosságot, ugyanakkor, ha egy atombombával akarok kenyeret pirítani, akkor a bomba a hibás? Nem az, aki használja?
– Tiltakozom!
– Elutasítom! Mindkettőjüktől megvonom a szót, ezt át kell gondolnom.

A bíró vagy tíz percig az újával dobolt és gondolkodott. A teremszolgával behozatott két igen régi precedens értékű eljárásokkal kapcsolatos jegyzéket, majd belevágott.

– Eleonora Mandel kontra Joe Biden, ezernyolcszázkilencvenkettő. Nos, ez egy precedens értékű per, amely egy elszabadult lovaskocsi és egy károsult esetéről szól. A ló megbokrosodott, mert a károsult lövöldözött a nyílt utcán, de nem a lóra. Az ítélet szerint a lovaskocsi tulajdonosának a dolga megakadályozni bármilyen körülmények között is az esetleges károkozást, vagyis felelős a ló tetteiért, még ha az nem is jogi személy. Megállapítom, hogy a mesterséges intelligencia tetteiért a tulajdonosa felel. Tehát innentől a kereset alperese, és vagy alperesei a Facebook tulajdonosai. A tárgyalást ezennel felfüggesztem, míg az alperes nem jelez vissza, mikor kész azon érdemben részt venni, és mikorra képes arra felkészülni.
– Bíró úr, kérem. Értesüléseim szerint a Facebook fő részvényese kész részt venni a tárgyaláson, akár már ma délután. Itt jelezném, hatalmas károkat okoz nekünk minden késlekedés. A főrészvényes úgy tájékoztatott, ha még ma a per folytatódhat és a héten le is zárul, akkor a teljes perköltséget előre kifizeti.
– Az, hogy a per meddig tart, nem lehet alku tárgya. Viszont a ma délutáni folytatására vonatkozó indítványt elfogadom, ha ez nem okoz problémát a felperesnek és az esküdteknek, mert nem így volt tervezve. Viszont ebben az esetben a költségek megtérítése magukat terheli.
– Bíró úr, felhatalmaztak az ajánlat elfogadására – így a szóvivő.
– Felperes?
– Elfogadom az ajánlatot.
– Esküdtek?

Kis tanakodás után ők is elfogadták.

– Rendben, ebédszünetet rendelek el és délután három órakor a tárgyalás folytatódik.

Mark Zuckerberg valóban megjelent délután a tárgyaláson egyetlen jogász képviseletében, mindenki mást elküldött. A nyilvános tárgyalást korlátozni kellett, mert az érdeklődök száma sokkal több volt a terem befogadóképességénél.
– Ezennel a tárgyalást megnyitom.
– Bíró úr, kérek engedélyt a vád képviselőjével és önnel egy rövid megbeszélést tartani, akár itt a tárgyalóteremben – így a Facebook főrészvényese.
– Felperes?
– Nem látom akadályát.

Mindhárman a bírói pulpitushoz mentek.

– Hallgatom önöket.
– A felperes egy olyan hibára hívta fel a figyelmünket, amit valóban orvosolni kell. Több mint kétmilliárd aktív felhasználónk van, így ez nem is olyan egyszerű, viszont készen állunk egyezséget kötni – így a főrészvényes.
– Hmm… Felperes? Kérem, gondolja át alaposan a válaszát, mert az alperes hozzáállása jelenleg az ő oldalára billentette a mérleg nyelvét.
– Mit ért egyezségen?
– Hajlandók vagyunk kártérítést fizetni ésszerű kereteken belül, és módosítani a hibás részeket, ha azt pontosan meghatározzák nekünk.
– Én csupán a hibákat határoztam meg, nem dolgom azokat kijavítani.
– Ötven millió dollár kártérítésben meg tudunk egyezni? Ha még ma beleegyezik akkor hajlandó vagyok itt és most megegyezni önnel.
– Nem kell a kártérítése! Nincs szükségem a pénzére.
– Akkor mégis mit akar? – hüledezett a bíró.
– Elvenni a mesterséges intelligencia hatalmát.
– Egyetértek, mint felhasználó és mint főrészvényes is. Csak mi sem tudjuk, hogyan. Ekkora mennyiségű adatforgalmat képtelenség másképpen kordában tartani. Minden építő jellegű javaslatra nyitott vagyok. Nálunk a legnagyobb koponyák dolgoznak rajta és nem jöttünk még rá a megoldásra.
– Patthelyzet. Én úgy látom, erre a bírósági eljárásra nincs szükség a továbbiakban, mivel az alperes hajlandó megegyezni önnel.
– Azzal én is egyetértek, valamit tenni kell. Be kell valljam, ez a bírósági tárgyalás pont kapóra jött nekem, mint főnöknek. Szerintem beszélgessünk erről ma, és holnap már le is zárhatnánk a tárgyalást, ha sikerül megegyeznünk.
– Hol a csapda?
– Jogos. Köszönöm George, most nem lesz szükségem jogi képviseletre. Szeretnék beszélni négyszemközt a felperessel, ha a bíróságnak nincs ellenére.
– Holnap reggel kilenc órakor folytathatjuk a tárgyalást. Ha meg tudnak egyezni, rendben, ha nem, akkor innen folytatjuk.
– Részemről rendben.
– Nekem is megfelel.
– Rendben, legyen így! A tárgyalást elnapolom.

* * *

Pétert a teremszolgák a mélygarázsba kísérték, mert a riporterek miatt képtelenség volt másképpen a liftig is eljutni. Legnagyobb meglepetésére Mark ott várt rá.

– Nem semmi egy csóka vagy, hallod?! Te nem is vagy jogász.
– Nem. Meglepett?
– Nagyon, de majd holnap a jogi osztályt mennyire meg fogja. Tudod, hányszor kifizettem már ezt az ötvenmilliót? Te vagy az első, aki visszautasította.
– Ez nem lep meg. Téged mi motivált erre a förmedvényre, amit Facebooknak hívnak?
– Nem így akartam, de igen, értem a kérdésed. Azt mondták, nem lehet megcsinálni, így hát belevágtam. A céljaim teljesen mások voltak, mint ahová jutottunk. És téged? Téged mi motivált, hogy nekem jöttél, mint egy megvadult elefánt?
– Felbosszantott a mesterséges intelligencia, és azt mondták, nem lehet megcsinálni, így hát belevágtam. A céljaim teljesen mások voltak, mit ahová jutottunk.

Mindketten elnevették magukat.

– Beszélgessünk a mekiben, éhes lettem.
– Le akarsz fizetni?
– Eszemben sincs, hiszen már megpróbáltam. Mindenki a sajátját fizeti. Viszont érdekes ötletek ugrottak fel a fejemben. Kíváncsi vagyok, hová vezet ez az egész.

Evés közben tovább folytatták a beszélgetést.

– Pályafutásom alatt megtanultam, hogy nem én vagyok a legokosabb ember a világon. Csupán szerencsém volt és éltem vele.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Vannak emberek, akiket csak ötletadónak hívok. Ha a közelükbe kerülsz, rögtön jön a megoldás egy adott problémára, amire a legnagyobb koponyák is képtelenek voltak bármit is kitalálni.
– Csak nem át akarsz csábítani a te oldaladra?
– Nem, eszemben sincs. Mert abban a pillanatban ennek a tulajdonságodnak annyi lenne. Hidd el nekem, én ezt már korábban próbáltam.
– Vadászkutyák.
– Vadászkutyák?
– Igen. Kiválasztod az öt legerősebbet, az alfákat. Majd azokból egy pontozásos rendszerben is csak egyet. Mindig az kerül első helyre, aki a legjobban teljesít. Az öt helye se biztos, csak ha jól teljesítenek. Így mindegyik motiválja a másikat. De mindig csak öt kerülhet az első helyre.
– Hogyan határozod meg a kritériumokat?
– Nem határozod meg, hanem az ötből három valódi ember, de ezt csak ők tudhatják. Egyetlen mesterséges intelligencia sem kaphat korlátlan hatalmat.
– Azt eddig sem kaptak.
– Valóban? Az emberi lustaságot kihagytad a számításból. Nincs kontroll, nincsenek határok. Nincsenek határok, nincs felügyelet sem. Nincs felügyelet, korlátlan hatalom van.
– Érdekes meglátás. Próbáljuk meg!

* * *

A per másnap megegyezéssel lezárult. A bíró egy év haladékot adott a Facebook tulajdonosainak, hogy elhárítsák a hibát. Mark beleállt a munkába, és alig két hónap alatt számára is olyan meglepő léptékekben sikerült megoldásokra jutnia, hogy arra maga sem számított. Elment Péterhez, hogy elmondja neki, sikerült a Vadászkutya projekt. Amikor odaért, meglepődve látta, hogy a ház, ahol többször járt is, egy lakatlan és lepusztult romhalmaz, nem pedig egy modern, frissen felújított épület. Több alkalommal is körbejárta, majd megnézte a GPS és a telefonja adatait. Nem tévesztette el a címet, pont abban a házban járt. Felhívta George-ot a jogászát, de az nem is értette, miről beszél. Visszakereste az interneten a híreket, de semmi. A leveleken kívül, amiket ő maga írt saját magának, semmit sem talált. Nem értette, ezért elment a bíróságra, bár kezdte álomnak hinni az egészet. Pont akkor jött ki a mellékhelyiségből az idős bíró, de nem szólította meg Markot. Csak elment mellette, majd megállt és visszafordult hozzá, és szótlanul várt.

– Emlékszik rám bíró úr?
– Igen.
– Maga is..?
– Igen, én is. Emlékszem mindenre. A perre is.
– Arra a perre, ahol ítéletként egy év haladékot adott nekünk?
– Arra.
– De az sohasem történt meg.
– Tudom. Mégis, én a maga helyében átgondolnám a dolgot.
– Annyira valóságos volt.
– Pont ezért. Én ugyanúgy megéltem, mint maga. Ha valakinek ekkora hatalma van, annak az intésére érdemes odafigyelni.

Márk visszament Péter házához. Értetlenül állt a romhalmaz előtt, és maga sem értette, mi történt, de elfogadta. Nem először találkozott már ötletadóval, és mégis csak most döbbent rá, ahogy jöttek az életébe, úgy el is tűntek. Soha egyikkel sem találkozott soha többé, mint ahogyan Péterrel sem. Megkapta és megértette az üzenetet. A mesterséges intelligenciának határokat kell szabnia. Megvannak hozzá az eszközei, a tehetsége is, és az ötletet is megkapta.

Vége…

Előző oldal A.K. András