Bombaüzlet (második rész)

A jövő útjai / Star Wars (908 katt) Homoergaster
  2011.12.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/7 számában.

A Canthotus Carpiptar olyan volt három bolygóátmérőnyire a felszíntől, mint egy túlérett gyümölcs. A stacionárius pályán álló, a szerviz dokkok fürtjében elvesző állomás pedig egy mohó rovarhoz hasonlított, amely rászállni készül erre a gyümölcsre.

Türelmesen hallgatta a forgalomirányító hosszadalmas litániáját, amelyben felsorolta a kötelezettségeit, valamint az egyéb szabályokat. A hosszúra nyúlt felsorolás végén, mintegy zárójelben elhadarta a jogait is. Ezt nem vette túl komolyan. Egy ilyen helyen, a magvilágok előszobájában, ahol a tranzitállomás önnön fontosságukat felnagyító bürokratái valós vagy színlelt túlhajszoltsággal intézik az ügyeket, tulajdonképpen nincsenek is jogai. Itt a pénz az úr. Mindenki mindenből azonnal hasznot akar. Habár a köztársaság egész területén, így itt is kötelező lenne betartani bizonyos demokratikus játékszabályokat, ez itt senkit sem hat meg. Ha létezik valahol egy hely, ahol látható, mennyire beteg a köztársaság, hát ez az.

Precízen ráállt arra a légifolyosóra, amit kijelöltek neki, aztán lapos spirálban megkezdte az ereszkedést a felszín felé. Tisztában volt vele, hogy hosszú szállingózása alatt kimerítően alapos vizsgálatnak vetik alá a hajóját. Beazonosítás: típus, fegyverzet szerint, de alighanem elsőként a körözőlistákkal kezdik. Valószínűleg darabokra szedik az azonosító kódját is, és mindenféle tesztekkel próbálják meg kideríteni, hogy hamis-e.

- Jó szórakozást fiúk! - gondolta.

Steril és áttekinthető volt, olyan tiszta, mint otthonának meleg tengerei. A szándékáról nem tudhatnak meg semmit, mármint a valódiakról. Amúgy tisztességes kereskedő lévén, nincs semmi takargatni valója. Akármekkora is köztársaság szerte a korrupció, nem hitte, hogy egy jedi is elszegődne bármelyik carpiptari hivatalnok zsoldjába. Az igazság felkent lovagjait nem érdekli a pénz. Elhúzott "mellette" egy diplomáciai jelzésű hajó. Látta a köztársasági azonosítót az oldalán. Futólag fölmerült benne, hogy esetleg ezen a hajón jön ide a kapcsolata.

- Majd meglátjuk! - gondolta.

Bekapcsolódott a hírközlő rendszerbe, és hátradőlve élvezte a műsort. Az éter legalább száz faj nyelvétől zsongott még a szabvány galaktikuson kívül. Jó néhányat felismert, némelyikből még meg is értett időnként valamit. Például azt a dorinit, aki türelmesen, de rendkívül bonyolultan magyarázta a vízfejű carpiptari hivatalnoknak azokat a plusz szolgáltatásokat, amiket a metán alapú anyacseréje okán igényelt. Zeveqal remekül szórakozott a fickó értetlenkedésén, és csodálta a dorini türelmét. Tovább pásztázva elkapott egy ceredai hajót is, de az ott zajló dialógusból alig értett meg valamit, így tovább állt. Már a légkör felső határán járt, amikor bekapcsolódott egy vitába, ami egy Yevetha és a földi irányítás között zajlott. Itt természetesen a szabvány galaktikuson folyt a párbeszéd, de neki a Yevetha nyelv sem jelentett volna problémát. Tűrhető közepes szinten beszélt ennek a fajnak a nyelvén, és erre nagyon büszke volt. Ráadásul az alapnyelv mellett két másik tájszólással is elboldogult.

A Yevethák egy nárcisztikus, diktatórikus hajlamú faj lévén, elég szigorú vám és egyéb szabályokat működtettek a szektorukban. Arrafelé nem egyszerű dolog üzletet kötni. Neki azonban sikerült ez a bravúr, nem is egyszer, igaz, csak a külső világokon. Sőt, két Yevethával sikerült amolyan barátságfélét is kialakítania. Igaz, előtte egy másikat meg kellett ölnie egy nem éppen fair párbajban. Viselt egy sebhelyet, amit annak a lénynek a szörnyű, csuklóból kiugró karma okozott. A győzelmével némi tiszteletet sikerült kivívnia, a lábadozása alatt pedig barátságot kötött kettővel is. Ez, tekintve ennek a fajnak a mélyen gyökeredző idegengyűlöletét, elég nagy fegyvertény volt. A hajó kapitánya kimérten válaszolgatott a pattogó kérdésekre.

- Az antipátia kölcsönös - szűrte le magában.

A Yevetha félretette a büszkeségét, mivel valami fontos dolga volt a felszínen. Hogy ez mi lehetett, azt nem tudta kitalálni a beszélgetésből. Valószínűleg a kellős közepén kapcsolódott be. Szórakoztatta a hideg szópárbaj, de sajnos nem sokáig követhette nyomon, mivel váratlanul közölték vele, hogy megkapta a leszállási engedélyt, és új pályaadatokat kezdtek sugározni felé. Ahogy ráállt erre az immár meredekebb pályagörbére, el is veszítette a Yevethát. Sajnálta. A Z-9,00-ST-64 jelű dokkot kapta. A megállapított szemtelenül magas bérleti díj összegét a jogszabályok értelmében egy standard napig megfellebbezhette. Fütyült rá. Bár amikor meglátta a dokkot, ami alig volt több mint egy sziklába vájt gödör néhány sebtében felhúzott kiszolgáló épülettel, egy pillanatig mégis foglalkozott az ötlettel. Aztán megrántotta a vállát, fontosabb dolga is van, mint a bürokráciával hadakozni.

Miután az előírásoknak megfelelően bejelentkezett a kikötő biztonsági szolgálatánál, türelmesen várakozni kezdett. Jó fél napba is beletelt, mire az elfoglalt hivatalnokok sort tudtak rá keríteni. Amikor a dokk eddig lezárt bejáratát kívülről kinyitották, Zeveqal már a leeresztett hajórámpán várta a fegyveres kísérettel érkező ellenőröket. Ismét szőrszálhasogató azonosítás kezdődött, aztán megszemlélték a rakteret, és alaposan körbe detektorozták a járművét. Miután részletesen kitöltötte az áru- és szándéknyilatkozatokat x példányban, a detektoros különítmény pedig semmi gyanúsat nem tudott kimutatni, némiképp barátságosabb légkörben és csekély díjazás ellenében egy adatchipet kapott, amelyen a helybeli és itt lerakatott fenntartó kereskedők reklámozták magukat. Mellesleg pedig hasznos információkat tartalmazott a kereslet-kínálat jelenlegi állásáról. Átadták neki a dokk új nyitókódját, és szerencsés üzletkötést kívánva sietősen eltávozott az egész társaság.

- Hát a szerencsére szükségem lesz, az biztos! - mormolta maga elé, miközben bezárta a dokkot. Mivel öreg este volt már, úgy döntött, hogy elege van mára a kalandokból, és a hajón tölti az éjszakát. Legalább lesz ideje felkészülni a másnapi teendőire. Alaposan áttanulmányozta a birtokába került új adatokat, aztán aludni tért.



A következő napon, helyi idő szerint a kora reggeli órákban hagyta el a dokkját. Egyelőre az elterelő hadműveleteket játszotta végig. Belevetette magát az üzleti életbe, és megszabadult a rakományának egy részétől. A manővereit elsősorban a legális adatchipre támaszkodva intézte, de menet közben alkalma adódott a feketepiacon is szétnézni. Sikeresen nyélbe ütött egy bomba üzletet, amelyben igen drága nyersanyagokat szerzett be, igen olcsón és garantált minőségben. A berakodás teljesen legálisan történt, de hamis papírokkal. Profi hamisítványokkal. Egy kicsit azért izgult eme üzlete miatt, hiszen ha lebukik, fújhatja a szobrokat. De minden simán ment. A hivatalnokokat vastagon megkenték. Láthatóan virágzó kapcsolat volt a bürokrata had főnöke és a trianii között, akitől az árut vette. Széles mosollyal üdvözölték egymást, és rendkívüli módon érdeklődtek egymás közérzete iránt. Épp úgy, mintha hosszú ideje nem látták volna egymást. Zeveqal megnyugodva vette tudomásul, hogy mind a ketten remekül érzik magukat. Így aztán nem volt akadálya, hogy a nyilvánvalóan lopott áru biztonságban eltűnjön a raktere mélyén.

A vörös-fehér bundájú macskalény kedvesnek szánt mosolya inkább egy vérszomjas tömeggyilkoséra emlékeztetett, nem egy "szolid" üzletemberére. Ez a hivatalnokot nem zavarta, kebelbéli jó barátok voltak. Ő is mosolyogva köszönt el a trianii-tól, aki szertartásosan kinyújtóztatta veszedelmes feketés-sárgás karmait, és miközben enyhén meghajolt felé, biztosította afelől, hogy a barátjának tekinti, és örömmel ajánlja fel újra bármikor a szolgálatait. E közben a türkizkék nyaksálját vadul lobogtatta a meleg szél, ami ordító ellentétet képezett a makulátlanul hófehér overalljával.

Zeveqalnak nem esett nehezére elképzelnie, hogy előzőleg hidegvérrel lemészárolt valakit ezért az áruért, amit most neki berakodtak. Miután a trianii és emberei távoztak, megebédelt, és ismét a pénzt kezdte hajtani. Megint eladott és beszerzett helyette mást. Az élet pezsgett körülötte, tucatnyi kedvező ajánlatot kapott. Homályos gyanú ébredt benne, hogy a macskalénnyel kötött üzlete valamiképp jó hírét keltette. Próbált úgy lavírozni, hogy minél kevesebb alviláginak látszó alakkal tárgyaljon. Nem hiányzott a feltűnés.



A coruscanti kapcsolatával az esti órákban találkozott. A fickóval ez a megbeszélés volt a kezdete a szobrok megszerzésére irányuló akciójának. A dologból amaz semmit sem gyanított. Sejtelme sem volt róla, hogy az üzenet, amit átad, nemcsak egy baráti meghívás a köztársaság kormányzati világára, hanem kódolt üzenet is egyben, amellyel a cinkosa tudatja vele, hogy mire jutott a Nattotarrokkal. Az üzenet egyértelműen pozitív volt, és ez mély megelégedéssel töltötte el. Ugyanakkor nem kevés izgalmat is érzett, hiszen az őslakosokról alig tudott valamit. Így a jó szerencsén is múlik, sikerül-e üzletet kötnie velük. Az est hátra lévő részét a coruscantival iddogálva töltötte, aki igazolta azt a korábbi megérzését, miszerint a diplomáciai hajóval érkezett.

A fickó a műszakiakhoz tartozott. A meghívást természetesen elfogadta, és az előre megbeszélt üdvözlést üzente vissza, ami arról szólt, hogy halaszthatatlan üzleti ügyei miatt kis kitérővel fog megjelenni. Persze megtehették volna, hogy a hipertéren át kommunikálnak, de a barátja politikus volt, így aztán mániákusan agyonbonyolított mindent. Azért persze megértette, hiszen, ha valami zűr lesz, fontossá válhat minden apró kis részlet. Hosszan beszélt a legutóbbi coruscanti látogatásáról, és méltatta a barátja a szenátor elévülhetetlen érdemeit a demokrácia élvonalában. A fickó szórakozottan bólogatott a dagályos monológjára, amit ő maga is legalább úgy unt, mint a coruscanti. De fontos volt, hogy jámbor idiótának tűnjön a szemében. Figyelmesen fürkészte amaz arcát, attól tartva, hogy esetleg túllő a célon. De úgy látszott, minden rendben, jó mélyre lenyelte az alakítását.

A hajója biztonságában elégedetten gondolt arra, hogy a barátja talán már meg is kapta az üzenetét valamelyik diplomáciai csatornán. Abban is biztos volt, hogy személyes meghallgatásra is sor fog kerülni. A köztársasági hajó másnap, kora reggel már indult is tovább. Ha azonban a Nattotarrokra gondolt, kissé elbizonytalanodott.

- Menni fog! - nyugtatgatta magát. - Csak légy résen!



A Nattotarrokkal az első találkozásra egy, az űrkikötőtől nem messzire elterülő, és éppen ezért halódó erdő szélén került sor. Ezt az erdőt a kikötő személyzete telepítette nem honos fajtákból - persze tudományosan! -, meglehetősen naivan, azt gondolván, hogy ezzel kellemesebbé tehetik a kikötő környezetét. Az erdő azonban pusztult, hiába állították a szakértők, hogy a növények majd alkalmazkodni tudnak az új környezeti feltételekhez. Egy jókora, félig elszáradt Sarasara fa alatt álltak. A hatalmas, egykor kék törzsű fa mostanra elszürkült, és az egész megbeszélés alatt finoman szitáló por formájában hullatta az elhalt kérgét Zeveqal nyakába. A Nattotarrokat ez a szitáló, hamuszerű anyag láthatóan nem zavarta, ő viszont végig attól tartott, hogy egyszerre csak eltüsszenti majd magát, és ezt a Nattotarrok esetleg udvariatlan gesztusként értelmezik.

Szerencsére a találkozó igen rövid volt, és inkább csak abból állt, hogy a három lény alaposan szemügyre vette. A szenátor úr láthatóan minden befolyását latba vetette, és nem is eredménytelenül. Volt olyan érzése, hogy a tervezett üzletet vastagon bevonták a politika síkos mázával. Ismerte a barátját, bizonyos volt benne, hogy akármit is ígért nekik, nem kell majd csalódniuk. Láthatóan a Nattotarrok is így gondolták. Így történt, hogy másnap estére beszéltek meg egy újabb találkozót, abban a bizonyos raktárban, vagy miben. Elégedetten tért vissza a városba. Jól haladtak a dolgok. Az egész holnapi nap a rendelkezésére áll, hogy a bürokraták seregén átverekedve magát, készen álljon az azonnali startra, ha meg vannak a szobrok. Korán lepihent, hogy frissen vághasson neki a hivatali ügyvitel procedúrájának.



Hirtelen ült fel az ágyában. Szomjas volt és elgyötört. Álmában újra átélte a szobrok megszerzését. Ez meglehetősen nyomasztólag hatott rá, mivel a szűk sikátorban vívott tűzharc a kiismerhetetlen és félfolyékony őslakókkal nem vált a kedvenc kalandjává. Izzadtan és kábán kelt fel, egy pár pillanatig tanácstalanul ácsorgott a hűvös fémpadlón. Fedélzeti idő szerint több mint egy órát aludt. A hipertérben való alvás mindig megviselte, ezért ha csak tehette, kerülte. Megvonta a vállát, most így alakult.

A hajója éppen a normál térben tartózkodott, korrekciós számításokat végezve. Hogy a Coruscantra jusson, meg kellett kerülnie a galaxis fényes közepét, mivel a Canthotus Carpiptar pont a belső körgyűrű túloldalán helyezkedett el. Rövid tájékozódás után rájött, hogy alig néhány parsecnyire van az Alderaan rendszertől. Jó kapcsolatai voltak ebben a békés, művészeteket pártoló rendszerben. Ismert több jelentős közéleti személyiséget innen. Más alkalommal szívesen tett volna egy kitérőt, de most sajnos nem ért rá. A hiperkom rögzítőjén megtalálta a Bottasat válaszát az induláskor elküldött formális üzenetére. Már várt reá. A hajó ismét belépett a hipertérbe, Zeveqal pedig elindult, hogy az egyik alrendszer biztonsági paneljának álcázott rejtekhelyéről előhalássza a zsákmányát. Egyesével kirakosgatta az összes műtárgyat, amelyet az üvegarcú Nattotarrtól vett.

- Bomba üzlet! - gondolta.



Az előtte lévő szobrok az ismert univerzum egyik legizgalmasabb rejtélyének darabjai voltak. Eredetük és funkciójuk abszolút talány lévén, vad elméletek és találgatások keringtek a tudósok és a gyűjtők között. A szobrok különössége miatt Zeveqal a legelfogadhatóbb spekulációnak azt tartotta mind közül, hogy az alkotók nem is ebből a galaxisból származtak. Ez az elmélet igen tetszetős, és mint ellenlábasai találóan megjegyezték, igen kényelmes is. Hiszen az a legkönnyebb, ha egy megfejthetetlennek látszó rejtély megoldását egy másik univerzumba helyezzük át, és nem próbáljuk meg beilleszteni az ismert világ keretei közé. Ez azonban még senkinek sem sikerült, akármilyen serényen próbálkozott is. Halvány fogalma sem volt senkinek, kik és milyenek is lehettek az alkotók. Mivel azonban az egész galaxis területén szétszórva találtak szoborcsoportokat, nyilvánvaló volt, hogy akik készítették ezeket, beutazták a galaktikát. Mégpedig évmilliókkal az előtt, hogy az első föderáció létrejött volna az egyes csillagrendszerek között. Ezt onnan tudni biztosan, hogy nem egyszer üledékes kőzetekben találtak rá a szobrokra.

A vita, amely ennek okán körülöttük hullámzott, már rég egy elvont szópárbajjá, a szobatudósok kedvenc foglalatosságává vált. Eközben időnként - bár mostanában egyre ritkábban - újabb csoportokat találnak. Néha a Jedik is közre adnak általuk kiokoskodott teóriákat. Az egyik ilyen tény, amit a Jedik hoztak nyilvánosságra az, hogy a csoportok – egy-két kivételtől eltekintve - nem teljes sorozatok. Ez a közlés először meglepetést okozott a tudósok körében. Az kezdettől fogva ismert volt, hogy a sorozatok darabszáma szélsőségesen változó, 6-tól a 10000 darabosig. Tucatnyi nagy elme kezdte el vizsgálni ebből a szempontból a hozzáférhető kollekciókat. Nem mintha nem hitték volna el, amit a Jedik állítottak. De hát a tudósok már csak ilyenek, szeretnek a saját szemükkel meggyőződni a dolgokról. Végül is sikerült egy meglehetősen bonyolult matematikai modellezéssel igazolni ezt a tényt.

Sokáig azt sem sejtették, hogy a szobrok speciális szabályok szerinti elrendezésben vibrálást keltenek az Erőben. Ezt is a Jedik tudatták a világgal, hozzá téve még, hogy az Erőben különösen nagy visszhangot vető csoportok egysége szándékosan meg van bontva azáltal, hogy létfontosságú darabok hiányoznak. A derék tudósok ezt már elhitték becsületszóra a Jediknek, mivel nem létezik olyan matematikai művelet, amivel ilyesmit igazolni lehetne. A Jedik, és állítólag a maguk idején a Sithek is, megpróbáltak rekonstruálni néhány ilyet. Senkinek sem sikerült, legalábbis úgy tudni. Ebből az időből származnak az első mezők, amelyekre a különleges szabályok szerint a szobrokat el kell rendezni. Egyes pletykák arról szólnak, hogy a Sithek alkották meg az első ilyen táblákat és szabályokat. Az őket legyőző Jedik nem cáfolták ezen állításokat, igaz, nem is erősítették meg azokat. Valószínűleg mind a két Erőhasználó csoport foglalkozott ezzel a feladattal.

Tény, hogy jó néhány mező és szabályleírás közkézen is forog. Bomba üzlet ilyesmibe pénzt fektetni, ezzel kereskedni, már csak azért is, mert egy-egy ilyen leírás ára magasabb szokott lenni, mint egy vadiúj, komplett csillaghajóé. Hogy mennyivel? Az az eladó pofátlanságától függ. A köztársaság területén ilyesmivel kizárólag illegálisan éri meg üzletelni, annyira agyon van szabályozva a műkincsvédelem bekezdés alatt. Az illegális kereskedelem természetesen ennélfogva rendkívüli veszélyekkel jár. Az újabb szobrok megtalálásáról szóló bejelentési kötelezettség elmulasztása a köztársaság alkotmányába ütköző, súlyos bűncselekmény. A kormányzat minden világon hozzáférhető hivatalos jegyzékben óva inti a polgárokat a mezők és szabályok használatától. A brosúra idézi a Jedi lovagokat, akik szerint a feketén hozzáférhető leírások állítólag egytől-egyig a Sith művei. Őróluk pedig mindenki tudja, hogy hol is álltak.

Ez persze inkább csak a feketepiaci árakat nyomta felfelé. Ha valaki mindezek ellenére beszerzett valódi szobrokat - a hamisításuk külön virágzó üzletággá vált -, mezőt és szabályleírást, és a tetejébe még Erő érzékeny is volt, a megfelelő elrendezést követően, különös élményben lehetett része. A látomások függtek az illető Erőhöz való viszonyától. Nem egyszer a jövő részletei villantak fel. Általában elvont, olykor ihlető erejű az élmény, de hallani sötét, gonosz látomásokról, sőt az ebből fakadó halálesetekről is. A szobrok általában kétszer hármas csoportokba voltak oszthatóak. Azok az ásványok, amelyekből egykoron kifaragták mindhárom csoportot, ismeretlennek és nyugtalanítóan ridegnek tűnőek voltak.

Ahogy elrendezte a tárgyakat szín szerint, azt is felfedezte, hogy ezzel rendkívül különös aszimmetriát hozott létre. Valahogy nagyon nem helyénvalónak tűntek így a szobrok. Az ábrázolási és szín-anyag csoportok nem egyeztek. A sajátos, nyugtalanító káosz ezáltal jött létre. A három markáns színoszlopban nem voltak azonos mennyiségben jelen az ábrázolási csoportok. Az első színcsoport egy krémszerűen fehér, csillámló, sima tapintású anyagból lett kifaragva. Noha a tapintása sima volt, a látvány mégis azt sugallta, hogy a felület érdes. Ebben a színben volt a legtöbb "életforma" faragvány. Az "életforma" megjelenítés több élőlény fajtát ábrázolt kissé művésziesen elvont stílusban. Meglepő módon egyik-másik ismerősnek tűnt, ezt azonban lehetetlennek érezte, hiszen a szobrok túl régiek voltak a ma ismert fajokhoz képest.

A második csoport matt zöld színébe rendkívül finom, repedésszerű, a sárga különböző árnyalataiban villogó erezet vegyült. Ha sokáig nézte ezeket a finom kacskaringókat, valamiféle szabályosság érzete támadt. Ennél a színnél az abszurd-absztrakt formák egyvelege képezte a többséget. Némelyik annyira groteszk volt, hogy semmiféle egyensúlya nem lévén, külön talpazatot faragtak neki. A harmadik szín a sárga és a barna között helyezkedett el, és erőteljesen tükröző volt. Ezek legtöbbje mértani formáknak, szimmetrikus jelcsoportoknak tűnt. Mintha valami bonyolult képírás, vagy szimbólumok kivonatai lettek volna. De mind a három színcsoportban akadt mindhárom megjelenítési formából, így ha az ábrázolás alapján válogatta össze azokat, egy eléggé meghökkentő színkavalkád jött létre, amely magasabb összefüggéseket sugallt.

Tudta, hogy vannak olyan együttesek is, melyekben egy-egy szobor szinte egész jeleneteket, olykor kisebb történeteket mutat be, amelyeket ráadásul egymással is lehet variálni. Ám nem akadt két értelmes faj, akiknek ugyanaz a szobor ugyanazt a történetet jelentette volna. Több olyan publikáció létezett, amelyek ugyanabból a szoborból kihámozott más-más történeteket elemzi az illető faj kultúrájának fényében. Az ilyen bonyolult szobrok stílusa változó, hol aprólékosan kidolgozott remekművekből, hol elnagyolt vázlatszerűségekből álltak. Ez roppant érdekes, főleg azért, mert egymástól sok fényévnyire megtalált csoportokat, olykor mintha össze lehetett volna illeszteni egy történetté. Itt is az a legnagyobb probléma, hogy a sorozatok szinte mindig hiányosak.

Ennek a kérdéskörnek az igazolására és ellenőrzésére már egy külön tudományág létezett. Létezett egy olyan sorozat is, amelynek mindhárom ábrázolási csoportja absztrakt, és rettenetes, idegeket próbára tevő mintákat lehetett belőlük kirakni. Ezeket a Sithektől zsákmányolták a Jedik. A szörnyűségük és különösségük miatt egy darabig nem is tartották publikusnak, de végül a demokrácia játékszabályait betartva, mégiscsak nyilvánosságot kaptak. A Jedik egy tanulmányt készítettek róluk, ez az anyag kutatható, de csakis képeken lehet megtekinteni a szobrokat.

Elégedetten bámulta a kollekciót. Ez a sorozat állítólag teljes volt. A Nattotarr mellékelte azt a matematikai modellezést, ami ezt volt hivatva bizonyítani. Ennek a leellenőrzését inkább a szenátor úrra hagyta. Nem mintha beérte volna a Nattotarr-ok becsületszavával. Egyszerűen nem értett hozzá.

Folytatjuk...

Előző oldal Homoergaster