Az a „Másik” a sötétből (18+)
A nő kijött a fürdőszobából. Csak egy rózsaszín törölköző volt a testére csavarva. A házban hangosan szólt a kedvenc száma, egy, két tánclépést téve, fenekét riszálva, hangosan énekelte a dalt. Jó ritmusérzéke volt, remekül mozgott. Imádott táncolni. Átvillant az agyán, hogy felhívja Tracey-t, és megbeszéli vele, hogy menjenek el valahová a napokban, kicsit kiereszteni a gőzt, és reggelig táncolni.
A gardróbszekrényhez lépett, elhúzta az ajtaját. A második fiókban tartotta az alvós ruháit. Oda sem figyelve kihúzott egy pólót, ami már jócskán kinyúlt, és a színe is megkopott a sok mosástól, de aludni még jó volt benne. Ledobta a törölközőt. Megkereste a póló alját, és már félig belebújt, de nem tudott ellenállni, odafordult a szekrény melletti nagy tükörhöz. Szemügyre vette magát. Egy százhetven centi magas, karcsú nő figyelte őt. Jó alakú, formás test. A cicim lehetne nagyobb, gondolta, de legalább nem lóg. Jó pár hasonló korú munkatársának brutál löttyedt csöcsei voltak, látta, amikor munka után zuhanyoztak. Hálát adott az Úrnak a szerencsés génekért. Megfordult és a fenekét is szemrevételezte. Belemarkolt, elhúzta a száját, keményebben rá kell edzenem, gondolta, de a forma nem rossz. Összességében meg volt elégedve magával. Harmincnyolc éves volt, és véleménye szerint, ezzel az alakkal nincs semmi szégyellnivalója. Dobott egy puszit a tükörnek, és belebújt a pólóba.
Csengettek. Végre itt a pizza! Belépett a fürdőbe és felvette a fehér fürdőköntösét. Megint megszólalt a csengő. Jól van megyek már, dünnyögte, de sürgős. Papucsba bújtatott lábával végigcsattogott az előszobán.
* * *
Rémülten ültem a széken és figyeltem, ahogy az a Másik kopácsol a billentyűzeten. Aztán tárcsázni kezdett egy számot a mobilján. Hátranézett, és mutatóujját a szájára téve jelezte, hogy meg se mukkanjak. Hallottam ahogy valaki felvette a telefont. Női hang szólt bele, nem értettem mit mond, mert az a Másik, erősen a fülére szorította a készüléket.
– Jó estét, hölgyem! – A búgó, kedves hangján beszélt. – Angelo pizzériájából beszélek… nem, valóban nem rendelt, de a számítógépünk szerint már négyszer rendelt tőlünk, és most jár egy ingyen pizza önnek. – Elhallgatott, mert a nő beszélt. – Nem sajnos nem áll módunkban máskor kivinni. Ma tudjuk kiküldeni. Milyen feltéttel szeretné? – Úgy tett mintha lejegyezné, mit diktál a nő.
– Fél órán belül ott lesz a futárunk. Kérem, mondja neki azt, hogy „Angelo a legjobb olasz”…igen ez a reklámmondatunk – nevetett kellemes hangon, és szinte biztos, hogy a nő is viszonozta. – Viszont hallásra hölgyem, és jó étvágyat!
Kinyomta a készüléket. Rám nézett és mosolygott. Nekem a hátam borsózott. Ez a mosoly semmi jót nem ígért.
– Szép munka volt, Thomas – dicsért meg.
Én persze tudtam, hogy gonosz dolgok fognak történni, és valószínű, hogy miattam, de mégis jólesett a dicséret.
– Mekkora ötlet volt már, hogy betörj a pizzéria weboldalára, ahonnan a kaját szokta rendelni! – Felállt, odajött hozzám és megveregette a vállam. – Kösz, haver, jövök egyel!
Az ajtóhoz ment, leakasztotta a kabátját. Úgy láttam, mintha megtorpant volna, de aztán lenyomta a kilincset. Ekkor szólaltam meg.
– Várj, veled megyek! – mondtam bizonytalanul.
Az esélyem, hogy lebeszéljem arról, amire készült, szinte nulla volt, de meg kellett próbálnom.
– Oké haver, de akkor mozogj, mert nincs sok időnk – mondta és úgy vigyorgott, mint aki tudta, hogy úgyis vele megyek.
Bevágódtunk a szürke furgonba, ami a ház előtt parkolt, és egy perc múlva már úton is voltunk. Én vezettem. A nő háza nem volt messze.
– Állj fel a behajtóra! – utasított, mikor odaértünk.
Résnyire szűkült szemmel figyelte a környezetet. Felmérte a terepet. Ebben nagyon jó volt. Persze délelőtt már körülszimatolt, de most azért még egyszer körbe kellett kémleni.
– Te fogsz becsöngetni – mondta, és a kezembe nyomta a régi pizzásdobozt. – Neked olyan bizalomgerjesztő az ábrázatod – vigyorgott rám, és belebokszolt a vállamba.
– Jó de mit mondjak?
Hirtelen ideges lettem. Nem nagyon szerettem nőkkel beszélni. Mindig úgy éreztem, hogy belelátnak a gondolataimba. Aztán persze kinevetnek, és szánalmas kis pöcsnek tartanak. A suliban is pöcsike volt a gúnynevem. Emlékeztem, hogy a fiatal lányok mennyire gonoszak, de a nők még ennél is rosszabbak voltak. A középsuliban ismertem meg azt a Másikat. Nem szerette, ha a nevén szólítom, így lett ő az a Másik. Pillanatok alatt barátok lettünk. Mintha mindig is ismertem volna. Na ő aztán tudott velük beszélni! Sőt, ő azt is megtanította nekik, hogy nem lehet következmények nélkül gonoszkodni. Mindig megvédett, és azután már nem bántottak. Na de ez rég volt. Azóta mindketten felnőttünk. Én kerültem a nőket, éltem a kis virtuális életemet az interneten. Ő viszont, ha már erős volt a vágy, a kényszer, elment és szerzett nőt magának. Ilyenkor elmondhatatlan dolgokat művelt. Tudom, mert utána végig kellett hallgatnom, sőt segítenem is kellett eltakarítani a mocskát. Ő vadász volt, a prédák pedig a kiválasztott nők voltak. Ez a mostani nő már a hetedik volt a sorban. Az első kettőt egyedül csinálta, én már csak akkor tudtam meg mit művelt, amikor végre magához tért, és töviről hegyire elmesélte az egészet. Persze a véres ruhákat nekem kellett eltakarítanom. A rendőrség értesítése szóba sem jöhetett. Tudatában voltam, hogy rossz volt, amit csinált, de az még rosszabb lett volna, ha lecsukják. Nem akartam elveszíteni a legjobb barátomat. Inkább azt találtam ki, hogy vele megyek, és talán sikerül lebeszélnem, hogy megint azt tegye. Így aztán vele voltam az utolsó négy lánynál. Nem akarok még csak rágondolni sem, miket tett. Hiába beszéltem, ő csak tette, amire a sötét gondolatai utasították. Aztán rám hagyta, hogy eltakarítsam a nyomokat. Ebben meg én vagyok a jó. Rengeteget olvasok, és tudom, hogyan dolgoznak a zsaruk. Ha észnél leszek, sosem kapják el a Másikat. Néha bevillan, hogy valójában a cinkostársa vagyok, de ezt elhessegetem.
– Thomas indulj már! – riasztott fel a merengésemből.
A kilincsért nyúltam, kiszálltam a furgonból és megindultam a bejárati ajtó felé. Majd összeroppantottam az üres pizzás dobozt. Fehér biztonsági ajtóhoz értem. A kukucskáló alatt „Home” felirat díszelgett, kis falapra írták. Megnyomtam a csengőgombot. Vártam, talán egy percet is, aztán újra csengettem. Kattant a zár, és résnyire nyílt az ajtó. A láncot nem vette le, ezért csak az arca bal felét láttam. Sötétbarna hajkoronája vonta magára a figyelmem. Értettem, miért ő a kiválasztott. Mindketten imádtuk a barnákat.
– Meghoztam a pizzát, asszonyom – motyogtam.
– Rendben… ő nem kell fizetni ugye? – kérdezte.
Hál istennek vágott az agyam.
– Ajándék pizza, de a főnök ragaszkodik, hogy a nyertes kimondja az üzlet jelszavát – próbáltam unottnak tűnni.
Egy pillanatra becsukódott az ajtó, hallottam, hogy leveszi a láncot, aztán újból kinyílt. Ott állt egy fehér frottírköntösben. Orromat megcsapta a nőből áradó illat. Tusfürdő és izgató asszony illat.
– Tudom mi az, de most nem jut az eszem… várjon csak! – Izgatottan mosolygott – Angelo a legjobb! – kiáltotta.
– Angelo a legjobb… – felvittem a hangsúlyt, éreztetve, hogy még hozzá kell tenni valamit. Látszott, hogy gondolkodik.
– Ola… – segítettem.
– Angelo a legjobb olasz! – Felnevetett.
Gyönyörű volt. Ebben a pillanatban kilépett a takarásból a Másik, vállával félrelökött, és nyitott tenyérrel a nő mellét megtaszítva, iszonyatos erővel hátralökte őt. A vékony nő hanyatt esett, és még jó egy métert csúszott is a padlón. Papucsai kétfelé repültek. A Másik gyorsan utána lépett. Én is beléptem mögötte, és becsuktam az ajtót. A nő sikoltásra nyitotta a száját, de a Másik ököllel az arcába sújtott. Hátrabukott a feje és nagyot koppant a kövön. Félig elkábult, és csak feküdt ott. A Másik már terpeszben fölötte állt, lenyúlt, és két kezét a nő nyakára kulcsolva, álló helyzetbe rántotta. Tátott szájjal bámultam, ekkor tudatosult bennem, hogy milyen erős a Másik. A nő gurgulázott, mert nem kapott levegőt. A Másik, szinte elemelve a padlóról, rongybabaként vitte maga előtt a magatehetetlen nőt. A dulakodástól szétnyílt a köntöse, és mint két szárny csapkodott körülöttük. A Másik becipelte a nőt a hálószobába, és az ágyra dobta. Mozdulni sem volt ideje, a Másik már rá is ugrott. A mellére ült és két térdével leszorította a nő kezeit. Az erőtlenül rúgkapált a lábaival, de mást nem tudott tenni. A Másik megfogott egy kispárnát és lerántotta róla a huzatot. Rózsaszín volt, mint az egész hálószoba. Beletömte a nő szájába, amit az próbált csukva tartani, persze hiába. A Másik egyszerűen befogta az orrát, és amikor kinyitotta a száját, hogy levegőt vegyen, majdnem az egész párnahuzatot durván a szájába erőltette, és a fürdőköntös övével rögzítette. A nő semmilyen hangot sem tudott kiadni. Csak a rémülettől kitágult szeme beszélt. A Másik benyúlt a zsebébe, és négy bőrszíjat húzott elő.
– Ha jó leszel, nem fogok fájdalmat okozni – mondta a búgó hangján, szinte kedvesen. – Megkötözlek, aztán összeszedem az értékeket, és elhúzok, rendben?
Egész közel hajolt a nőhöz. Figyelte, hogy az megértette-e, amit mondott. Egy bizonytalan bólintás volt a válasz. Én a folyosóról figyeltem, és megcsóváltam a fejem. Ezt eddig majd mindegyik elhitte. Ha hagyod, hogy megkötözzelek, nem bántalak, mondta minden alkalommal a Másik. A nők meg küzdelem nélkül hagyták, hogy megkötözze őket. Pedig én tudtam, hogy igenis bántani fogja. Nem is tudtam tovább nézni. Az ajtó mellett nekitámaszkodtam a falnak és lassan lecsúsztam a kőre, átkaroltam a térdeimet és hallgattam a kiszűrődő hangokat. Amikor a Másik elkészült, és rögzítette a nő mind a négy végtagját, megállt az ágy végében. Egy percig csak legeltette a szemét rémült áldozatán, majd vetkőzni kezdett. Nemsokára teljesen anyaszült meztelenül állt a nő előtt, aki elfordította a fejét. A Másik megkerülte az ágyat, félig erektált pénisze ide-oda himbálózott. Egy dalocskát dúdolt.
– Most picit magadra hagylak, de nemsokára visszajövök – mondta, aztán kilépett a folyosóra.
Szinte belém botlott. Államat a térdemen pihentetve magamba roskadva ültem ott. Lenézett rám.
– Thomas! Hát itt vagy? – Imitált meglepetést. Leguggolt hozzám, hogy egy magasságban legyen a tekintetünk.
– Vedd le a ruháidat te is – mondta.
– Nem akarom – a hangom olyan volt, mint egy kisfiúé.
– Tudod, hogy mi fog most következni – mondta türelmesen – és azt akarom, hogy utána segíts nekem. Nem akarod összekoszolni a ruhádat, ugye? – Persze tudtam, hogy igaza van. Semmi kedvem sem volt levetkőzni, de azt is tudtam, hogy segíteni fogok neki. Segítenem kellett! Lassan felálltam.
– Rendben levetkőzöm – motyogtam.
– Ez az! Jó fiú. Kiszaladok a konyhába, mindjárt visszajövök. Addig szórakoztasd el a hölgyet – azzal elsietett a konyha irányába a sötét folyosón. Megszabadultam a ruháimtól. A hálószoba ajtajához léptem és besandítottam. Tekintetem egyenesen a nő rémült tekintetébe fúródott.
* * *
Ahogy megragadott, és felrántott a földről, mint a pelyhet, rájöttem, hogy semmi esélyem ellene. Ez a férfi rettentő erős. Két marka acélpántként szorult a nyakam köré. Hiába próbáltam, nem tudtam lélegezni. Szinte a levegőbe emelt, és csak vitt a folyosón. Egy perc múlva ledobott az ágyamra. Meg sem tudtam mozdulni, a mellemre ült, szakszerűen betömte a szám, és megkötözött. A szívem őrülten kalapált. Soha életemben nem féltem még ennyire. Ami most történik velem, mindig is a rémálmaim egyike volt. Valaki betör hozzám, és megerőszakol. Igaz azt mondta, hogy csak ki akar rabolni, és én hinni akartam neki, ezért aztán nem is küzdöttem. Hagytam hadd kötözzön meg, legyünk túl rajta mihamarabb. Ekkor megláttam, hogy vetkőzni kezd. Rádöbbentem, hogy mekkora kretén vagyok. Ez a férfi, nem rabolni jött. Az arcát néztem, de a szemem sarkából megláttam félig már ágaskodó hímtagját. Elfordítottam a fejem. Kisvártatva hallottam, hogy egy játékos gyerekdalocskát énekelve közeledik. Olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem leheletének savanyú szagát.
– Most picit magadra hagylak, de nemsokára visszajövök – és már ott sem volt. Kiment a szobából, visszafordultam, tekintetemmel még elkaptam meztelen hátát. Jobbra fordult a folyosón. Aztán mintha valakivel halkan beszélt volna. Jézusom, ezek ketten vannak! A rémálom egyre rosszabb lett. Megpróbáltam kiszabadulni. Őrülten rángattam a szíjakat, de csak azt értem el, hogy még jobban megszorultak a csuklóm és a bokám körül. A bal kezemnél a vér is kiserkent. A számba tömött rongytól is igyekeztem megszabadulni, mert fullasztóan mélyre nyomta, de az sem sikerült. Ekkor a szemem sarkából megláttam a meztelen támadómat. Az ajtófélfa mögül lesett befelé. Megdermedtem. Hihetetlen de a szeméből szánakozás, és sajnálat sütött felém. Most nem láttam azt az eszelős gonosz fényt, ami annyira megrémített amikor először rám nézett. Nem mozdult csak állt ott és engem bámult. Dermedten vártam mi fog most történni. Lépett egyet befelé. Egyik keze a háta mögött volt, a másikkal az ágyékát takarta. Hátra nézett, fülelt, aztán beóvakodott, és megállt az ágy mellett.
– Ha nem sikítasz, szabaddá teszem a szádat – mondta halkan.
Vékony, gyerekes hangja volt. Nem az a zengő érces hang, ami korábban.
– Fontos, hogy ne sikolts, mert visszajön – itt majdhogynem ijedten nézett hátra – és akkor bántani fog.
Óvatosan bólintottam. Ez bolond? Mindegy amíg megint be nem kattan, beszélnem kell vele.
Bal kezével leoldotta a köntös erősen a fejemre hurkolt övét, és kihúzta a számból a párnahuzatot. Végre vehettem egy mély lélegzetet, és becsukhattam a szám. Ekkor tudatosult, mennyire szétfeszítette a durván beletömött selyemanyag, nyelvemmel éreztem, hogy a szám mindkét sarka szétrepedt. A torkom annyira száraz volt, hogy a szánalmas hang amit kiadtam, szinte károgásnak tűnt.
– Kérem, ne bántson. Megmutatom hol a pénz meg az ékszerek… – tenyerével azonnal betapasztotta a szám és megint az ajtó felé fordult.
– Sss! – pisszegett – Jól figyeljen rám! Ha az a Másik visszajön, tegyen a kedvére, és akkor talán megúszhatja. Majd én is megpróbálok vele beszélni – suttogta.
Nem értettem, kiről beszél, de bólintottam.
– Engedjen el, kérem! Kimászok az ablakon, nem szólok senkinek – hadartam.
Szólásra nyitotta a száját, de hirtelen hátrarándult a feje, mintha valaki belemarkolt volna a hajába. Nekivágódott a falnak. Tekintete rémült volt.
– Nem! Tévedsz! Én csak azt mondtam neki, hogy fogadjon szót! – kiabálta.
Igazán ijedtnek látszott. Mintha valakinek válaszolgatott volna, közben lekuporodott a földre, és felhúzta a lábait. Lehajtotta a fejét, motyogott valamit. Én semmit sem értettem, de tudtam, hogy itt most valami beteg dolognak vagyok a tanúja. Aztán hirtelen felegyenesedett. Előhúzta a háta mögül a jobb kezét, ami eddig rejtve volt, és a lámpafényben megvillant a fény egy hosszú ezüstszínű késen. Szemében megint az őrült fény villogott. Szája sarkából köpte a szavakat, de nem hozzám beszélt, hanem valakihez, aki nem volt ott.
– Ezért még később számolunk Thomas! De most a kis hölggyel kell foglalkoznom. Meg ne merj moccanni! – mondta még a láthatatlan valakinek, és elindult felém. Mély hangon felnevetett, és én sikítani kezdtem.
* * *
Éppen azt akartam mondani a rémült nőnek, azt nem engedhetem, hogy kimásszon az ablakon, és majd kitalálok valamit, amikor visszajött az a Másik. Éreztem ahogy belemarkolt a hajamba, és fájdalmasan hátrarántotta a fejem. A falnak penderített. Tudtam, hogy nincs értelme a dulakodásnak, mert sokkal erősebb nálam. Megint lekuporodtam a padlóra és közben esedezve mentegetőztem. Tudtam, hogy ezért meg fog majd büntetni. Így inkább átkaroltam a térdeimet, és behunytam a szemem. Nem akartam látni, ami ezután következik. Persze mégis odanéztem amikor a nő sikoltani kezdett.
Az a Másik, villámgyorsan mozdult. Két lépéssel az ágynál termett, befogta a nő száját, és a torkának szegezte a kést. Nem akarta még megsebesíteni de azért elég erősen nyomta a hegyét a bőrének, hogy fájjon. A nő mozdulatlanná dermedt.
– Elveszem a kezem, de ha sikoltani mersz, levágom a bal mellbimbódat – búgta a mély hangján.
Talán még mosolygott is, bár ezt nem láttam onnan, ahol ültem. Csak a nő rémült tekintetét láttam, ahogy a Másikra mered. Örültem, hogy a nő szót fogadott nekem, és nem hergeli a Másikat. Az éles kés becsúszott az asszony pólója alá, és csak az anyag hasadását lehetett hallani a csendben. Nem telt el fél perc, és a nő anyaszült meztelenül feküdt támadója alatt. A Másik most rajta feküdt, és a kést félretéve, mindkét kezével finoman simogatta, tapogatta, markolászta a kitágult szemű halálra rémült nőt.
– Kibaszott szép vagy, tudod? – hörögte a Másik. – A csöcsöd lehetne nagyobb, de azon kívül fullextrás vagy. – Ekkor megdermedt, és hitetlenkedve felmordult. Legördült a nőről, és a lába közé szimatolt. – Bazd meg, te behugyoztál? – Sziszegte dühösen. – Hát így már nem foglak kinyalni az biztos! – csóválta a fejét.
Megkereste a kést, és a hegyével a nő mellbimbóját írta körbe. Másik kezével a hímvesszőjét masszírozta, makkját odaérintette a nő oldalához.
– Már majdnem kész vagyok – lihegte – kőkemény vagyok, akarod, hogy beléd rakjam? – Belenyalt a nő fülébe, erre az halkan felzokogott.
– Nem akarom a nyávogásod hallgatni – mondta, és kezébe vette a félredobott párnahuzatot. – Nyisd ki a kibaszott szádat!
A nő engedelmesen kitátotta a száját, a Másik meg beletömte a rongyot. A kést a nő combjához vitte, és a térd felett pár centivel, jó mélyen beledöfte a hegyét. A hirtelen fájdalomtól a nő feldobta a csípőjét a levegőbe, de a Másik ráhengeredett, és az ágyhoz szegezte. Kihúzta a kést az erősen vérző sebből. Bal kézzel megragadta a nő mellét és oldalirányból átszúrta rajta a hosszú pengét. A betömött rongy ellenére is hallatszott a tompa sikoly. A Másik befurakodott a lábai közé, és kőkemény férfiasságát a nő szemérméhez vezette. Amikor megérezte a bejáratot, egy hirtelen mozdulattal tövig belé hatolt. Vadul döfölni kezdett. A nő szeméből patakzott a könny. A csúcs felé közelítő férfi fogást váltott a késen. Marokra fogta, és fölülről a nő szeméhez közelítette, én ezt már nem tudtam nézni, szorosan összezártam a szemhéjamat, és azt hiszem elvesztettem az eszméletemet mert csak jóval később tértem magamhoz.
* * *
A csend volt az első, amit észleltem. Néma, üres, üvöltő csend. Lassan nyitottam ki a szemhéjaimat. Szempilláim össze voltak ragadva, mint gyerekkoromban, ha sírva aludtam el. Odanyúltam, megdörzsöltem. Megacéloztam magam, és végre felnéztem. A látványtól összeugrott a gyomrom. Az ágy tocsogott a vértől, de bőven jutott a falakra, a függönyökre, de még a plafonra is fröccsent. Hát mit művelt ez? Próbáltam visszanyelni a zokogást, ami feltört a torkomból, amikor az ágyon fekvő nőre néztem. Illetve ami maradt belőle. A testén mindenütt szúrások, vágott sebek voltak. A Másik mindkét mellét levágta, és csak reméltem, hogy akkor már nem élt. A szemeit is kiszúrta, de még az orrát is levágta. Miért, akartam üvölteni, de végül néma maradtam. Sajnáltam ezt a gyönyörű nőt.
– Bocsáss meg, kedves! – suttogtam – Bocsánat!
Léptem egyet, és belerúgtam a földön fekvő késbe. Csodálatos módon a pengéje tisztán csillogott a lámpa fényében. Lehajoltam érte, el kell tüntetni az ujjlenyomatokat. Az ágy melletti asztalkán világító ébresztőórára pillantottam. Már jó másfél órája vagyunk itt. Szedd össze magad, el kell tűnnöd neked is, noszogattam magamat. Ekkor furcsa neszt hallottam az ágy felől. A szörcsögő hang a nő levágott orrából jött. Odakaptam a fejem. De hát ez él! Az ágyhoz léptem. A hang megismétlődött. Láttam az orra helyén tátongó sebből bugyogó véres váladékot amint buborékokat képez. Innen a sípoló hang. Az éltető levegővel együtt beszívta a vért is, és ettől felköhögött, de a szájába tömött rongytól ez sem ment. Fulladozott. Ha mentőt hívok talán túlélheti, gondoltam. Aztán el is vetettem ezt a lehetőséget, hisz nem akartam börtönbe menni, és azt sem akartam, hogy a Másikat lecsukják. A késre néztem. Be kell fejeznem. Nekem kell befejeznem!
Lassan fölé hajoltam. Két kézre fogtam a kés nyelét, és a bal melle helyén tátongó nyílt sebbe támasztottam.
– Ne haragudj! – suttogtam megint. – Jobb lesz így neked is.
Egy mozdulattal, felsőtestemmel is segítve átdöftem a szöveteket, és a kés hegye elérte a szívét. Simán átszúrtam a nemes szervet. A teste megfeszült, aztán elernyedt. Végre vége volt a szenvedésének. Még egy halk sípolás, aztán a csend. Megrendülten álltam ott egy ideig. Aztán tekintetem megint az órára siklott. Igyekezz! Mintha az a Másik szólt volna. Hátra is néztem, de persze ő már rég otthon tévézik, talán még chipset is eszeget.
Nekiálltam eltüntetni a nyomokat. Elhatároztam, hogy ez volt az utolsó, hogy eljöttem vele. Nem kell ez nekem! Ha lecsukják, talán jobb is lesz.
VÉGE
