Kurgan történetek: A terminátor

A jövő útjai / Novellák (1694 katt) Homoergaster
  2012.02.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2009/6 számában.

...avagy: A Skynet nem bízta a véletlenre. Több gépet is visszaküldött az időben Sarah és John Connor megölésére. Volt köztük olyan is, aminek pechje volt. Találkozott a Kurgannal...

1984. március 9. péntek, hajnali 3 óra 10 perc

Kurgan hazafelé tartott, közben egy ősi dalt zümmögött az orra alá. Furcsa ritmusa volt ennek a dalnak, elfeledett korokból származó, nyugtalanító zöngéje. Ekkor pillantotta meg a meztelen férfit. Megállt, kikászálódott a kocsiból, és érdeklődve méregette. A nagydarab, atlétának tűnő férfi is rábámult, körülbelül úgy, mint egy légvédelmi üteg lőelemképzője. Az alak nyílegyenesen felé indult. Ekkor már pontosan tudta, mivel is áll szemben, hagyta, hogy hallótávolságon belülre érjen, közben elfordult, a kocsi felé.

- Tűnj a francba, te bolond, míg jó dógod van! - szólította fel elbizakodottságot sugalló hangon, aztán villámgyorsan oldalt pördült. Kiválóan időzített, mert a kiborg pont ekkor tette meg az első támadó mozdulatot. Kurgan nem tudta, miért támad rá, de azt tudta, hogy támadni fog. Sejtelme sem volt róla, hogy csupán a ruhái érdeklik. De ha történetesen tudja, akkor sem adja neki oda a kedvenc fekete bőrdzsekijét. Olyan sebesen mozgott, amire csak egy ruganyos halhatatlan élő képes az évezredek kikristályosodott rutinjával. Jól látta, hogy a gép a meghökkenés valamiféle művi megfelelőjét produkálja.

- Lehet, hogy azt találgatja, gépezet vagyok-e jómagam is - cikázott át rajta.

Az oldalazás közben a pallosával a fő tápvonal felé döfött, az üzemanyagcellák fölé. Közben olyasmit csinált, amiért hosszú élete során már sok önjelölt "mágust" küldött a pokolra. Mentálisan blokkolta a gépezet szervomotorjait. Azok panaszosan csikorogni kezdtek, aztán leálltak. Közben a titániumötvözet megadta magát az idők hajnalán a földre hullt csillag vasából kovácsolt pallosnak. A nyers technológiát legyőzte a nyers mágia. Kék villámlással a géptest mozdulatlanná vált, ám tudta, hogy nem sok ideje van, mert az ostyaagy már keresi az újraindításhoz szükséges tartalék vonalat.

Kirántotta a kardot, és egy mozdulattal lehasította a kiborg fejéről a szintetikus húst. Egy pillanat műve volt megtalálni a kör alakú fedőt, ami a gép agyát védte. Azonnal csavarozni kezdte egy finom művű, itáliai tőrrel, emberfeletti erőt beleadva. Kapkodott, mert pontosan nem tudta, mennyi ideje van. A tőr eltörött, így még jobban is funkcionált. Nem tudatosult benne, de megint mágiát vetett be a Skynet biztonsági rögzítésével szemben. Egyszerre csak sikerült kiemelnie a kerek védőkupakot, elhajította, és már nyúlt is befelé a gép fejébe.

Abban a pillanatban, amikor kirántotta a keramitlapot, odalenn, úgy tűnt, a szerkezet kezd életre kelni. A tekintete pislantott egyet, aztán ismét meredtté vált. Most elengedte magát, meg a gépet is, és a földre kuporodott. A fölé magasodó alak árnyékában, kezében annak a dolognak az agyával, nézte, ahogy a törött tőrrel való eszeveszett csavarás közben összevagdalt kezén begyógyulnak a sebek. Vett egy mély lélegzetet, aztán feltápászkodott. Nem látta magát kívülről, de ha látta volna, sem tudhatta, hogy a görnyedésből felegyenesedése kísértetiesen hasonlít valamire. Arra, ahogyan a gép emelkedett fel, még csak az imént, amikor megérkezett egy energiagömbben a jövőből. Egy kicsit nézegette a chipet, aztán könnyedén zsebre rakta. Közelről a terminátor "arcába" vigyorgott.

- Ezt kapd ki, haver! - Felnevetett, és a zsebére ütött. - Az új fétisem! - közölte a tehetetlen droiddal. Szétnézett. A környék kihalt volt, és nyugodt. Abszolút nyugodt. Ez a nyugalom az ő érdeme volt. A környéket rettegésben tartó bandát személyesen utalta be a hullaházba, a maradékot, meg a gyogyóba. Szépen elkezdte a testet begyömöszölni a kocsija hátsó ülésére.

- Fejet behúzni, öregem! - szólította fel a Skynet harcosát. Hallotta a szervók karistolásszerű csikorgását. Ettől észbe kapott, és feloldotta a mentális blokkot. Mindjárt könnyebben ment a gyömöszölés. Benn, az autó utasterében megpróbálta helyrehozni az "utasa" fizimiskáját, legalább annyira, hogy ne tűnjön kapásból halálosnak a sérülése. Amikor ez úgy-ahogy sikerült, levette az imádott dzsekijét, és kölcsön adta a gépnek. Nem is sejtette, hogy az pont ezt akarta. A vad csavarozás közben elszakadt pólóját is levette, egy kicsit nézegette, aztán ezt is bedobta a géphez. Félmeztelenül beült a kormánykerék mögé.

- Legfeljebb buzinak néznek minket! - jegyezte meg csak úgy magának, aztán gázt adott. Az utóbbi időkben a számítógépek fejlődése felgyorsulni látszott, és ezt nyomon igyekezett követni. Tudta, hogy egyszer ez még fontos lesz. Erre legjobb bizonyíték ez a szerkezet volt. Nyilvánvalóan egy meghatározott szándékkal érkezett ide, bár azt nem tudta, csak sejtette, hogy mi is lehet az. De kíváncsi volt rá.

- Mit szólsz egy hajnali sétaautókázáshoz? - szólt hátra, ahogy a kocsija tovagördült az úton. Előnyben volt a géppel szemben... több évszázados előnyben...



1697

...Kurgan figyelmesen hallgatta a parasztot, aki akármennyire is félt tőle, attól a másiktól, akiről csak suttogva mert beszélni, még jobban. Ez érdekelte. Ugyan miféle hatalmas erejű lovag lehet az, akitől így fél a pórnép? A környékbeli mendemondák egy örökéletű, sebezhetetlen harcosról szóltak, akinek izzó tekintete, a poklok kínját ígérte. A fénylő lovag. Így nevezték, bár alakját sötét, kegyetlen történetek szőtték a rettegés fekete burkába.

- Csak egy halhatatlan lehet! - gondolta, mikor először hallott ilyen szóbeszédet. - Őrült lehet, hogy nem leplezi, miféle. De lehet, hogy csupán gőgös.

Aztán sok idő telt el, és ő végre a nyomára akadt, itt az isten háta mögött. A paraszt remegve mutatott abba az irányba, amerre keresnie kell a legendák hősét.

- Vitéz jó uram, csak nem akarsz véle megküzdeni? - kérdezte meg a paraszt reszketegen. Kurgan komoran bólintott.
- De bizony meg! Életre, halálra!
- Ó, nagyúr, nem tudta azt még lebírni senki! Pedig jöttek mindenhonnan!
Vetett rá egy metsző pillantást.
- Alábecsülsz, paraszt! - sziszegte neki.
Amaz elsápadt, és ijedten hátrébb lépett. Megérzett valamit, amit a halandók néha észlelnek rajta. Az elmúlott korokat. Tovaugratott a lovával, otthagyva.

A jelzett irányt követve hamarost egy elhagyatottnak tűnő barlangszáj előtt találta magát. Fürgén leugrott a hátasáról, és már vonta is ki a pallosát. Két marokra fogva óvakodott be a nyílásba. Ha a történetek igazak, borzasztóan erős a másik, nem az erejét, hanem az eszét kell használnia. A barlang néma volt, élettelen. Ezt megérezte. Az ő mozgása volt az egyetlen elevenség idebenn.

Hidegen, felködlő emlékképek közt lépdelt befelé. Most nem volt szüksége fáklyára. Nem volt szükség harcra sem. Amint meglátta az ellenfelét, le is eresztette a kardját. Halott volt. Nem úgy, mint az élők szoktak, igaz, nem is volt olyan, mint az élők. Kurgan rövid idő alatt megértette, hogy nem volt ez élő akkor se, amikor még mozgott. Sose. Ez valami furfangos szerkezet, amit egy futóbolond feltaláló barkácsolhatott. Nem kellett soká vizsgálódnia, hogy megállapítsa, már régen elromlott. Ösztönösen értette meg, hogy mivel van dolga, bár azelőtt még sosem látott hasonlót. Megböködte a karddal, fémesen kongott. Elmosolyodott, és leguggolt hozzá.

- Hát itt nincs mit harcolni! Megpusztult már ez magától is! - állapította meg fennhangon. - Kár! - fűzte hozzá még. Feltolta rozsdás sisakrostélyt, belebámult a fémkoponyába. Még holtában is igen ijesztő volt. Nem csoda, hogy a babonás környékbeliek kerülik a helyet. Páncélt viselt, de csak azért, hogy elleplezze igazi valóját. Ki lehetett az a felfuvalkodott tudákos, aki ezt építette? Szívesen elbeszélgetett volna vele. Valószínű, hogy az már hamarabb meghótt. Az a szerencséje!

A rémes történetek a gép viselt dolgairól azt mutatták, hogy sokáig nem vigyázott rá senki. Az ilyen masinákra vigyázni szoktak. Biztos azért romlott el, bár még sokáig működött, nyilván hibásan. Belenézett a matt vörös szemekbe. Már nem égett bennük a kárhozat. Por és kosz lepte el. A halálfőn tűnődve, azért el tudta képzelni, hogy milyen lehetett. Az a paraszt azt állította, hogy egész frissek a hírei róla. Lehet, hogy hazudott, de valószínűbb, hogy neki hazudott valaki. Ez itt már rég meghótt. Az ósdi páncélja csupa rozsda.

Fölegyenesedett, és szétnézett a barlangban. A legtávolibb sarkában régi firkákat talált a falon. Sokáig bámulta. Nem a szerkezet csinálta, hanem emberek, nagyon-nagyon rég. Aztán kényelmesen visszaballagott a magára hagyatott géphez. Megragadta a páncélját, és kifelé húzta a napvilágra. Nem ment könnyen. Szörnyen nehéz egy szerkentyű volt. Egy halandó meg se tudná mozdítani. Meg kell vizsgálnia, micsoda eszement fémszörnyet szabadított rá valaki a környékre. Elhatározta, hogy alaposan kiismeri, ideje az van bőven.

Napokig tartott, mire rájött, hogyan kezdjen hozzá. A gépen olyan passzentos volt minden, hogy a száját tátotta. Gondolt is rá, ha mégis elé toppanna a feltaláló, nem ölné meg. Azonnal. Előbb vallatóra fogná, hogy csinálta. A sok töprengés közepette, az idők mélyéről, ismeretlen megérzések és sejtelmek kezdték irányítani. Olyan erők voltak ezek, amiket nem mindig fogadott szívesen. Aztán, amikor rátalált a barlangban a szerkezet furcsa szerszámaira, másként látta a dolgot.

- A gépezet meg tudta javítani magát! - állapította meg elhűlten. - Csuda okos lehetett! Sokáig töprengett azon, mitől romlott el. Semmilyen sérülést nem talált rajta. Csak napok múltán jutott eszébe, hogy a gép esetleg éhen halt. Elfogyott az erő - akármi volt is az -, amitől ment. Felidézte magában, hogy a halandók hány generáció óta tudnak a félelmetes harcosról. Elismerően nézett a fémkoponyára.

- Jócskán túlélhetted a készítődet! Óvatosan kezdte el a szétszedését, mivel sejtette, hogy ezen különleges gépezet megbolygatása nem teljesen veszélytelen. Leszedte róla a páncélt, és alaposan feltérképezte. Megsejtette, hogy a szerkezetet emberek megölésére tervezték.

- Ez egy harci gép! - állapította meg. Most, hogy ezt felismerte, még kíváncsibb lett rá, hogy ki is építhette. Miféle háború része ez? - tette fel magának a kérdést, jól tudva, hogy talán sosem leli meg a választ.

A hosszadalmas és alapos szétszerelést nagyon körültekintően végezte, minden lépést feljegyzett egy befejezetlen kódexbe, amit egy leégett kolostor romjai közt talált. Az íráshoz azt az alapanyagot használta, amivel az odabenti falrajzok is készültek. Jól ismerte. A következő napok szétszedéssel és rajzolással teltek. Igyekezett minden, általa fontosnak vélt részletet papírra vinni. Az érzés sarkallta, hogy ennek egyszer még hasznát veheti. Nem tudta elképzelni se, hol készülhetett ez a gép. De gyanakodni kezdett, hogy nem csupán ez az egy van belőle. Ha így van, egyszer csak találkozni fog megint eggyel. Az pedig működni fog, és meg fogja támadni. Neki az a feladata, hogy rájöjjön, miként győzheti le.

A hasánál valami olyat talált, ami megint föladta neki a leckét. Nem hasonlított semmire, amit ismert, legfőképpen arra nem, aminek egy embernél ott lennie kellett volna. Ösztönösen, nagyon óvatosan kezelte ezeket a fura holmikat. Nem tudta, hogy hidrogénfúziós üzemanyagcellákkal babrál. Kurgan azonban megállapította, hogy afféle vasgyomor lehet, ami kiürült. Azért még veszélyesnek érezte, ezért el is különítette, majd, miután apróra megörökítette, a barlangtól távolabb elásta. Közben mindent feljegyzett, aprólékosan, pont úgy, ahogy a barlang falán is azok a régi emberek megörökítették a számukra fontos dolgokat.

A fémfejjel sokáig nem birkózott meg. Csak a nem is bevallott, évezredekben kondenzálódott, ősi bölcsességével sikerül meglelnie a nyitját. Amikor végre rájött, hogy mit, és hogyan kell tekernie, meg persze sikerült is, nem csupán nyers izomerőt használt. A technológia fölött a szellemi erők arattak diadalt ekkor. A gépnek persze nem volt agya. Helyette egy furcsa, ismeretlen anyagú, rovátkolt lapocskát talált odabenn. Hitte is, meg nem is, hogy ez lenne a harci masina agya. Látott már elég széthasított koponyát, ő maga is gyakorolta ezt a foglalatosságot. Ez nem is hasonlított semmilyen agyra. De annak kellett lennie, mert másutt a fémtestben nem találta jelét semminek, ami ilyesmi lehetne.

- Ebben van belerejtve az erős parancs, emberek leölésére! - gondolta. De érzett még mást is, valamit, ami a legfontosabbnak érződött. Erősen koncentrált, és a távolból lassan egy homályos kép úszott be a tudatába. Egy nő, meg egy fiatal férfi képe. A lapot szorongatva megsejtette, hogy ők ketten a gépember leghőbben áhított célpontjai. Nem tűntek veszélyesnek, de a látszat csalni szokott, ezt jól tudta. A feladat elvégzetlenül maradt, ez bizonyosnak látszott. De hát ez egy régi ügy, nyilván ők is meghaltak már. Amikor a végére ért, elgondolkodott, mit tegyen a géppel. Végül úgy döntött, korai még megszabadulnia tőle. Inkább odaadja egy megbízható szolgájának, ő majd eldugja...

...A babonás parasztokat sikerült lecsillapítania. Megmondta nekik, hogy "legyőzte" a démonlovagot. Akármennyire is tartottak tőle, nem hitték el neki addig, amíg meg nem mutatta a csillogó fémkoponyát. De akkor jajveszékelve, keresztet hányva menekültek a kunyhóikba. Fennhangon kihirdette, hogy környék megszűnt átkozottnak lenni. Ezzel egy 150 éves legendát döntött a sárba. Ennyi ideje féltek a környéken a démontól. A hidrogéncellákat egy közeli folyóba dobta. Nem tudott semmit arról, milyen tulajdonságai vannak a kimerült nukleáris elemeknek, de azt sejtette, hogy mérgezőek.

Ott állott Geran előtt, az nem rá nézett, hanem a jókora csomagra, amit a lábai elé dobott a szekérről.

- Nos, Geran, most egy mindennél különb titkot bízok rád! - mondta neki. - Ez egy nem evilági, démoni szerkezet darabokban! Zárd el biztos helyre, és csak neked legyen oda bejárásod!
Geran aggodalmasan nézett föl rá.
- Ártalmamra lehet-e még?
Megrázta a fejét.
- Nem, már csupán egy halom fém! De vigyázz rája, mert értékes, sok különös titkot rejt magában. Majd egyszer még jó lehet valamire!
Geran büszkén kihúzta magát.
- Úgy lesz, nagyuram! Megőrzöm a titkod! - biccentett.
- Helyes! - mondta neki, és elmosolyodott.
Germain ezt a mosolyt később sokszor álmodta együvé azzal a fémvigyorral, amit először megnézett, miután Kurgan eltávozott. Csatakos, rémes, lidércnyomásokban...

...Jóval később alkalma nyílott a rajzait áthúzni, megerősíteni. A papnövendék, akitől a tollat, meg tentát kérte, keresztet vetett, amikor meglátta, miféle ábrákat rajzol át. Arról nem is szólva, miféle könyvben!

- Teremtőm! - kiáltott fel. - Erről a könyvről azt mondják, elveszett!
Kurgan megzavarva, bosszúsan nézett föl.
- Nem, meg sem született! Egy romhalmazban találtam - vetette oda neki.
Amaz ránézett, aztán az ábrákra.
- Miféle istentelen, gonosz képek ezek? - okvetetlenkedett az ifjú.
- Egy harci gépezet darabjai - válaszolt oda se figyelve, közben nagy műgonddal vezette a lúdtollat. Az elképedve, lenyűgözve nézte. A fickó nem lett pap. Hallotta később, hogy neves tudós, világi ember lett.
- Az én rajzaim miatt? - kárörvendezett. Már szaktekintély korában meghallgatta az egyik előadását. A témája: az élettelen anyagból mozgó szerkezetek készítésének lehetőségei volt. Az egész nem volt egyéb, mint nagyképű spekuláció, de Kurgan élvezte.
- Honnan vehette az ötleteit? - kajánkodott magában...

A tudós nagyképű értekezése után maga is gondolkodóba esett azon, hogy honnan a fenéből csöppent ide az a harci gépezet, a békésnek nem igazán mondható világunkba. Kezdetben, sokáig maga is hajlott rá, hogy a pokolból. Aztán múltak az évtizedek, századok, és a korok divatjának engedve, már a Holdat vagy a Marsot képzelte a pokol helyébe. Különösen, amikor az a fickó csatornákat látott a Marson, akkor azt gondolta: na, megvan honnan ette ide a fene ezt a fémembert! De aztán ez is elmúlt.

Még később elolvasta a híres sci-fi író könyvét, az időgépet. Amikor letette a könyvecskét, sokáig meredt maga elé, érezte, hogy ez lesz a megoldás! Valami kacifántos jövőbéli háborúságból származik, nyilván eltévedt. Ha ez igaz, talán, ha keresgélt volna, még a gépét is megtalálja. Persze, ha meglett volna az a gép, akkor a "démonlovag" nem riogatta volna a parasztokat, hanem visszamegy, ahonnan jött...



1984. március 9. péntek, hajnali 3 óra 55 perc

...Kurgan kifelé robogott a városból, a nyakában a gép ostyaagyával. Elhatározta, hogy most minél többet megtud erről a messziről jött izéről. A vékony lapocska csiklandozta a bőrét, és Kurgan vigyorgott. Vidáman dudorászni kezdte a dalocskát, amit a "pajtása" megjelenése félbeszakított. Ezt a dalt már aligha ismerte rajta kívül bárki a Földön. Egy ősi nyelven volt. Akadt ugyan egy nép Európában, mely még beszélte e nyelvjárás agyonmodernizált változatát, de az neki nem tetszett. Ő az ős-magort szerette. Valaha, egy darabig együtt él velük. Szeretett mellettük harcolni más népek ellen. Szilajak voltak, az életük csupa harc volt, de békében éltek a természettel. Az ő nyelvükön tudta a legjobb varázsdalokat és sámánénekeket. Belenézett a visszapillantó tükörbe, a szótlan, mozdulatlan "utasára".

- Ez izgalmas lesz, haver! Hihi! - dörmögte neki reszelősen. Önelégült cápamosolya fehér papírmasé maszknak hatott a lámpák, a reflektorok el-eltűnő fényében...

...A másik Terminátor e közben nem várta tovább a társát, ami csak nem jött. Rövid taktikai értékelés után, ami kívülről talán hezitálásnak látszódott volna, elindult egyedül, hogy megkeresse és kiiktassa Sarah Connort...

Előző oldal Homoergaster