Kínpad
Sötét nyirkos kihalt szobában
Csüngök a koszos láncokon
Lesújt a hóhér rám a kaszával
Annyiszor hogy a végére majd megszokom.
Szegecses székre ülteti testemet
Gyilkolja nevetése megtiport lelkemet
Majd ásót vesz és jó mélyre eltemet
S én érzem haldoklik a szervezet.
De ez nem elég neki így rá is vizel a földre
A húgy ahogy csordogál mintha belülről is ölne
Éhes bennem a fájdalom szörnye
De hiába ordítok senki sem hall e körbe.
Majd gondol egyet és felfeszíti koporsóm
Nem látok mást csak vér foltokat az ollón
Belém döfi végül és lakmározik a holló
Nem számít már más csakis a bitorló.
Aztán jön a láncfűrész és agyam botladozik a szervek között
Éjjeli a műszak a vallató pedig rajtam röhög
Mint egy disznó úgy is röfög
Talán utoljára még a gödörbe köpök.
Hús cafatokra darabol a hentes
Szeme szikrázik teljesen érzelem mentes
Ő a kegyetlen árnyék azaz a tettes
Ki sosem boldog és egyszer sem kedves.
Az ördögöt szolgálja
Miközben az ármányok királya
Égeti az embert a saját maradványa
A megalkotott hamisságok dicső ragadványa.
2024. 12. 13. - Nemesnádudvar