Linktár

Horror Hava Muertos - Angela

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/11 számában.

Megjegyzés: Ehhez a novellához érdemes elolvasni előtte a többi Horror Hava Muertos történetet.

Angela

– Megsérült, főnök? – kérdezte Veneno az anyósülésen ülő férfit. Fél szemmel a véres ruhájú Senior del Dolort, a kartell vezetőjét figyelte, a másikkal a poros utat, amin hajtottak. Egyedül voltak a kihalt környéken, ahol lassan már alkonyodott. Nem is olyan régen Veneno éppen hogy megmentette a főnökét egy támadástól, amikor a nekik dolgozók cukorkoponya arcfestésben lerohanták a Dolor kastélyt.
– Nem az én vérem, fiam – mondta Dolor hidegvérrel. – Menj a Zaragoza-hegy felé!
– De hát az kint van a semmi közepén!
– Nem tájleírást kértem! – üvöltötte Dolor idegesen, mire az ijedt Veneno azonnal befogta a száját. Dolor megpróbált telefonálni, de úgy tűnt, ez csak még inkább rontott a kedvén.
– Bruticus nem veszi fel – jegyezte meg idegesen. – Mi van a luchadorjaimmal?
– A zsaruk?
– Nem akarom őket hívni. Mi van, ha megint árulók jelennek meg? Majd később kivégeztetem őket a rendőrfőnökkel.
– Akkor mit csináljunk?
– Először vigyél engem a barlangba, aztán a reptérre megyünk. Mikor pedig elült a por, visszatérünk egy kivégzőosztaggal és rendet rakunk.
– A barlangban van valami rejtett pénz? – érdeklődött Veneno.

Dolor elnevette magát.

– A Zaragoza-hegy az első konkvisztádorról kapta a nevét – mesélte. – Állítólag ő volt az első, aki amerikai földön halt meg, az első, akit nem Európában temettek el. Micsoda hatalomfitogtatás: milliónyi azték halt meg ott, de a végén egy konkvisztádor vére elég volt, hogy a hely ezt a nevet hordja örökké.

Veneno értetlenül bámulta a főnökét, tekintetéből szinte sütött, hogy szerinte Dolor mégiscsak megsérült, és vagy a fejét zúzta be vagy a vérveszteségtől össze-vissza beszélt. A kartell vezére meglátta hűséges embere szemében a kétséget, de ezúttal nem gerjedt haragra.

– A pénz a kocsi csomagtartójában van. A barlangból valami mást kell elhoznom – magyarázta, majd halkan, inkább csak magának suttogta: – Talán új alkut is tudok kötni, és kiutat találni ebből az egészből.

Veneno megkönnyebbült, ahogy próbálta hallgatni a suttogott szavakat, ám emiatt nem figyelte az utat. Már úgy is a barlang közelében voltak. Az utolsó pillanatban fordult vissza és vette észre az út közepén álló apácát. Már elrántotta a kormányt, amikor a nő előkapott egy gépfegyvert és lőni kezdte a kocsit. Veneno minden erőfeszítése ellenére a jármű megperdült, fejre állt, forogva repült a levegőben, majd a tetejére állva landolt az út szélén.

Angela, az apáca tárat cserélt, majd újabb sorozatot adott le, amikor látta az egyik férfit kihajolni a kocsiból. Felismerte nála Veneno aranyrevolverét. Odaszaladt és elrúgta a fegyvert, aztán a kocsiba lőtt még egy sorozatot. Hátulról mozgást hallott, és meglátta a tetovált testőrt, aki épp a csomagtartóból vett ki egy aktatáskát.

Az apáca ráemelte a gépfegyvert, de a férfi remegve felemelte a kezeit.

– Én csak a pénzt akarom! – hadarta Veneno. – Dolor a tiéd lehet, kisanyám!
– Te patkány! – üvöltötte idegesen Dolor, felfedve ezzel a helyzetét a kocsi mögött.

Angela azonnal rálőtt a kartellvezérre, aki még pont neki tudott támadni a nőnek. Feldöntötte és addig birkóztak a földön, ameddig a nő el nem ejtette a puskát. Angela a szeme sarkából még látta az összetört Venenot elfutni, ám nem törődött többet vele, mert meglátta, hogy Dolor éppen felkapja az arany revolvert. Az apáca nekirohant a férfinak, és legurultak az út másik oldalán. A becsapódástól elveszítette az eszméletét. Remegve riadt fel. A testét zúzódások borították, a szájában a vér fémes ízét érezte, és amikor próbált felállni, azonnal az oldalába nyilallt a fájdalom. Ha nem is törtek el a bordái, az esés megrepeszthette őket. De nem fájlalhatta sokáig a tagjait, mert a feje mellett egy lövedék csapódott a porba. Senior del Dolor sántítva tartott felé. Az arcán hatalmas zúzódás éktelenkedett, a bal szemét ki se bírta nyitni, de már készült újra elsütni a hatlövetűt. Angela nehézkesen berohant egy barlangba és ott próbált elrejtőzni a sötétben.

– Azt áruld el nekem, nővér, hogy mi értelme volt ennek? – kérdezte Dolor, követve őt a barlangba. A lemenő nap narancssárgás fénye körbevilágította sötét alakját.

Angela megkapaszkodott egy sziklában és feltámaszkodott.

– Megölted a családomat – mondta, hangjának a visszhang adott nyomatékot.

Dolor találomra lőtt egyet a visszhang irányába.

– Tudod, hogy ez mennyire nem mond semmit nekem? – gúnyolódott. – Kezdjük inkább az elején. Mi a neved, drágám?

Angela szótlanul figyelte, ahogy a férfi elsétál mellette, nem vette észre a sötétben. A nyakába ugrott, a férfi újra lőtt a fegyverrel, de az apáca nehézkesen kicsavarta a kezéből a pisztolyt és Dolor tarkójához szorította.

– Angela Martinez – mondta a nő és meghúzta a ravaszt.

Ám az nem sült el. Megint lőtt volna, de semmi.

– Elfogytak a golyók? – kajánkodott Dolor és ledobta a hátáról a nőt, majd egy brutális bal horgot adott a felkelni próbáló apácának.

Angela érezte, hogy összetörik az arca, és hogy a vér felgyülemlik a szájában. Ismét megpróbált négykézlábra emelkedni, de Dolor addig rugdosta, ameddig végképp össze nem esett. Remegve nyúlt ki, próbált megfogni valamit, bármit, amivel védhetné magát.

– Martinez... – nevetett Senior del Dolor. – Olyan sokáig kerestelek, erre nem csak, hogy te jöttél el értem, de magadtól jöttél el hozzá! Megragadta Angela haját és felemelte a fejét, hogy lássa a barlang mélyén sötétlő obszidián szobrot, a karmok, fogak és szárnyak ördögi formáit. Camatoz, a sötét istenség. – Igen! A paktumunk végső pontja! – üvöltötte a férfi a szobornak. – Elhoztam neked! Az utolsó áldozatomat! De érte többet akarok! Tégy királlyá!

Angela tapogatózó keze ekkor ráakadt valamire, egy régi kő és fa fegyverre, amennyire fél szemmel meg tudta állapítani. Tudta, hogy egy esélye lesz, mert Dolor már újratöltötte a pisztolyt. Gyorsan lecsapott, de férfi is ezzel egy időben lőtt.

Angela megtántorodott, ahogy megérezte a gyomrában az égető fájdalmat. Lenézett és látta, hogy a vérzés egyre hevesebb. Fel se kellett pillantania, hogy tudja, Dolor él, mert a férfi úgy nevetett, mint egy sakál. A nő térdre borult a fájdalomtól és végre meglátta a másikat. Az azték kard pont elkerülte a férfit, ehelyett mögötte a sziklába csapódott.

– Ez volt a nagy terved? Egy ősember botjával akartál megölni?

Angela érezte, hogy lassan eszméletet veszti. Mégis, mintha halott volna egy hangot, ami valamit a fülébe suttogott.

– Az nem egy bot – ismételte meg a hang szavait.
– Akkor mégis micsoda, nővérem?
– Az istenölő – motyogta Angela.

Szavait hasadó kő hangja kísérte. A kard nem egyszerűen a sziklába, hanem Camatoz szobrába állt bele. Az isten képmása egyre tovább repedezett, míg végül kettétört és ledőlt, pontosan Dolorra, agyonnyomva a férfit, mint egy bogarat.

Az apáca a hasát fogva feltápászkodott és elindult kifelé a járatból. A barlang szájában, a bevilágító fehér fényből kéz nyúlt felé, valaki elkapta. Egy azték lány fogta a bal karját, a jobbját pedig La Tarantula, a híres pankrátor. Felsegítették, Catalina, a cukorkoponya mintával festett arcú nő megsimogatta az arcát.

– Végeztél, már pihenhetsz – mondta Angelának és elkísérték a fénybe.