Linktár

Horror Hava Muertos - La Tarantula

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/11 számában.

La Tarantula

Az esti harangszót gitármuzsika és ének követte. A város utcái megteltek fényekkel és finom ételek illatával. Elkezdődött a Dia de Muertos, amit sokan naivan úgy neveznek, hogy a mexikói Halloween, de annál valójában sokkal több. Az emberek az arcukat cukorkoponya színes mintával festették meg, az ablakokban díszkoponyák sorakoztak. A házakban oltárt emeltek az elhunytaknak, fotókkal emlékeztek meg róluk, amiket bársonyvirág narancs szirmai borítottak be. Ezeken át jártak vissza az el nem feledett halottak a családjukhoz.

Az emberek pici, koponya alakúra formázott cukorkákat osztogattak, de egy fiú elkerülte őket. Paco a kapucniját felhúzva, egy luchador-maszkban, óvatos léptekkel kerülte el a vigadó tömeget. Útját a nagy temető felé vette, ahol utána csendesen várt, fájó karját szorongatva, egészen addig, ameddig az emberek el nem sétáltak a nagy sírkőtől, amihez ő is oda akart járulni. A fiú térdre rogyott a sírnál és halkan megszólította La Tarantulát, a legendás luchadort, egy professzionális birkózót, akit a gyermekek védelmezőjeként emlegettek. A pankrátort, aki annyira híres volt, hogy a saját maszkjában temették el.

– La Tarantula! – mondta Paco. – Mi sosem találkoztunk, de az apukám sokat mesélt rólad. Láttam rólad a videókat, ahogy óriásokat dobtál ki a ringből, ahogy a kötélen futva ugortál az áldozataidra, láttam, ahogy elkaptad az ellenfeledet és rátekeredtél, „behálóztad”, ameddig fel nem adta vagy el nem törted a karját. Apa mesélt arról is, hogy mi mindent tettél a városért, hogy ő árvaként neked köszönhette, hogy most étterme van. A te jótékonyságod segített neki és a hozzá hasonlóknak. Én azért jöttem, mert most megint szükségünk lenne rád.

A fiú elhallgatott és a sírkőre pillantott. Várt, de csak a temető csendje válaszolt a könyörgésére. Körbepillantott a sötét kőerdőben, ahol csak a gyertyák sárgás fénye tört át az est sötétjén. Nagyot sóhajtott és elsírta magát. Csak arra tudott gondolni, hogy cserbenhagyta az apját, hogy mindez hiába volt. Paco fagyos estén csak a meleg leheletét érezte, ahogy forró arcán végiggördültek a könnycseppjei, és lehullottak az álláról a bársonyvirágok szirmai közé. Paco nehézkesen felállt és levette a fejéről La Tarantula-maszkját és a bal kezében lógatta.

Ekkor a föld megremegett. A fiú majdnem elesett, amikor egy kar kinyúlt a homokból és megragadta a maszkot.

La Tarantula visszatért.

A luchador elvette az álarcot a fiútól és óvatosan letérdelt mellé, hogy szemmagasságban legyen vele.

– Mi történt? – kérdezte szellemszerű, távoli hangon.
– A boltunkat szétverték a kartell pankrátorai. – Paco nem mert a hőse szemébe nézni.

La tarantula óvatosan megérintette Paco jobb kezét, és a fiú felszisszenve elhúzta. Szégyellte, szégyellte, hogy törött karral jelent meg a nagy La Tarantula előtt.

– Ők tették ezt veled? – kérdezte a bajnok.

Paco csak bólogatott.

– A családodnak nincs pénze az orvosra, igaz? – La Tarantula finoman megérintette a fiú karját és lassan masszírozni kezdte. – Semmi baj!

A maszk mögül kék lidércesszemek pillantottak Pacora, ami elterelte a figyelmét a fájdalomról, ahogy a karjában a csontok visszaugrottak a helyükre és összeforrtak. Bár még mindig fájt, de La Tarantula meggyógyította.

– Maradj itt! – mondta la Tarantula.
– De én…
– Nem! – szakította félbe a maszkos. – Nekem kell megmentenem a luchadorok becsületét.

Paco ámulva nézte, ahogy a hős szelleme átsétál a fákon és a sírköveken. A szél egy erős rohama eloltotta a gyertyákat, és a fiú csak ült a sötétben. Nem tudta, mennyi idő telt el, mire felállt a sírhalom mellől és La Tarantula után futott. Ő nem is látta, de minden lépése utána a körülötte sorakozó gyertyák lángjai újra meggyulladtak, még azok is, amik már csonkig égtek.

A fiú fájdalma elmúlt, miközben a tömegen átfurakodva rohant a luchadorok arénájába, ám odaérve sikolyokat hallott. A szíve úgy vert, mint a légkalapács, izzadt, remegő kézzel próbálta kinyitni az ajtót, de elsőre lecsúszott a kilincsről. Mikor sikerült bejutnia, a folyosókon át elért a nézőtérre. A padsorok között döbbenten megállt, mert mindenfelé rongybabaként szétdobált pankrátorok feküdtek, összezúzott tagokkal. A ringben állt La Tarantula, és a felső kötélen most lépett be a Nagy Brutalicus. A hegyomlásnyi ember volt az, aki marokra kapta Paco apjának fejét, amikor rászólt az, hogy nem maradt több ital. A hatalmas ember egy ütéssel törte el a pultot, amikor rájött, hogy alig van pénz a pénztárban. A fiú most csak távolról látta Brutalicust, de ösztönösen ki akart menekülni a teremből.

Mielőtt Paco megmozdulhatott volna, La Tarantula leugrott a kötélről és belerúgott Brutalicusba, de a férfi meg se rezzent. A maszkos minden irányból támadta, ugrott, rúgott, a kötélnek feszülve nekirohant vállal, de mindig lepattant az óriásról, aki csak öblösen nevetett, szörnyű hangjától Paco remegni kezdett. A hatalmas pankrátor felkapta La Tarantulát és megpróbálta lerángatni róla a maszkot, holott ez volt a legnagyobb bűn, amit egy pankrátor a másik ellen elkövethet. Egy luchador maszkja az arcának számított, azt elveszíteni egyet jelentett az arca elvesztésével. La Tarantulát még soha senki sem látta álarc nélkül. Paco elfordult, hogy ne lássa a hőse arcát, így csak annyit vett észre, hogy az fejbe rúgta az óriást, aki a kötélnek esett. Nagy Brutalicus lenyalta a vért, ami az orrából folyt, és vigyorogva felemelte a letépett maszkot.

– Bárki is légy, ma megdöglesz. – Paco emlékezett, hogy ugyanezt mondta az apjának is, mielőtt eltörte volna a fiú karját.
– A kezeden az tetoválás… – suttogta a földön görnyedő La Tarantula az arcát rejtegetve.
– A Dolor kartell jele – felelte Nagy Brutalicus, felmutatva az azték denevérmintát a csuklóján.
– Ősi, sötét isteneket szolgálsz – mormolta Tarantula. – Elfeledted, mi a luchador feladata. Szégyent hoztál a ringre.

A szellem kihúzta magát, és Paco elsőre eltakarta az arcát, de mikor mégis kíváncsian felnézett, látta, hogy La Tarantula azt a maszkot viselte, amit tőle vett el a temetőben. Nagy Brutalicus hangos dübörgéssel rohant a maszkos felé, aki egy villámgyors mozdulattal felkapta a vállára az óriási embert, majd fellépett a ring sarkára, ahonnan egy hatalmas ugrással a küzdőtér közepére csapódott. A ring borzalmas reccsenéssel tör darabokra, Pacót beborította a por és törmelék. Mire felpillantott, a zúzódásoktól kék és lila Nagy Brutalicus már talpra állt. Ám La Tarantula a hátára ugrott és hátra csavarta a karját.

– Olyan fájdalmat adok neked, amit sose feledsz el! – sziszegte a szellem. – Egy napon talán visszatérhetsz ebbe a ringbe. Mikor megértetted, hogy mit jelent gyengének lenni, mit jelent félelemben élni. De ez a fájdalom azután is örökre ott lesz veled a lelked mélyén.

Ezzel La Tarantula eltörte Brutalicus mindkét karját, aki olyan hangosan üvöltött, hogy Paconak be kellett fognia a fülét. A fiú ezután már csak arra lett figyelmes, hogy La Tarantula, akinek arcát ismét a saját maszkja takarta, megint letérdel mellé, és visszaadja Paco maszkját. Aztán megfogta a fiú kezét és kisétáltak az arénából, vissza a temetőbe. Paco szorosan fogta a maszkot, ahogy megérkeztek a hőse sírjához, ami előtt egy idegen kúszott. La Tarantula megállította a fiút és odalépett a fiatal férfihoz.

– Veneno? – szólította meg.
– Ki maga? – kapta fel a fejét a másik, aztán összevonta a szemöldökét. – Miért járkál abban a maszkban?

Paco közelebb ment és látta, hogy az öltönyös alak tiszta seb, és a ruhája szétszakadt valamitől, alig tudott járni, és a kezében egy aktatáskát szorongatott. La Tarantula lehúzta a maszkját, de Paco csak hátulról látta a koponyát, amit rejtegetett az álarca alatt, nem mert közelebb menni, hogy meglesse.

– Apa? – kérdezte Veneno hitetlenkedve.
– Eltévedtél, fiam – mutatott La Tarantula a fiatal férfi csuklóján sötétlő denevértetoválásra. – Jobb, ha velem jössz.

Ezzel visszavette a maszkot, megragadta a fia nyakát és a magasba emelte a férfit, mintha egy tollpihe lenne. Egyetlen mozdulattal a sírhalomra vágta, de ott a föld szétnyílt, és a két alak eltűnt a bársonyvirágok szirmai között.

Paco csak bámult, el sem akarta elhinni, hogy mindez megtörtént. Már majdnem meggyőzte magát, hogy csak egy rossz álom volt, amikor valami nehéz esett az ölébe. Az aktatáska felpattant, és megannyi bankó szóródott a virágok közé. A fiú felkapta a pénzt és rohant, hogy megmutathassa az apjának.