Keselyűk
Mint halotti fátyol a magányos koporsó mellett,
Keselyűk köröznek hazám felett,
Tétova ködben szállnak messzi honból,
Hogy árulóik legyenek népünknek,
Feslett vigyorukból vérengző fogak merednek,
Elsöpörni mindent mi szép és jó,
Halálosan fénylő árulók,
Sátán lelke rajtuk, vihar fellegek,
Ismeretlen tájakról özönlenek,
Szép hazánkat eltörölni jönnek,
Egész lényünket utálják,
Szájaikból bugyognak káromlások,
Hálátlan, állhatatlan júdások,
Csak azt látják mi jó nekik,
Nemzetünket széjjel tépik,
Jönnek sűrű fellegekben,
Szaggatják testünket szüntelen,
Ó, jaj nekünk, ha leszállnak!
Elborulnak a vértől folyóink,
S idegenek tapossák földjeinket,
Zsigereinkből lakmároznak majd,
Szidnak minket, keményen vernek,
Ellenünk hömpölyögnek,
Gyülekeznek a keselyűk felettünk,
Még nem mernek, míg dobog a szívünk,
Míg érezzük talpunk alatt az otthonunk,
Csak a mienk, elvenni nem engedjük,
Míg lélegzünk, karunk lóbál,
Odafönn köröznek tétován,
S eltűnnek, ha érzik,
Éjjelbe borul már az egünk,
Menjenek vissza a messzi földre,
Hol nem értik, hogy él még itt a szabadság!
