Smaragd táj emléke
Szürkület szomorú csendjén
Őszi sugarakon átsejlő remény
Tovaszáll...
Nem öleli Nap a tiszta eget
Nem énekel rigó a világ felett
Sohamár...
Ágak forró násza többé nem lobban
Csak egy fagyos könnycsepp koppan
A földre.
Fák sziluettje jeges és sivár
Viruló szirmok hervadnak immár
Örökre...
Smaragd táj emléke megfakul
Élet visszhangja belehalkul
A szívbe.
Szépség szikrái bujdosnak
Lét-lángok hullongnak
Tó vizébe.
Madárdaltól dús táj
Kongása a lélekbe váj
Oly' szomorú...
S a Nyár sírján tovább ragyog
Mécsvirággal átitatott
Madártoll-koszorú.