Linktár

Jenő őszi siránkozása

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2025/1 számában.

Kék égre fel nyújtózkodik,
őszülő fa nyurga ága,
fecskék búcsú kört repülnek,
elszállnak majd nemsokára.

Vacogósak a reggelek,
a nap lustán mászik égre,
meleget is kicsit ad csak,
azt is a nap közepére.

Levelek már hullni vágynak,
természet a nyárba fáradt,
csendes őszi, téli esték,
meleg tűzhely mellé várnak.

Elmélázok csendben, magam.
Visszanézek sok-sok őszre.
Almaillat, avarillat,
múlt évekre emlékezve.

Csak egy évszak a sok közül,
volt az ősz a zsenge korban,
nem törődtem az idővel,
számolatlan teltek sorban,

az órák, a napok, hetek.
Lepke szerelmet üldözve,
idő akkor nem számított,
nem mint most itt, rémüldözve.

Szerettem minden évszakot,
nem búsított engem az ősz,
szálltam én a vágyam szárnyán,
énekeltem mint egy dizőz.

Mára már a hangom halkult,
az ősz elszomorít engem.
Elmúlásra emlékeztet,
ellopja az életkedvem.

Várom én a tavaszt újra,
de még addig tél is lesz még,
ha megérem az új tavaszt,
ősz meg a tél lesz csak emlék.

Újra fürge lesz a vérem,
mini szoknyát hogyha látok,
vígan legeltetem szemem,
combotokon kedves lányok.

Szeretni is foglak téged
asszony, vagy lány, hogyha hagyod.
Vággyal viszlek ágyba szépen.
Új tavasz jön. Megvárjatok!

2016. 08. 31.