A FOTÓ (A történet nagyjából megfelel a valóságnak.)

A jövő útjai / Novellák (1013 katt) Rohadék
  2010.08.25.

Joe Johnny Stewardot mindenki szerette. Mi több, imádta, mert ő volt a legjobb, a lexebb és a legokosabb a tévé szerint. Mi más lehetett volna, ha ecer amerikai volt. Amerika legnagyobb ellenségei is hódolattal követték, és az egyetlen ember volt a földön, akit mindenki imádott. Valósággal itták a szavát, és bármit megtettek volna érte. Egy rajongója a tömegből bekiabálta, hogy:

- Joe, ha rám nézel, levágom a karomat! Kérlek, tedd meg, ne hagyj szenvedni!

Joe ránézett, és mosolyától a gyengébb idegzető nők elájultak, a férfiak pedig csodálták. Majd azt mondta:

- Vágd le nyugodtan!

A férfi elővett egy baltát örömében, hogy Joe hajlandó volt rávetni csodálatos pillantását, és olyan élvezettel kezdte a földre helyezett alkarját csapdosni, mint akit most szopnak le. A véres csont-hús darabot aztán „köszönöm! Köszönöm!” kiáltásokkal kísérve dobta utána, majd kifeküdt. A tömeg ezért még jobban imádta, hiszen ez valóságos hőstett volt Joe részéről, aki hajlandó volt egy átlagember kérésére.

A világháló, a tőzsde, a politika, a közvélemény mind-mind az oldalán állt, így Johnny minden idők legnagyobb vagyonát gyűjtötte össze. Minden, utcán szembejövő lányt vagy férfit megkaphatott - annyit kefélt, amennyit bírt, és belekötött mindenkibe, nem csak férfiakba, hanem nőket is szétvert baseballütővel, és az utcán összecsődült tömeg ilyenkor neki drukkolt, mikor már az agyával mosta a téglafalat és az ottani telefonfülkét a nála két fejjel kisebb, 13 éves kislánynak. Valóságos ováció fogadta, és többen térdre estek, hogy velük is csinálja meg. Joe ilyenkor bájosan mosolygott, lihegve még szerteszét baszott egy vasdarabbal pár nőt, és hájas embert, aztán beszállt a gyémánttal kirakott limuzinjába, oszt elporzott. A lelkes tömeg kísérte, ameddig tüdejéből telt.

Egy ilyen alkalommal, miután túl voltak a tizedik elgázolt emberen, mert belvárosban padlógázzal téptek, a limuzin tévéjében véletlenül egy természetfilmeket sugárzó adóra kapcsolt. Amit ott hallott, Joe-t olyan szinten megdöbbentette, mint még semmi az életében előtte. 34 éves volt, de először hallotta:

- A kínai nagy fal a holdról is látható... ezt bizonyítja egy náza által készített kibaszott fotó.

Joe agytekervényei beindultak: mi lenne, ha isteni voltát azzal tetőzné, ha olyat csinál, amit előtte senki? Ő is akart készíteni hasonló monumentalitású dolgot. Nem hagyta nyugodni a dolog, és estére kipattant a szikra. Szájonvágta az aktuális ringyóját, és rohant telefonálni hű jobbkezének, szemjuel herizonnak, és kiadta az ukászt:

- Azonnal készítsenek elő az űrhajómat, utazok a holdra! Ezenkívül sajtótájékoztatón értesítsék a föld teljes lakosságát, hogy minden ember azonnal utazzon az amerikai préri közepére, lehetőleg közvetlenül egymás mellé, fizessék ki nekik az utat a pénzemből, az ételt, és mindent, ami kell nekik, de holnap este legyenek egymástól csak négyzetméteres távolságban, mert azt mondtam, és kész, bazdmeg!

A telefont nekikúrta a falnak, és az imént véresre csapocájú lotyó beléptében azonnal ujjongani kezdett, amiért ezt láthatta.

- Óhh, ahh, Johnny kedvesem, olyan erős vagy... - nem tudta befejezni, mert Joe bevert neki egyet, hogy kivitte az erkélyajtót. Felszaladt az emeleti szobájába, ahol a falon barbibabás poszterek voltak, a fiókjából előszedett egy zsebszámológépet, és másfél órás számolgatás után az alábbi eredmény jött ki:

- Ha minden igaz, 60x60 kilométeres négyzetben lesznek az emberek, ha egy négyzetméterre jut egy ember. Még felhívom szem-et, hogy mindenkinél legyen egy piros esernyő, amit nyissanak ki, és tartsák maguk fölé!

Lázas sietségben telt a készülődés az első űrútjára, sikerült egy rendkívül drága, régi típusú fényképezőgépecereznie, amibe még filmet kellett fűzni. Úgy gondolta, ha lúd, legyen levágva.

Mindenki értesült Dzsó Dzsoni Sztyuard parancsáról, és mindenki örömmel hagyott ott csapot-papot, atomerőművet, konyhában ételt, nappaliban bekapcsolt vasalót, hogy leutazzanak a prérire, ahol a sivatag pusztaságában elfoglaljanak 60x60 kilométernyi teljesen sík síkságot, és beálljanak egy-egy méterre egymástól. A rakéta készen állt, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, kilövés! Dzsó izmai pattanásig feszültek, ahogy elhagyta a sztratoszférát, és közeledett a holdhoz. Mire minden ember megérkezett a helyszínre, amit külön hadsereg felügyelt géppuskával (csak a lácat kedvéért), imádott Dzsónk egy fogpasztamosoly kíséretében a holdra lépett a speckó szkafanderben.

- Kis lépés egy emberiségnek, de megbaszom a kurva anyátokat! - ugrott el könnyedén az űrhajó utolsó lépcsőfokáról, és lépett párat a nagy, szürke porban. Megvolt a helyszín, ahol jól látható a föld. Kezében a drága fényképezőgép, csőre töltve. A félméteres optikával bezúmolta a földet, és egy apró piros pontocskát látott szent amerika csodálatos földjén. Csinált egy fotót, elégedetten belefosott a szkafanderbe, és visszaszállt az űrhajóra.

Mindenki hazautazhatott, és folytathatta szánalmas, mindennapi szar életét - azzal a tudattal, hogy végre ő is csinálhatott valamit, amivel örömet szerezhetett dzsónak, aki ecent, egy isten, egy mindenható, és akit annyira imád. Hihette tovább, hogy érdemes élnie, ő a legjobb a környezetében, és dzsó után a helye az egész világon mindenben, mert ő tud mindent az életről, bölcs, és egyedülálló azzal, hogy ugyanolyan, mint az összes többi egyedülálló, és bölcs ember.

Dzsó alig várta, hogy hazaérjen, az ünneplő köszöntő tömeget ezúttal csak pár másodpercixórakoztatta egy-két pofánveréssel és tüdőleszakítással, azonnal egy fotóelőhívóba ment, és átnyújtotta a tekercset.

Kiment, hogy megigyon egy kávét, seggbebaszott egy néger csávót, aki közben a saját farkát szopta véresre, majd végre megjelent a fotós ember, egy borítékot átnyújtva.

Dzsó régóta nem érzett, kitörő lelkesedéssel tépte fel, hogy fotóját lássa, amivel überelt mindent, amit az emberiség valaha produkált.

A képen egy homályos föld volt látható, amin hiába kereste percekig a piros pöttyöt.

- Alulexponált ez a kurva kép - ült le a tévé elé, miután kettétépte.

Előző oldal Rohadék
Vélemények a műről (eddig 2 db)