A Vándor és a Remete-Dalnok

Fantasy / Versek (860 katt) TharBael
  2011.10.24.

Mezők fölött száguld a füst,
Feketén ül az ég szeme alatt.
Értetlenül félve nézi
Mind, aki növény, ember és állat.

Egy múlt romjába vesző ház ég
Ma éjjel mohó lángoktól porig.
Egy öntelt álom hullt ma sírba
S egy világ összes könnye hullik ma porba!

Nem marad már hátra semmi,
Miért vissza érdemes térni.
Nincs itt már tényleg
Abszolúte Senki!

S ha egy vándor erre téved,
Látja a romokat, mindent, mi fekete,
S látja, a háznál ül
Egy vénséges vén Remete

Halk dalát messze repíti az ég,
Repteti minden, ami érzi Őbenne, mi ég.
Körbe zengi a helyet a múlt siralma,
Ez maradt hátra hát. Ez a birodalma.

Dalának szelén kelnek új álmok, remények.
Könnyek a szemében csendben bújnak meg.
S szívében, lelkében a házhoz hasonló romokban tervek,
Mint régi nagy hegyek bányáiban a különböző telérek.

S ha hallgatsz figyelmesen,
Meghallod az utolsó siralmas versszakot.
S akkor végre megérted.
Mi bántotta örökké a Dalnokot.

Elfújta a hideg szél a lángokat,
Nem maradt hátra semmi.
Ha kérdezik: Ki Vagy?
Én mondom: Tényleg csak egy Senki!

Nincsen már semmi, nem kell már más,
Majd e völgy siralmában talán magába zár!

Nem marad már hátra semmi,
Miért vissza érdemes térni.
Nincs itt már tényleg,
Abszolúte Senki!

Elmúltak az évek, és a vándor legendát alkotott,
Sokak voltak, akiket a történet megkötött.
S a vándor együttérezve a remetével,
Szembeszállt a sorssal, megalkuvott,
Elrejtette a Dalnokot az új remények hegyei mögött,
És teletöltötte a hasadt szívet a saját terveivel.

De mégha mosolyog is a Dalnok arca,
Belül Remete.
Lelkében ott dúl még mindig a múlt lángja:
S újra szól belül az Ő Éneke:

Elfújta a hideg szél a lángokat,
Nem maradt hátra semmi.
Ha kérdezik: Ki Vagy?
Én mondom: Tényleg csak egy Senki!

Nincsen már semmi, nem kell már más,
Majd e völgy siralmában talán magába zár!

Nem marad már hátra semmi,
Miért vissza érdemes térni.
Nincs itt már tényleg,
Abszolúte Senki!

2009.06.04.

Előző oldal TharBael
Vélemények a műről (eddig 2 db)