Gyakorlat teszi a mestert

Fantasy / Novellák (1976 katt) Xenothep
  2011.10.12.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/10 számában.

(Ihlette Bel Corma - Konkurencia című műve)


Első nap

A hajnali derengésben két alak lépdelt lassan a kastély mellett fekvő ős öreg temetőben a sírok közt. A magasabbik egy pillanatra megállt, körülnézett, aztán balra fordult.

- Kövess!

Az alacsonyabbik engedelmesen követte. Félálomban lépdelt magasabb társa mögött, még nem igazán ébredt fel. A mester azt mondta, a hideg majd felébreszti. Nos, hajnali hideg ide, vagy oda, ő akkor is nagyon álmos volt. Hatalmasat ásított, így nem vette észre, hogy tanítója megállt, ő pedig nekigyalogolt.

- Uhh! – mondta ő.
- Hogyaza…! – kontrázott a mester hirtelen felé fordulva, mintha meg akarná ütni, aztán a mozdulat megakadt, és ütésre emelt kezével inkább a csuklyáját lökte hátra.
- Albert, már mondtam neked számtalanszor… - kezdte, de Albert nem figyelt most sem, csak könnybe lábadt szemekkel nézte mesterét, néha bólintva, néha a fejét rázva. Amikor aztán csend lett, összeszedte magát, és mély alázattal a hangjában azt mondta.
- Megértettem, Juho… Hajó… Hülye… H’Juan mester, úgy lesz, ahogy mondtad.

A mester mormogott valamit az egyik fejfának támasztva botját, aztán két karjával széles mozdulatokat tett.

- Itt körülöttünk, mindenhol halottak fekszenek.

Ezzel nem mondott nagy újdonságot, és Albert érezte, hogy szemei lassan, de biztosan lecsukódnak. Kétségbeesetten próbált koncentrálni, majd hirtelen pofon vágta magát. A mester megakadt.

- Mi bajod?
- Szúnyog volt.
- Szúnyog.
- Az.
- Nos… eme temető elég öreg ahhoz, hogy a Sötét Tanok szakának legidősebb mágusa se emlékezzen rá, voltaképpen kik is fekszenek itt. Úgyhogy nem csinálunk erkölcsi kérdést abból, hogy ide hozzuk az ifjú mágusokat gyakorolni. Az elmélettel ugye tisztában vagy?
- Ó igen, mester, teljes mértékben! – vágta rá Albert azonnal, csak utólag fogva fel a kérdést.
- Helyes. Akkor hát ma idézni fogsz!
- Őőő Heje… Nagymester!
- Mi az?
- Be kell vallanom, hogy egyetlen verset sem tanultam meg.

H’Juan egy pillanatig igen idióta arcot vágott, de Albert volt olyan bölcs, hogy ezt az észrevételt megtartsa magának. Mestere hirtelen a homlokára csapott.

- Te azt hiszed, hogy… egy versből… medve anyám… na idefigyelj, teee… halottat fogsz idézni, érted? Halottat, te szerencsétlen!

Albert nem tudta eldönteni, hogy kezdjen-e ugrálni le-fel örömében tapsikolva, vagy ne, így aztán inkább veszteg maradt. Abból nem lehet baj. A nagymester arca átszellemült.

- Ma reggel megnyitod azon kapukat, mely’ kapuk megnyitására idáig oktattalak, és eme kapukon majd előjönnek a holtak, hogy engedelmeskedjenek akaratodnak! Valami egészen egyszerűvel fogunk kezdeni. Idézz meg valamit!

Albert összecsapta két tenyerét, alaposan összedörzsölte őket, ezután feltűrte csuhájának ujjait, majd megérezvén a hideget sürgősen vissza. Utána enyhe terpeszbe állt, és karkörzésbe kezdett. A mester mindezt blazírt arccal nézte végig, de aztán mikor majd egy percig semmi nem történt, a tanítványa felé fordult.

- Mondd csak… Mit művelsz?
- Megbocsáss, mester, roppantul fázom. Gondoltam, bemelegítek.
H’Juan rárivallt.
- Bemelegítek én neked mindjárt akkorát, hogy huszonhárom felé jhob’sa reke-reke navazism, világos?
- Hogy őszinte legyek, a vége nem annyira…
- CSINÁLD!
Albert mély levegőt vett, aztán elordította magát:
- Idézlek elveszett túlvilági lélek!

Tőle jobbra, pár lépésnyire megjelent egy vakítóan élénk kék kör, villant egyet, majd kihunyt. H’juan hüledezve meredt a helyére.

- Mi ez?
Albert közelebb hajolt kicsit, aztán vállat vont.
- Egy hörcsög. Azt mondtad, valami könnyűvel kezdjek.



Második nap

Ugyanott álltak meg, mint előző nap, de Albert most kínosan ügyelt, hogy ásítását akkorra időzítse, amikor már megálltak.

- Figyelsz, tanítvány?
- Hogyne, mester. Iszom szavaidat.
- Na. Akkor most szedd össze nem túl sok sütnivalódat, és idézz meg egy holtat! Egy embert, ha ez nem túl nagy kérés.

Albert koncentrált, ordított egy sort, jött a kék kör, a villanás, aztán mestere szánakozó sóhajtása.

- Ó miért?...

A füstölgő kör közepén egy apró csirke összefonnyadt csontváza kapirgált, rekedten csipogva. A fiú bocsánatkérő arccal intett, mire H’Juan megfordult, és elindult visszafelé.

- Rendben, holnap reggeli után jövünk.



Harmadik nap

Kék kör, villanás, enyhe füst.

Albert félve nézett a megidézettre. Egy igen lepusztult csontváz ácsorgott mellette, hiányzott a bal karja vállból, a jobb alsó lábszára, az alsó állkapcsa, meg jó pár bordája is. H’Juan legyintett.

- Frissebbet nem tudtál volna? Mindegy, megteszi. Most utasítsd valami egyszerűre.
- Állj fél lábra! – kiáltotta Albert, mire a néhai szép lassan, nyikorogva felborult.


Negyedik nap

Egy határozottan rosszarcú hulla vigyorgott rájuk. H’Juan megveregette Albert vállát.

- Nagyszerű! Ez már igen! Mondhatnám, hulla jó!

A mester ezután vagy öt percig röhögött a saját szó viccén, miközben Albert megilletődve ácsorgott. A mester végre nagy nehezen abbahagyta a röhögcsélést, és könnyeit törölgetve intett a zombi felé.

- Beszélj hozzá, tartsd uralmad alatt, haha… vagy kibelez, hehe…
- Hello – mondta Albert félénken – Hogy vagy?

A zombi csontkezébe temette foszladozó arcát.


Ötödik nap

A mellettük materializálódó halott egészen jól festett, leszámítva pár mélyebb karcolást. Páncélja homályosan fénylett, jobb kezében egy repedezett bunkót tartott. H’Juan a szakállát fésülgetve járta körbe, aztán csettintett.

- Nagyszerű! Határozottan fejlődsz, kölyök. Oké, utasítsd!
- Támadás! – ordította Albert. A zombi darabosan a mesterhez lépett, és lazán lecsapta.


Hatodik nap

Albert rosszkedvűen ácsorgott a fényes páncélban feszítő, hatalmas termetű hulla mellett, aki egy kétélű szekercén támaszkodott unottan. A mester megigazította a fején lévő kötést, aztán a fiúhoz fordult.

- Rendben. Ami a megidézettjeidet illeti, elmondhatjuk, hogy jó irányba haladsz. Most már csak az önuralmadat kell fejlesztenünk. Ha magadon nem uralkodsz, nem tudsz uralkodni a megidézetten sem.

Ekkor a zombi hirtelen felkapta a szekercéjét, és vadul megpörgette a feje felett. Albert bokán rúgta.

- Nyughass!
H’Juan elvigyorodott.
- Látod, fog ez menni.


Hetedik nap

Egy majd három méter magas, éjsötét páncélt viselő alak állt mellettük. Sisak rostélyain füst gomolygott elő, válltüskéire erősített fekete köpenyét lassan lobogtatta a feltámadó szellő. Kardja olyan hosszú volt, mint amilyen magas Albert, a fiú tágra nyílt szemekkel nézett fel a rémre. H’Juan halkan tapsolt.

- Ezt nevezem. Egy hamisítatlan katakombaszökevény. Utoljára ilyet talán száz éve sikerült megidéznie Bel Corma nagymesternek. Büszke vagyok rád, fiam. Holnap lesz a megmérettetés, nem árt, ha gyakorolsz kicsit. Az összes tanonc egyszerre idézi meg majd szolgáját, és öldöklő küzdelem dönti el, ki a legjobb. - Szélesen elmosolyodott, aztán megveregette a fiú vállát. - Azt hiszem, nem lesz konkurenciánk.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 7 db)