A tarkón lőttek imája
Megfékeztem agyam
látványos kálváriáját a hegy
oldalában, tavaszi napon,
ahogy a sár néha zubogott
a lövések és robbanások
nyomán, csikorog az égen
a gyenge Nap, hidegtől
kimerült gyenge mezők fölött
fagyott, fekete hulláink
marcangolják az élők
tetemét…
Lerajzolom az arcod,
mielőtt kirajzik a sok
üszkösödő zsalugáter
mögül az ólommal teli
hullaszag; gondolatom
a puska tusán játszik,
félelem nélkül mosolyog,
csakúgy mint otthon
felejtett imáink moraja,
nem lehet hogy…
kopog a golyó az agyvelőben.